Hétvége

2010.03.27. 10:29

Akinek a vízügy a szívügye

Az árvíz nem ismeri sem a munkaidő, sem az ünnep, sem a hajnali pihenés fogalmát. Tavaly nyáron sem ismerte, amikor a Rábán olyan magas volt a vízállás, mint korábban még soha. Az, hogy nem lett katasztrófa, Nádor Istvánnak is köszönhető. Meg is kapta érte március idusán a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Lovagkeresztjét.

Szenkovits Péter

 

Nem hiszem, hogy túl nagy szavakat kellene használni, éppen ezért nem is ejtem ki a fejemben motoszkáló árvízi hőstett szópárost Nádor Istvánnal, történetesen a Vadása tó partján beszélgetve (miközben langyos tavaszi lég simogat tájat és embert), amikor fölelevenítjük az elmúlt nyáron történteket. Legelőször is azt firtatom, voltak-e, s ha igen, miféle rémálmai a legkritikusabb időszakban?

„Nem voltak rémálmaim, de ennek több oka is van. Az ember évtizedek alatt megtanulta, illetve beléivódott az a tudás, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Azt is tudtam, hogy ami rajtunk múlik – és persze bennem volt az is: sokan fognak segíteni, hiszen egy ilyen helyzet hihetetlenül össze tudja kovácsolni az embereket –, azt meg fogjuk tenni. Így is lett. Balczó András olimpiai bajnok szavait soha nem felejtem el, aki azt vallotta, hogy nem az a lényeges, hogy hányadik lesz egy versenyen, hanem az, hogy mindent megtesz a győzelemért. Az ő esetében persze ´csak´ a helyezés volt a tét... Itt pedig óriási súlya volt a dolognak, mégpedig legfőképpen az itt élők miatt. Nem mondanék persze igazat, ha azt állítanám, hogy életem legnyugodtabb időszaka volt. De arról soha nem álmodtam, hogy átszakad a töltés, elárasztja a víz ezt vagy azt a települést.

Egyébként meg a rémálom nem éppen hatékonyságfokozó. A kollégáim java részével láttunk már hasonlóan súlyos helyzeteket a Dunán, a Tiszán; amikor például Szolnoknál homokzsákfal tartotta a folyónak a töltés felett fél méterrel levő szintjét. Ha elindul a víz, akkor nem azon a fél méteren folyik ki, hanem hat-hét méter magas vízoszlopok zúdulnak alá. Aki ilyesmit még sohasem élt meg, annak a tavaly nyári helyzet még riasztóbb lehetett. Az el sem tudja képzelni, mire képes a víz. Egyébként meg olyan helyzet nincs, hogy nem lehet valamit tenni. Persze ilyenkor többnyire mindenki ideges, és ezt a hangulatot is tudni kell kezelni. Meg kell tanulni süketnek (is) lenni. Bizonyos indulati dolgokra nem szabad figyelni. Adott esetben mondjuk a víz átszivárgását hagyni kell egy darabig, elnyomó medencét kell csinálni homokzsákok segítségével, s mikor ennek kiépítéséhez aztán elkezdtük beengedni a vizet, annak sokan nem örültek... Rémhírek is keringtek, így lesz, meg úgy lesz; aztán ezeken is túl voltunk.

Az Ausztriából és a meteorológusoktól kapott jelzések alapján tudtuk, hogy komoly árhullám lesz. Be is jött. A Rábánál nem meglepő a júniusi árvíz, sokszor van ilyen, csakhogy nem ekkora. És – a megszokottakhoz képest – nem ilyen hosszú ideig tartó. Az egyik kritikus jel az volt, hogy Ausztriában csak nem akart elállni az eső. Még mindig árad(t) Feldbachnál, a Pinka is árad(t). Tudtuk, ebből nagy árvíz lesz. Jöttek sorra az árhullámok; öt egymás után. Még az a szerencse, hogy nem érték utol egymást. Illetve már csak lejjebb a völgyben, ahol ez már nem okozott akkora gondot. Volt, aki azzal állt elő, hogy a 8-as főutat át kell vágni, így kellene megmenteni a faluját. El lehet képzelni, a közművek, meg minden... Kitapintható volt a feszültség. A kollégáim jelezték, hogy a 86-os főútra Körmend- Hegyaljánál ráfolyik a víz. Ha le kellett volna zárni, mi lett volna azzal az eszméletlen mennyiségû kamionnal? Homokzsákokat raktunk le. Félpályás lezárás volt, de ment a forgalom. Nem volt villany a Büdös- árok szivattyútelepnél; az emberek keveset aludtak, fáradtak voltak, itt is volt feszültség... Sok nézelődő jött, beindult a katasztrófaturizmus. Ez is hozzátartozik az ilyen eseményhez. Egy folyómederben általában kevés vizet látni; ha sok a víz, arra bizony sokan kíváncsiak.

A legeslegkritikusabb hely Csákánydoroszlón, a Dózsa ligetnél alakult ki, valamint Szentgotthárdon, a Vörösmarty gimnáziumnál, ahol a támfal tetejéig ért a víz. Nem is gondoltunk bele... Még több homokzsák kellett. Volt ember, homok és zsák is. És rengeteg energia! Soha nem felejtem el egyébként 2006-ot, amit a Körösöknél láttam: két-háromszáz méteres szakaszon körülbelül egymillió homokzsák lett beépítve. Helikopteres beszállítás is volt. Szentgotthárdon erre nem volt szükség, igaz, ide sem hiányzott már egy liter víz sem. Viták tényleg voltak, de ez az egész védekezés utólag mégis nagy, közös sikerként könyvelhető el; a lakosság, a rendőrök, a tűzoltók, a polgármesterek, a megyei védelmi bizottság sikereként. A bizottság vezetőjével, Kovács Ferenc vasi közgyűlési elnökkel állandó kapcsolatban voltunk, folyamatos volt az információcsere éjjel-nappal. Az ember többnyire nem munkaidőben ´árvízvédekezik ´.

Egyébként minden ilyen helyzetben alapvetően az összefogás dominál. Jöttek a zalai kollégák is, amikor kiderült, Körmend térségében még tovább elhúzódik az ár. A Pinka vízszintje is magas volt. Igen ám, de a Murán is elhúzódott, meg a Lajtán is az árvíz. Érkeztek a miskolci kollégák, húszan-huszonöten. Nem homokzsákok rakása volt a feladatuk, hanem az, hová s hogyan kel azokat tenni, meg folyamatosan figyelni a töltések állapotát. Közerő az volt. A miskolciak is már annyira rutinosak; csak a helyi ismereteket kellett átadni nekik, aztán hadra fogható társasággá váltak. Az ember vesz egy mély levegőt, mint miután a csapata lőtt egy szép gólt; így utólag már könnyű az egészről beszélni, könnyebb helyzetben... Sok szó esik ma a klímaváltozásról, de az biztos: az időjárási szélsőségek egyre gyakrabban jelennek meg. És ha sok a csapadék, akkor árvíz lesz. Tavaly nyáron az árvízi történelem ´átíródott´ a Rábán.

Elméletileg még magasabb vízszintek is előállhatnak. Ezért is fontos az utólagos kiértékelés többek között az osztrákokkal együtt. Ez nagyjából meg is történt. Most a teendők meghatározása van soron középtávon. Illetve azonnali feladatok is vannak. A helyreállításra volt forrás, s a kritikus részekre, pontokra idén is összpontosítani kell. Ha jönne a tavalyihoz hasonló nagy víz, ne legyen akkora gond... Hiszen a Lapincs elérte a vasúti híd alját, s ha nem lenne árapasztó, ez a víz is bement volna Szentgotthárdra, és ez még nehezebb helyzetet teremtett volna. Ezért igenis előre meg kell építeni bizonyos létesítményeket iksz költség ráfordításával, akkor is, ha ennek az eredménye holnap még nem is jelentkezik. Hasznosságukat akkor bizonyítják, amikor szükség van rájuk. Valóban nem tagadható, hogy a tavalyi nyár feszültségekkel teli időszak volt. De meg kell tanulni kezelni a nehéz szituációkat. Amikor éppen tele van a Rába, akkor mindenki ingerültebb. S minél hosszabb ideig tart egy ilyen helyzet, annál nehezebb az emberek számára. De meg kell érteni a helybelieket; itt élnek, itt vannak a javaik. Beleérzést nem tanítanak az egyetemeken. Elméleteket igen, de ezekre a valóság sokszor rá szokott cáfolni.

Egyébként a vízügyesek hihetetlen egy társaság! Közösen ott vagyunk a kollégákkal az árvizeknél. Ha ide vagy oda kell harminc ember, akkor nem számít vasárnap, húsvét, május elseje, hiszen nem megrendelésre érkezik az özönvíz. Olyan még nem volt, hogy magukra hagyták volna egymást a vízügyisek. Nincs kérdezősködés, nincs kifogás, hanem mennek.”

„Nem voltak rémálmaim, de ennek több oka is van. Az ember évtizedek alatt megtanulta, illetve beléivódott az a tudás, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Azt is tudtam, hogy ami rajtunk múlik – és persze bennem volt az is: sokan fognak segíteni, hiszen egy ilyen helyzet hihetetlenül össze tudja kovácsolni az embereket –, azt meg fogjuk tenni. Így is lett. Balczó András olimpiai bajnok szavait soha nem felejtem el, aki azt vallotta, hogy nem az a lényeges, hogy hányadik lesz egy versenyen, hanem az, hogy mindent megtesz a győzelemért. Az ő esetében persze ´csak´ a helyezés volt a tét... Itt pedig óriási súlya volt a dolognak, mégpedig legfőképpen az itt élők miatt. Nem mondanék persze igazat, ha azt állítanám, hogy életem legnyugodtabb időszaka volt. De arról soha nem álmodtam, hogy átszakad a töltés, elárasztja a víz ezt vagy azt a települést.

Egyébként meg a rémálom nem éppen hatékonyságfokozó. A kollégáim java részével láttunk már hasonlóan súlyos helyzeteket a Dunán, a Tiszán; amikor például Szolnoknál homokzsákfal tartotta a folyónak a töltés felett fél méterrel levő szintjét. Ha elindul a víz, akkor nem azon a fél méteren folyik ki, hanem hat-hét méter magas vízoszlopok zúdulnak alá. Aki ilyesmit még sohasem élt meg, annak a tavaly nyári helyzet még riasztóbb lehetett. Az el sem tudja képzelni, mire képes a víz. Egyébként meg olyan helyzet nincs, hogy nem lehet valamit tenni. Persze ilyenkor többnyire mindenki ideges, és ezt a hangulatot is tudni kell kezelni. Meg kell tanulni süketnek (is) lenni. Bizonyos indulati dolgokra nem szabad figyelni. Adott esetben mondjuk a víz átszivárgását hagyni kell egy darabig, elnyomó medencét kell csinálni homokzsákok segítségével, s mikor ennek kiépítéséhez aztán elkezdtük beengedni a vizet, annak sokan nem örültek... Rémhírek is keringtek, így lesz, meg úgy lesz; aztán ezeken is túl voltunk.

Az Ausztriából és a meteorológusoktól kapott jelzések alapján tudtuk, hogy komoly árhullám lesz. Be is jött. A Rábánál nem meglepő a júniusi árvíz, sokszor van ilyen, csakhogy nem ekkora. És – a megszokottakhoz képest – nem ilyen hosszú ideig tartó. Az egyik kritikus jel az volt, hogy Ausztriában csak nem akart elállni az eső. Még mindig árad(t) Feldbachnál, a Pinka is árad(t). Tudtuk, ebből nagy árvíz lesz. Jöttek sorra az árhullámok; öt egymás után. Még az a szerencse, hogy nem érték utol egymást. Illetve már csak lejjebb a völgyben, ahol ez már nem okozott akkora gondot. Volt, aki azzal állt elő, hogy a 8-as főutat át kell vágni, így kellene megmenteni a faluját. El lehet képzelni, a közművek, meg minden... Kitapintható volt a feszültség. A kollégáim jelezték, hogy a 86-os főútra Körmend- Hegyaljánál ráfolyik a víz. Ha le kellett volna zárni, mi lett volna azzal az eszméletlen mennyiségû kamionnal? Homokzsákokat raktunk le. Félpályás lezárás volt, de ment a forgalom. Nem volt villany a Büdös- árok szivattyútelepnél; az emberek keveset aludtak, fáradtak voltak, itt is volt feszültség... Sok nézelődő jött, beindult a katasztrófaturizmus. Ez is hozzátartozik az ilyen eseményhez. Egy folyómederben általában kevés vizet látni; ha sok a víz, arra bizony sokan kíváncsiak.

A legeslegkritikusabb hely Csákánydoroszlón, a Dózsa ligetnél alakult ki, valamint Szentgotthárdon, a Vörösmarty gimnáziumnál, ahol a támfal tetejéig ért a víz. Nem is gondoltunk bele... Még több homokzsák kellett. Volt ember, homok és zsák is. És rengeteg energia! Soha nem felejtem el egyébként 2006-ot, amit a Körösöknél láttam: két-háromszáz méteres szakaszon körülbelül egymillió homokzsák lett beépítve. Helikopteres beszállítás is volt. Szentgotthárdon erre nem volt szükség, igaz, ide sem hiányzott már egy liter víz sem. Viták tényleg voltak, de ez az egész védekezés utólag mégis nagy, közös sikerként könyvelhető el; a lakosság, a rendőrök, a tűzoltók, a polgármesterek, a megyei védelmi bizottság sikereként. A bizottság vezetőjével, Kovács Ferenc vasi közgyűlési elnökkel állandó kapcsolatban voltunk, folyamatos volt az információcsere éjjel-nappal. Az ember többnyire nem munkaidőben ´árvízvédekezik ´.

Egyébként minden ilyen helyzetben alapvetően az összefogás dominál. Jöttek a zalai kollégák is, amikor kiderült, Körmend térségében még tovább elhúzódik az ár. A Pinka vízszintje is magas volt. Igen ám, de a Murán is elhúzódott, meg a Lajtán is az árvíz. Érkeztek a miskolci kollégák, húszan-huszonöten. Nem homokzsákok rakása volt a feladatuk, hanem az, hová s hogyan kel azokat tenni, meg folyamatosan figyelni a töltések állapotát. Közerő az volt. A miskolciak is már annyira rutinosak; csak a helyi ismereteket kellett átadni nekik, aztán hadra fogható társasággá váltak. Az ember vesz egy mély levegőt, mint miután a csapata lőtt egy szép gólt; így utólag már könnyű az egészről beszélni, könnyebb helyzetben... Sok szó esik ma a klímaváltozásról, de az biztos: az időjárási szélsőségek egyre gyakrabban jelennek meg. És ha sok a csapadék, akkor árvíz lesz. Tavaly nyáron az árvízi történelem ´átíródott´ a Rábán.

 

Elméletileg még magasabb vízszintek is előállhatnak. Ezért is fontos az utólagos kiértékelés többek között az osztrákokkal együtt. Ez nagyjából meg is történt. Most a teendők meghatározása van soron középtávon. Illetve azonnali feladatok is vannak. A helyreállításra volt forrás, s a kritikus részekre, pontokra idén is összpontosítani kell. Ha jönne a tavalyihoz hasonló nagy víz, ne legyen akkora gond... Hiszen a Lapincs elérte a vasúti híd alját, s ha nem lenne árapasztó, ez a víz is bement volna Szentgotthárdra, és ez még nehezebb helyzetet teremtett volna. Ezért igenis előre meg kell építeni bizonyos létesítményeket iksz költség ráfordításával, akkor is, ha ennek az eredménye holnap még nem is jelentkezik. Hasznosságukat akkor bizonyítják, amikor szükség van rájuk. Valóban nem tagadható, hogy a tavalyi nyár feszültségekkel teli időszak volt. De meg kell tanulni kezelni a nehéz szituációkat. Amikor éppen tele van a Rába, akkor mindenki ingerültebb. S minél hosszabb ideig tart egy ilyen helyzet, annál nehezebb az emberek számára. De meg kell érteni a helybelieket; itt élnek, itt vannak a javaik. Beleérzést nem tanítanak az egyetemeken. Elméleteket igen, de ezekre a valóság sokszor rá szokott cáfolni.

Egyébként a vízügyesek hihetetlen egy társaság! Közösen ott vagyunk a kollégákkal az árvizeknél. Ha ide vagy oda kell harminc ember, akkor nem számít vasárnap, húsvét, május elseje, hiszen nem megrendelésre érkezik az özönvíz. Olyan még nem volt, hogy magukra hagyták volna egymást a vízügyisek. Nincs kérdezősködés, nincs kifogás, hanem mennek.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!