Örökhétfő, az örökkévalóságnak - Búcsú a Hemótól

De hát mi az, hogy tényleg ? Mi az, hogy színház? A úgy tesz, mint B lenne, miközben C nézi? Test? Lélek? Szellem? Épület? Ez mind, együtt? Az elmúlt egy évben számunkra az Akacs Mihály utcai Hemo egyet jelentett a Weöres Sándor Színházzal. Jó volt oda bemenni. Azt se vettük észre, hogy istenem, milyen kopott. Nem azt vettük észre - inkább hogy folyton zizeg, bizsereg, ragyog. (Még akkor is, ha nem.) A portától a büfén át a színpadig. Ahogy Kiss Mari mondja: bármilyen misztikusan hangzik, egy társulat - együtt és tagjai által külön-külön - mindig benne van a falakban , amelyek között huzamosabb ideig dolgozik.

Az utolsó (hivatalos) színházi esemény olyan, mint valami rítus: sokan eljöttek, hogy találkozhassanak Egressy Zoltánnal, akinek szerzői sorsa különös módon szintén összefonódott a színházzal: a Sóska, sültkrumplitól a Három koporsón át a 9700-ig. (Azért kár, hogy a 9700 nyomtatott változata nem Szombathelyen látott napvilágot - a Kritika folyóirat jelentette meg. De legalább megvan.)

Szóval hétfő. Az utolsó ebben az épületben. Gabriel García Marqueztől - meg a Száz év magányból - tudjuk, hogy milyen veszélyes ez a nap. Aki nem vigyáz, könnyen benne maradhat. Ráadásul a kötelező olvasmány pont egy esős novellakötet: Most érsz mellé - történetek esernyő nélkül.

Az üresedő, mintha táguló tér, a bezárt büfé (mint valami néma erőd), a kemény fények, az elárvult, csálénak tűnő, tanácstalanul tébláboló bútorok. Ki tudná megmondani, hogy a búcsú szomorúsága vagy a várakozás öröme a nagyobb. (És Csehov Cseresznyéskertje komédia vagy tragédia? Vagy ez is, az is.)

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Szóval hétfő. Az utolsó ebben az épületben. Gabriel García Marqueztől - meg a Száz év magányból - tudjuk, hogy milyen veszélyes ez a nap. Aki nem vigyáz, könnyen benne maradhat. Ráadásul a kötelező olvasmány pont egy esős novellakötet: Most érsz mellé - történetek esernyő nélkül.

Az üresedő, mintha táguló tér, a bezárt büfé (mint valami néma erőd), a kemény fények, az elárvult, csálénak tűnő, tanácstalanul tébláboló bútorok. Ki tudná megmondani, hogy a búcsú szomorúsága vagy a várakozás öröme a nagyobb. (És Csehov Cseresznyéskertje komédia vagy tragédia? Vagy ez is, az is.)

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Szóval hétfő. Az utolsó ebben az épületben. Gabriel García Marqueztől - meg a Száz év magányból - tudjuk, hogy milyen veszélyes ez a nap. Aki nem vigyáz, könnyen benne maradhat. Ráadásul a kötelező olvasmány pont egy esős novellakötet: Most érsz mellé - történetek esernyő nélkül.

Az üresedő, mintha táguló tér, a bezárt büfé (mint valami néma erőd), a kemény fények, az elárvult, csálénak tűnő, tanácstalanul tébláboló bútorok. Ki tudná megmondani, hogy a búcsú szomorúsága vagy a várakozás öröme a nagyobb. (És Csehov Cseresznyéskertje komédia vagy tragédia? Vagy ez is, az is.)

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Az üresedő, mintha táguló tér, a bezárt büfé (mint valami néma erőd), a kemény fények, az elárvult, csálénak tűnő, tanácstalanul tébláboló bútorok. Ki tudná megmondani, hogy a búcsú szomorúsága vagy a várakozás öröme a nagyobb. (És Csehov Cseresznyéskertje komédia vagy tragédia? Vagy ez is, az is.)

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Az üresedő, mintha táguló tér, a bezárt büfé (mint valami néma erőd), a kemény fények, az elárvult, csálénak tűnő, tanácstalanul tébláboló bútorok. Ki tudná megmondani, hogy a búcsú szomorúsága vagy a várakozás öröme a nagyobb. (És Csehov Cseresznyéskertje komédia vagy tragédia? Vagy ez is, az is.)

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.

Aztán a váratlan mozdulat: a kamarateremből kilépve Egressy Zoltán leemeli a 2001-es Sóska, sültkrumpli-előadás plakátját a falról. Emlék és varázslat. Aztán a kedvünkért megismétli azt, ami egyszeri és megismételhetetlen. Örökhétfő, az örökkévalóságnak.