A saját utunkon

A hatvanas évek első felében a Vas Népe főszerkesztője volt. - Andrási László Erdélyből származó, kiváló, régi vágású újságíró volt. Agglegényként albérletben lakott Szombathelyen. Rendkívül intelligens, művelt kollégaként tartottuk számon. 1962-ben egy riportról érkezett be a szerkesztőségbe, újságolta, hogy két menekülő fószert is elfogott Kántor...

Jóval később, egy szép napon besétált az akkori VAOSZ-vendéglőbe Szamos Rudolf, leült törzsasztalukhoz. Szóba elegyedett a kollégákkal, köztük egyik legjobb barátjával, Zentai Pállal.

- Amikor beléptem, már akkor észrevettem, hogy a pulton könyököl egy bamba pofa. Előtte fröccsök, félig már részeg... - meséli Rudi bátyánk , akit mi, ifjabb kollégák így szólít(hat)unk. - Egyszer csak megszólal a Zentai Pali: Nézzétek, ő a Tóth Tibor. Kántor kutyája kivégzésének évfordulója van. Még ma sem tudja földolgozni a hiányát. Engem valahogy szíven ütött ez az egész. Az, hogy egy ember mennyire tud kötődni egy állathoz. Nem sokkal ezután kutakodni kezdtem a belügyminisztérium irattárában, seregnyi olyan - meglehetősen primitív módon készült - jegyzőkönyvet bogarásztam át, amelyek azokról az ügyekről szóltak, amelyekben Kántor is részt vett a bűncselekmények felderítésében. Persze nem csak hasznos dolgokra használták Kántort, amikről persze ő végképp nem tehetett. Az őrségi kitelepítések idején is bevetették, például a Magyarszombatfáról kitelepítettekre kellett vigyáznia útközben...

Szamos Rudolf végképp - úgymond - nem szabadulhatott Kántortól, és persze a legendájától. Meg Tóth Tibortól sem, aki a könyv(ek)ben - ki ne tudná? - Csupatiként szerepel. A regény első részét pontosan egymillió(!) példányban adták ki; vették s vitték, mint az emberek nyáron a szalmakalapot (ahogyan egy másik nyugdíjas kollégánk fogalmazni szokott). A második kötetből már csak nyolcszázezret dobtak piacra... A műből készült tévésorozat sugárzásakor (csütörtökön esténként) többnyire kiürültek az utcák a fővárosban és vidéken is. A regényt háromszor adták ki a Szovjetunióban, megjelent kazah nyelven, németül (Berlinben négy kiadást ért meg), angolul. Vevő volt rá Svájc, Románia, Bulgária, az akkori Csehszlovákia. A prágai rádió 760 perces feldolgozást sugárzott (persze folytatásokban), az egyik szlovák lap tizenkét folytatásban közölte.

Ámbár nagyon-nagyon előreloholtunk ; magától értetődően azért, mert a nagyközönség Szamos Rudolf nevét Kántorral és Csupatival köti össze. Életműve azonban olyan hihetetlenül gazdag, hallatlanul izgalmas, hogy csak megpróbálni lehet áttekinteni; többkötetes regény és nagyjátékfilm is kikerekedhetne belőle.

Szekszárdon született 1929. június tizedikén.

- Túlzás nélkül mondhatom, lényemet és egész valómat áthatotta a pannon ember szellemisége, világlátása és magatartás-jegye. Kultúrám alapja latin-római, bár magyarul írni-olvasni egy baranyai vegyes nyelvű faluban, Berkesden tanultam meg. Választott nemzetem a magyar kultúrkör lett. Szülővárosom demokratikus szellemiségéről és nagy tudású tanárairól híres, Garay János nevét viselő gimnáziumában érettségiztem. Egyetemi tanulmányaimat a háború félig romba döntötte. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem ugyan-azon karán kaptam tanári diplomát.

Közben hobbiból a kazincbarcikai vegyi műveket alapozta háromezred-magával... Utóbb az egyetem javaslatára a Magyar Rádió munkatársa lett. Ő alapította meg 1952-ben a pécsi körzeti stúdiót. Majd forgatókönyveket írt a filmgyárnak (Sajó-parti történet, Badacsonyi ősz). Aztán - amiként említi -, rájött, hogy neki is vannak korlátai...; ezért hamarosan szülővárosában találta magát újságíróként.

1956 kora nyarán - a szövetkezeti szövetség elnökének támogatásával - kiadta társaival az első, a magyar kormány engedélyével nem rendelkező hetilapot. Az illetékesek ezt (tizenkét szám után) felfedezték augusztusban, de a belpolitikai helyzetnek köszönhetően egy ejnye-bejnyével megúszta a büntetést. Közben napilapjában folytatásokban írta az Amerikából jöttem című regényét. Aktívan közreműködött a Szabad Magyar Rádió létrehozásában... Mindezért bizonyos értelemben fizetnie kellett: a forradalom leverése után a nem általa írt, de az ő nevével jegyzett írásokban támadtak meg embereket. Keserűen jegyzi meg, hogy ez volt az ő bűnbocsánata... Egyik alapítója volt a Bölöni György nevével fémjelzett Élet és Irodalomnak, ekkor jelent meg Barakkváros című irodalmi riportkötete. A Népszabadságnál ő honosította meg a tárcát; nyolc ilyen műfajú írásának megjelenése után letiltották. Hamarosan a Népszabadságtól - féloldalnyi terjedelmű írásban - kapott bőségesen hideget, meleget egyaránt... Következtek a vidéki évek.

A Vas Népe után az Újítók lapja élére tették. De az újításokhoz annyit konyított, mint traktorvezető az űrhajózáshoz; jött a Hétfői Hírek, majd a Budapest című lap. Tíz évig szabadságom mentsvára lett a Gondolat Kiadó felelős szerkesztői posztja. Kuriózumokat adott ki. Utóbb a berlini magyar követségen dolgozott, utolsó közéleti állomása a veszprémi Napló főszerkesztői széke volt.

- Mindig is alapelvem volt: akár háromszor is farba rúghatnak, ha orra nem esel, kihúzod magad, és mész tovább a magad útján. Ez adja emberségedet, tartásodat. Van még egy, amihez tartottam magam világéletemben: amit nem szeretnél magadnak, azt sose tedd mással. Ha nem tudsz segíteni, hát legalább ne rúgj bele senkibe.

Rudi bátyánk, a Jóisten éltessen nagyon sokáig!