Nem lehet rinyálni: jaj, ki véd meg minket?

Van tennivaló; ez tartja az embert életben. Örülök annak, hogy azért a dalaimat elfogadják ma is a fiatalok. Fontos, hogy tetszenek nekik. Úgy gondolom, hogy az a része a kultúrának, amit mi képviselünk, amit én is forszírozok: ez nem elavulós műfaj. Ez igenis át tudott nekem is szólni évszázadokon keresztül, sőt, kétezer éves verseket is játszunk. Egy része ennek mindig időszerű tud lenni.

Törekszem arra, hogy minél kevesebbszer ejtsem ki azt a szót, hogy ez régi. Már ne attól essünk ájulatba, hogy valami régi. Az, hogy mi a népzenében ezt ki tudjuk jelenteni, hogy igen, régi stílusúan, régi műfajok, attól van, hogy a mindig aktuális, korszerű divatirányzatok kézen tudták fogni ezt a régit. De ha nem tették volna, mi nem is tudnánk erről már. Mert ami el-avult, az megy a sittbe. Azt lomtalanításkor eltávolítjuk a lakásunkból, igaz? A hagyományt ne őrizzük már, a rabokat kell őrizni, a hagyományt élni kell, abból válogatni kell, abból nem minden jó, de valami nagyon jó. Azt ki kell szedni belőle, azt vinni kell tovább.

OLDALTÖRÉS: Hagyomány és vélemény

A korrupció hagyományát például nem volna érdemes ápolgatni. Tudnék idézni példákat, hogy mennyire negatív tud lenni az a szó, hogy hagyomány, ha az ember nem akar korszerű lenni, ha nem akar megfelelni a mai idők kihívásainak; márpedig az egész élet arról szól, hogy a kihívásoknak megfeleljünk valamilyen módon. Meg tudjuk oldani önmagunkat, a környezetünket; ehhez a hagyományban találunk fogódzókat, de azokat meg kell keresni. Van miben kotorászni, és ráadásul a magyar tudományos élet ezen a szinten világszínvonalat produkál. Tehát ahogyan a népzenei hagymányokat összegyűjtötték, feldolgozták. Már Vikár Béláéktól kezdve, vagy még az ezernyolcszázas évek elejére visszanyúlva, amikor elkezdték ezek a lelkes emberek, az Erdélyi Jánosok és mások. Ez egy százötven-kétszáz éves folyamat. Ebben nagyon-nagyon sok tehetséges és jó érzésű ember volt benne. Akik a rendszerektől, az éppen aktuális polgárháborútól, tisztogatásoktól, állásnélküliségtől függetlenül egyenes vonalon folytatták egymás munkáját. Én ezt látom ebben. Ez példamutató. Az ember ehhez szeretne csatlakozni, s ezt szeretné továbbadni a következő generációknak. Hogy vannak na-pi érdekeken felülálló dolgok, amikkel nagyon-nagyon fontos foglalkozni, mert az segít aztán megoldani a napi problémát. Visszatérve a kommunikációra: hallatlanul fontos, hogy az ember megtanulja önmagát kifejezni, s ne félszegen, fejet lesunyva ódalogjon el egy közösségből, ahol nem meri a száját kinyitni. Holott neki ott beszélni kéne. És lenne is véleménye. Persze azt is ki kell formálni. Nem úgy van, hogy ülök otthon, aztán van véleményem. Ezt már az antik görögök is tudták, nem véletlenül tanítottak az iskolában szónoklatot. Pontosan fogalmazni előremutató dolog. De ahhoz kell beszélgetni. Nagy dolog, s ezt mindenki tudja: beszéd nélkül nincs gondolkodás. Szembesíteni az emberek nézeteit másokéval. Hátha van egy olyan, aki jobban tudja ezt vagy azt... Arról nem is szólva, ha csak személyre lebontva nézzük is a dolgot: nekem minden egyes adatközlőm elmeséli, hogyan tanult meg ennyi dalt. Például Karsai Zsiga bácsiból nyolcszázat szedtünk ki, s ez még nem minden, ő még ugyanennyi mást tud, amit nem kérdeztek tőle. Sokan mások is tudnak ennyit, csak nem kérdezték meg tőlük sem. Nem juttatták eszükbe. Nem foglalkoztak vele. Ezek művelt emberek voltak.

Ha valaki esetleg nem is tudott írni, olvasni, tudott táncolni, zenélni, énekelni; ki tudta fejezni magát. Azt is tudták, hogy az éneklés az gyógyít. A bölcsesség itt van. Tudták - Kodály Zoltánnak se hitte el senki -, hogy a zene az nemcsak a léleknek a gyógyszere, hanem az emberi szellemiségnek, lelkületnek, az egész személyiségnek a formálója. Ezt Kodály se az ujjából szopta. Ez az antikvitás óta végigmegy a pedagógia történetén. Matematika, zene, sport; ezek nevelik az embert.

Egy műveletlen illetőnek úgy tűnik, hogy az éneklés az valami fölösleges luxus, holott régen mindenki énekelt. Ez nem volt műveltség kérdése; ma már nem merem ezt mondani, mert az egy műveltség volt... De nem csak az iskolában tanították, a családban, a közösségben is benne volt, a kocsmában is, az utcán, vonuláskor is benne volt, a tábortüzeknél, kirándulásnál, mindenütt.

OLDALTÖRÉS: Érzelmekről

És akkor jönnek a deformált alkatú emberek, akik nem tudják kifejezni magukat, mindenkire dühösek, mert úgy érzik, hogy a világ ellenük van, aztán ők is ott ártanak mindenkinek, ahol tudnak. Hogy várunk ettől egy jobb jövőt, szép világot? Sérült emberektől? Mint ahogy a beszédre is meg kell tanítani a gyereket. Muszáj. S mivel taníthatjuk meg? A beszélgetéssel. Nem zavarjuk el tanfolyamra. Körülvesszük ezzel. Az nem fog menni, hogy a gyerek olyat tanuljon meg, amit én nem csinálok. A gyerek a mintákat követi. Biológialig arra van beprogramozva, hogy a mintákat veszi le a környezetéről.

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

És akkor jönnek a deformált alkatú emberek, akik nem tudják kifejezni magukat, mindenkire dühösek, mert úgy érzik, hogy a világ ellenük van, aztán ők is ott ártanak mindenkinek, ahol tudnak. Hogy várunk ettől egy jobb jövőt, szép világot? Sérült emberektől? Mint ahogy a beszédre is meg kell tanítani a gyereket. Muszáj. S mivel taníthatjuk meg? A beszélgetéssel. Nem zavarjuk el tanfolyamra. Körülvesszük ezzel. Az nem fog menni, hogy a gyerek olyat tanuljon meg, amit én nem csinálok. A gyerek a mintákat követi. Biológialig arra van beprogramozva, hogy a mintákat veszi le a környezetéről.

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

És akkor jönnek a deformált alkatú emberek, akik nem tudják kifejezni magukat, mindenkire dühösek, mert úgy érzik, hogy a világ ellenük van, aztán ők is ott ártanak mindenkinek, ahol tudnak. Hogy várunk ettől egy jobb jövőt, szép világot? Sérült emberektől? Mint ahogy a beszédre is meg kell tanítani a gyereket. Muszáj. S mivel taníthatjuk meg? A beszélgetéssel. Nem zavarjuk el tanfolyamra. Körülvesszük ezzel. Az nem fog menni, hogy a gyerek olyat tanuljon meg, amit én nem csinálok. A gyerek a mintákat követi. Biológialig arra van beprogramozva, hogy a mintákat veszi le a környezetéről.

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

És akkor jönnek a deformált alkatú emberek, akik nem tudják kifejezni magukat, mindenkire dühösek, mert úgy érzik, hogy a világ ellenük van, aztán ők is ott ártanak mindenkinek, ahol tudnak. Hogy várunk ettől egy jobb jövőt, szép világot? Sérült emberektől? Mint ahogy a beszédre is meg kell tanítani a gyereket. Muszáj. S mivel taníthatjuk meg? A beszélgetéssel. Nem zavarjuk el tanfolyamra. Körülvesszük ezzel. Az nem fog menni, hogy a gyerek olyat tanuljon meg, amit én nem csinálok. A gyerek a mintákat követi. Biológialig arra van beprogramozva, hogy a mintákat veszi le a környezetéről.

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

És akkor jönnek a deformált alkatú emberek, akik nem tudják kifejezni magukat, mindenkire dühösek, mert úgy érzik, hogy a világ ellenük van, aztán ők is ott ártanak mindenkinek, ahol tudnak. Hogy várunk ettől egy jobb jövőt, szép világot? Sérült emberektől? Mint ahogy a beszédre is meg kell tanítani a gyereket. Muszáj. S mivel taníthatjuk meg? A beszélgetéssel. Nem zavarjuk el tanfolyamra. Körülvesszük ezzel. Az nem fog menni, hogy a gyerek olyat tanuljon meg, amit én nem csinálok. A gyerek a mintákat követi. Biológialig arra van beprogramozva, hogy a mintákat veszi le a környezetéről.

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Minden oda nyúlik vissza, hogy valójában az emberi léleknek a legfontosabb gyógyító eszköze az, hogy valamilyen módon artikulálni tudja az érzelmeit. Ez a dolog nyitja. Ebből jön aztán az egészséges nevelés, a művészet is; az ember a benne felgyűlő feszültségeket valamilyen formába tudja önteni. Legyen az mondanivaló, legyen az éneklés, legyen az tánc, mozgás.

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Zsiga bácsi meséli nekem, hogy ők tizenhét faluba jártak el a lányok után. És tizenhét falunak az összes lányát ismerte, mindegyikkel fordult kettőt-hármat. Megismerte, hazakísérte, próbálkozott vele. Aztán utána választott egyet. Hát, hol vannak ehhez képest a mi fiataljaink? Hát-rányos helyzetűek. És mi lenézzük a falusiakat, hogy milyen primitívek; többet tudtak, mint mi.

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Mint említettem, rengeteg követőnk van; csak a társadalom butul el. A társadalom nem segít. Ez a probléma. Befizetjük a sok adót, de nem kapjuk vissza azt, amit a legkoszosabb kis faluban, háromszáz fősben is megadott a közösség a tagjainak.

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Most a választásokra gyűjtik, arra veszik el a pénzt. Most ez történik. Közöm van nekem ehhez? Tényleg botrányos, ami folyik. Úgyhogy kellene egy erősebb civil fórumnak lennie, de hát, nincs, sajnos, egyelőre. Azt sikeresen szétverték... Nem is volt olyan erős, de most már írmagja sincs. Azért a népzenei mozgalom is megszervezte magát, azért ez egy biztató jel volt, hogy talán még nem hülyültünk el teljesen. Abban bízom, hogy ennek a mintájára csak-csak megerősödnek a civil szerveződések.

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Alapvetően optimista vagyok. S ha a táncházmozgalom sikerét nézed, akkor azt látod: abban munka van. Az elődeink munkája is benne van, meg a miénk is. Nem csak lepottyant, hogy jaj, mekkora ötlet. Ötlete az van itt mindenkinek. Csak tudni kell kivitelezni is azt valahogy, ugye? És az meg munkával jár. Ott szoktak megdőlni a dolgok, amikor már munkára kerül a sor. Ja, hogy lehetne ezt rövidebben meg- fogni? Az ilyesmik meg nem vezetnek messzire. A sült galamb nem fog a szánkba berepülni. Most kéne összefogni. Legalábbis a saját dolgát mindenkinek megcsinálni. Nem a mások szemében a szálkát keresgélni...

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

Nem rögtön lebeszélni magát az embernek, hogy úgyse fog menni. Ez nagyon elharapódzott nálunk. Van oka, én belátom, hogy olyan sokkok érték ezt a társadalmat... Egy percig nem csodálkozom, hogy az emberek ilyenek, nehogy félreértsél. Nem ilyen felsőbbrendű rálástásból figyelem a dolgokat. Nagyon meg lehet ezt érteni, de nem szabad vele egyetérteni. Mert nem vezet ez sehová.

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!

A műveltség azért fontos, hogy legalább tudjuk, hogy mi van nekünk. Mert ha nem is tudjuk, akkor azt csinálnak velünk, amit akarnak. Nem lehet rinyálni, jaj, ki véd meg minket? Senki. Ezt a siránkozást abba kéne hagyni!