Diákolimpia

2024.05.19. 10:42

Jól küzdött, hatodik lett a kőszegi gárda a diákolimpia országos döntőjében

A kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium II. korcsoportos fiú labdarúgócsapata hatodik helyen zárt a diákolimpia országos döntőjében.

Sütő Dániel

Fotó: Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

A 2023/2024-es tanévben 659 csapat indult a labdarúgó diákolimpián. A kőszegiek a területi torna megnyerése után a megyei döntőben is sikeresen szerepeltek, a második helyet szerezték meg. Mivel a győztes szombathelyi Zrínyi-iskola nem vállalta a részvételt, így az Árpád-háziak vettek részt az országos döntőn, ahova a 19 vármegye egy-egy iskolája és egy budapesti intézmény jutott be. Itt már nem voltak könnyű ellenfelek. Szolnok, Hajdúszoboszló, Szekszárd, és Baja csapataival került egy csoportba a vasi gárda. A csoportmeccseket három győzelemmel és egy vereséggel zárták a kőszegiek, így hármas holtverseny alakult ki, aminek mini tabelláján a második helyen végeztek. A legjobb nyolc csapat közé kerültek. A négy közé kerülésért a Komárommal mérkőztek az Árpád-háziak, akik 2-1-es vereséget szenvedtek, egy végletekig kiélezett meccsen. Ezzel az 5-8. helyért folytatták tovább. Előbb Gödöllő csapatát győzték le 4-2 arányban, majd 3-1-re kikaptak a bajaiaktól, így a hatodik helyen végeztek.
– Indulás előtt azt kértem a gyerekektől, élvezzék a tornát, tegyenek meg mindent, nyújtsák a legjobb tudásukat és legyenek büszkék arra, hogy egy iskolát, egy várost, egy vármegyét képviselnek. Sikerült! Hideg fejjel, forró szívvel! Az iskola, a város, a vármegye büszke lehet ezekre a srácokra! Jó hírét vitték az Árpád-házinak, Kőszegnek. Mi - akik a pálya szélén szurkoltunk - mérhetetlenül büszkék vagyunk rájuk. Köszönjük az edzőknek, a szülőknek a biztatást, a segítséget a részvételhez – fogalmazott Molnár Zoltán csapatvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában