Hétvége

2011.01.29. 14:27

Van élet a halál után? A szellemtudós válaszai

Fél mondaton (is) múlhat egy emberi sors. De valakinek ki kell mondania azt. Hallhatóan. Az objektív rálátás mindenen átsegít. Nem kell bizonyíték: ez vagy te. Íme, az ember! Aztán persze nehéz; az önismeretnél nehezebb út nincs... Mindezeket is vallja dr. Bistey Zsuzsa szellemtudománnyal foglalkozó pszichológus, aki huszonegy éve vezeti Ispánkon az Arkánium Szellemi Iskolát.

Szenkovits Péter

 - Hónapok óta azon törtem a fejem, hogyan lépjek ki, hogy halljanak rólam az emberek, mikorra immár nagykorúvá vált az ispánki iskolánk. Ez volt, ami téged idehozott, erre érzékenyen reagáltál, jegyzi meg legelső találkozásunkkor dr. Bistey Zsuzsa, aki férjével, néhai dr. Bistey Györggyel (aki két évvel ezelőtt hunyt el) együtt alapította meg az ispánki iskolát. (Miután hosszú időt töltött angol nyelvterületen - 1970-ben disszidált , évekig egy angol banknak volt az összekötője dél-afrikai országokban, majd csaknem másfél évtizedig az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol klinikai szakpszichológusként dolgozott élete párja mellett -, szabadkozik, hogy nem zavar-e a tegeződés, mert odakint megszokta. Megtiszteltetésnek érzem.)

A 7 az emberi fejlődés száma. Az első háromszor hét év határozza meg a további fejlődés lehetőségét. Ekkorra épül fel, amit a kozmoszból magunkból hoztunk. A huszonegyedik év táján kialakul a szellemi én, amely felismerésekre tehet szert, s a hozott anyagból formálja a maga életét. A csecsemő persze még rejtély; egy egész kozmoszt hoz magával. Mi lesz belőle? Egyébként ne feledjük, rögzítsük újfent magunkban: a kozmoszt és az embert egy és ugyanaz a bölcs, szeretetteljes erő tartja együtt. Nem mellékesen: percenként átlagosan tizennyolcszor veszünk levegőt, azaz a nap 24 órája alatt 25 ezer 920-szor. A plátói kozmikus világév 25 ezer 920 egységből áll. Azaz a nagy kozmikus ritmust ugyanúgy hordozzuk.

 


Második találkozásunk. Régi, szeretetteljes, baráti üdvözlés. S rögvest belevágunk a közepébe. Szívom magamba Zsuzsa asszony gondolatait, hogy azokat közvetíthessem. Helyszűke miatt csak szemelvényeket adhatunk közre.

A valóságot és az igazságot azt nem kell kommunikálni, az mutatja magát. De ahhoz olyan fajta gondolkodás kell, ami vállalja a kockázatot, hogy elmélyülten gondolkodik. A mai embert úgy nevelik, hogy maradjon a felszínen, amit már mások előtte megállapítottak, azt elfogadod és azon az alapon nézed a világot. De ha elkezdesz kicsit mélyebben gondolkodni - ez mindenre vonatkozik, saját magadra, a környezetedre, az eseményekre, a történésekre -, akkor különös összefüggésekre fogsz rájönni.

Amit a szellemtudomány ma adni tud a léleknek, ehhez nem kell bizonyíték. Némelyek arra biztatnak engem: bizonyítsd be, hogy már éltem. Erre én mindig azt felelem: bizonyítsd be, hogy nem. Az ember, mint szellemi én újra és újra a kozmoszban bejár egy bizonyos utat, és azután megkeresi a visszautat a Földre, hogy tovább tudjon fejlődni egészen különleges körülmények között, mert a Földön talán a legnehezebb szellemileg fejlődni. Ugyanis fizikai testbe vagy szorítva. Tehát a szellemed szinte lehetetlen helyzetbe kerül. Olyannyira lehetetlen ez a helyzet, hogy naponta nyolc-tíz órára meg kell szakítanod és ki kell szabadulnod belőle, mert mikor elalszol, akkor a lélek és a szellem alkotóelemei eltávoznak. És te maradsz ott az ágyon eszméletlenül. Nincs tudatod. A tudat kiszabadul. Akkor lépsz tudatba újra, ha valaki fölráz, valami fölébreszt. De az alváskor, az álom állapotában az ember szellemi alkotóelemei különválnak. Csak a vegetatív idegrendszered működik. Szóval a fizikai testben élni a lélek és a szellemi elemek számára elég megpróbáltató. Nehéz. Hetven-nyolcvan évenként viszont levetjük a fizikai testet egy hosszabb időre, mert a léleknek és a szellemnek szüksége van a kozmikus erőkkel való kapcsolódásra. Hogy újra magához térjen, levonja ennek az életnek a tanulságait és felkészüljön a további fejlődésre. Ezt mind a szellemi énünk felügyeli a kozmosz teremtő szellemi hatalmainak segítségével, a lélek pedig magával viszi tapasztalatait. Először megnézi a letelt életet, feldolgozza, utána a kozmoszban egy bizonyos utat bejárva - a Nap-kozmoszon belül - az előző életének a minőségéhez képest begyűjti a szükséges képességeket és talentumokat egy következő inkarnációra. És így születik meg. Nem lélekvándorlásról beszélek, mint a régi hinduk, hanem a szellem újratestesüléséről. S ha az alapjait akarom megfogalmazni, akkor a hármassághoz kell nyúlnom. Egy: a fizikai test alá van rendelve a genetika törvényének. Tehát öröklési áramlatba lépünk. De ez is olyan valami, amit felépítünk a szellemvilágban, hogy hová - a Föld melyik pontjára -, kihez jövünk. Mert nyilvánvaló, hogy egészen más sors épül, ha valaki Magyarországra születik, vagy Timbuktuba, vagy Etiópiába. Markánsan más sorskörülmények közé kerül az ember. Kettő: a lélek alá van vetve a karma, vagyis a sors törvényeinek, amelyeket maga épített be magába, mint az előző életek következményeit. Ki akarja küszöbölni, illetve tovább akarja fejleszteni azokat. És ezt önmaga vállalja. Három: a szellem - az előbbiek miatt - alá van rendelve a reinkarnáció törvényének.

Ahogyan azt mondani szoktuk: Krisztus visszajön újra. Neki megengedjük. Újra eljöhet. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Ő még jöhet. De az, hogy mi is jövünk, azt már nehezebb elképzelni.
Az én pszichológiai praxisom viszont éppen ezzel indult: a XX. század utolsó harmadában múltba tekintő, úgynevezett regressziós javaslatokra, vagy hasonló ´iskolázás´ hatására az emberek hihetetlen gyakorisággal átbillentek egy előző életükbe. Tehát senki nem mondta, hogy ez – hogy ilyen – van, vagy tettem volna olyan indikációt, hogy na, most menj szépen vissza az időben és bukkanj föl valahol. Egyszerűen átbillentek. És ekkor jöttem rá, hogy ez a felismerés most már olyan közel van hozzánk, hogy ennek elébe kéne menni. Mert hiszen erről van szó. Más különben milyen forrásból hozna ő elő ilyen emlékeket, s néha nagyon különös, traumatikus emlékeket, amiknek a következményeit megtalálja a mostani életében.”

S hogy mi múlik rajtunk? E felvetésre ekképpen felel a szellemtudós: „Az elindulás. A késztetés, hogy nekem ez kell. Amíg ide bejön hozzám, és azt mondja, hogy nekem ez kell. Egyébként senki nem kényszeríti rá. De valamilyen módon nem bírja tovább úgy, mint eddig. Lehet az egy életkrízis, lehet betegség. Foglalkoztam néhány hónapig egy asszonnyal, aki hét éve készült ide, de csak tavaly szeptemberben jött el, már halálos betegen. Olyan folyamatok voltak a testében, hogy mindenki tudta, egyirányú úton van. Egészen egyszerűen ki tudta mondani azt, hogyha mennem kell, akkor mielőtt átlépek azon a küszöbön, még mindent meg akarok tanulni, amit lehet. Vagyis mit mondott ki? Hogy tudja azt: tovább is van folytatás.

A mai ember már nem zárja le a két kaput. A születés kapuját; ugye, már elkezdtük úgy nyitogatni, hogy nagyon sok kismama beszélget a magzatával. Na, de amikor átlépjük a teremtés másik ajtaját és levetjük a fizikai testet, a lélek és a szellem továbbáll. S a tudat nem tűnik el. Az utóbbi évek talán legnagyobb élménye volt számomra, amikor II. János Pál egy pápai enciklikát alkotott. Kinyilatkoztatta, nem kell azt hinni, hogy a halál után a tudat megszűnik. Ennek nagy jelentősége volt. Ezzel azt mondta: az ember tovább él. Újra és újra kapunk a Földön fizikai testet, de nem ugyanazt. Amikor jössz, közeledsz a földi inkarnáció felé, akkor pontosan a múltadból fakadóan és a múltbeli minőségeidből fakadóan kapod meg a kozmikus hatalmaktól azt a megfelelő formát, amibe a következő tested épülni fog. És az, hogy milyen körülmények közé kerülsz, és kit választasz ki szüleidnek, hogy milyen bőségbe vagy nélkülözésbe akarsz jönni; ez mind összefügg azzal, hogy mire van neked szükséged. Ha egy kicsit továbbfejleszted magadban ezt a gondolatot, akkor fogod látni, hogy az életed eseményeit – amelyek első gondolatra tragédiának vagy igazságtalan büntetésnek vagy megtorlásnak tűnnek – egy mély bölcsesség tervezte (úgy), méghozzá olyan körülmények között, amikor te is így akartad. Tehát semmi sem történik veled csak úgy. Egy levél nem esik le véletlenül a fáról...”


Lapozzon!




OLDALTÖRÉS: Miis hozzájárulhatunk a megváltás kegyelméhez








Mi is hozzájárulhatunk a megváltás kegyelméhez 


„Ne hagyd magára azt, aki előremegy... Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Tartsd vele a kapcsolatot”. 

„Igazából nekem csodálatos dolgom van, nagyon szerencsés ember vagyok, mert ezt a munkát végezhetem”, fejti ki, miközben csak úgy sugároz dr. Bistey Zsuzsa. „Én ezt praktikummá formálom; egyhetes szellemi műhelyekben dolgozom emberekkel, és persze ott van az egyéni munka, az úgynevezett énterápia, ami nem más, mint a lélek szellemi kompetenciájának felébresztése, hogy szellemi énjével azután tudatos kapcsolatba lépve ráleljen életfeladatára. Arra a kozmikus hatalmaknak tett ígéretére, amelyet a lelke mélyén magával hozott, amikor erre az életre a Földre érkezett. Ma nincs ennél sürgetőbb munka a világon, mert ettől függ az emberiség jövője. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a világon máshol is léteznek a szellemi kultúrának olyan szigetei, mint Ispánk, ahol ez a munka folyik. A jövő ezt kívánja tőlünk: az inviduális ember hozzájárulását a megváltás kegyelméhez. Ilyen értelemben dolgozom azért is, hogy mikor valaki – aki hozzám közel áll, családtag, szeretett jó barát – előttem átlépi a halál küszöbét, ne hagyjam egyedül. Folytassam vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. S amit ő nem tud befejezni, azt én megcsinálom, s egyáltalán fönntartom vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. Hiszen nem semmisült meg; a szellem halhatatlan. Körülöttem van nagyon sokáig, csak a fizikai érzékszerveimmel nem tudom felfogni a jelenlétét. De ha én gondolok rá és beszélek hozzá magamban, belefoglalom az élettereimbe, akkor hihetetlen módon elkezd velem kooperálni. Hiszen nem fogunk elszakadni egymástól. Előrement, én megyek utána. Így is, úgy is találkozunk. S a jövőnket közösen építjük.

Olyan sokszor jártunk már a Földön. Azt szoktam mondani: öreg lett a karma. Olyan, mint a szíjas ostor, egészen keményen csíp... Tehát mindenki, akivel találkozol, azzal már volt dolgod. De ez nem baj. Itt a lényeg az, hogy ne hagyd magára azt, aki előremegy. Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Inkább tartsd vele a kapcsolatot és kívánj neki termékeny munkát odaát. Mi, emberek kimegyünk a temetőbe, meggyújtjuk a kis mécsesünket, és tudod: ők a fényben élnek. Mi élünk a sötétségben. De mi világítunk nekik. Igen, ők a fényben élnek!

Velük dolgozni – az egy csoda, az csodálatos élmény! Igenis bele tudnak lépni az életedbe és hatni tudnak. Nem kísértetjárásról és szellemidézésről beszélek. De a szellemvilág él, tele van. Ugye, mi azt mondjuk, hogy űr. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Tele van lényekkel. Csak milyen a mi helyzetünk? Öt érzékszervünk van és ezek nem alkalmasak arra, hogy az éter- és az asztrálvilág jelenlétét felfogjuk. Mi csak fizikai térben látunk, hallunk, érzékelünk. De ez nem azt jelenti, hogy ez a teljes valóság. A röntgensugarak azelőtt is léteztek, mielőtt mi felfedeztük volna őket. Szükségünk volt egy gépre, amely megmutatja azokat. Nos, ugyanígy áll a helyzet az éter- és az asztrálvilággal. Még nincs rájuk antennánk. De a szunnyadó képességek erősen ébredőben vannak bennünk. Nem csak három dimenzió van; ugyan már! Végtelen... Ez a fogalom egy modern intellektusnak amúgy sem jelent semmit. Történetesen a mi Tejútrendszerünk, aminek az egyik kis csücskén lógunk mi az egész kozmoszunkkal, másfél millió kilométeres óránkénti sebességgel rohan az Androméda-köd felé. Milyen ügyben? Tudunk mi erről valamit? Semmit. De nem is zavar. Mert nem érzékeljük. Rengeteg minden zajlik körülöttünk, amire nincs érzékszervünk...”  








Mi is hozzájárulhatunk a megváltás kegyelméhez 


„Ne hagyd magára azt, aki előremegy... Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Tartsd vele a kapcsolatot”. 

„Igazából nekem csodálatos dolgom van, nagyon szerencsés ember vagyok, mert ezt a munkát végezhetem”, fejti ki, miközben csak úgy sugároz dr. Bistey Zsuzsa. „Én ezt praktikummá formálom; egyhetes szellemi műhelyekben dolgozom emberekkel, és persze ott van az egyéni munka, az úgynevezett énterápia, ami nem más, mint a lélek szellemi kompetenciájának felébresztése, hogy szellemi énjével azután tudatos kapcsolatba lépve ráleljen életfeladatára. Arra a kozmikus hatalmaknak tett ígéretére, amelyet a lelke mélyén magával hozott, amikor erre az életre a Földre érkezett. Ma nincs ennél sürgetőbb munka a világon, mert ettől függ az emberiség jövője. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a világon máshol is léteznek a szellemi kultúrának olyan szigetei, mint Ispánk, ahol ez a munka folyik. A jövő ezt kívánja tőlünk: az inviduális ember hozzájárulását a megváltás kegyelméhez. Ilyen értelemben dolgozom azért is, hogy mikor valaki – aki hozzám közel áll, családtag, szeretett jó barát – előttem átlépi a halál küszöbét, ne hagyjam egyedül. Folytassam vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. S amit ő nem tud befejezni, azt én megcsinálom, s egyáltalán fönntartom vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. Hiszen nem semmisült meg; a szellem halhatatlan. Körülöttem van nagyon sokáig, csak a fizikai érzékszerveimmel nem tudom felfogni a jelenlétét. De ha én gondolok rá és beszélek hozzá magamban, belefoglalom az élettereimbe, akkor hihetetlen módon elkezd velem kooperálni. Hiszen nem fogunk elszakadni egymástól. Előrement, én megyek utána. Így is, úgy is találkozunk. S a jövőnket közösen építjük.

Olyan sokszor jártunk már a Földön. Azt szoktam mondani: öreg lett a karma. Olyan, mint a szíjas ostor, egészen keményen csíp... Tehát mindenki, akivel találkozol, azzal már volt dolgod. De ez nem baj. Itt a lényeg az, hogy ne hagyd magára azt, aki előremegy. Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Inkább tartsd vele a kapcsolatot és kívánj neki termékeny munkát odaát. Mi, emberek kimegyünk a temetőbe, meggyújtjuk a kis mécsesünket, és tudod: ők a fényben élnek. Mi élünk a sötétségben. De mi világítunk nekik. Igen, ők a fényben élnek!

Velük dolgozni – az egy csoda, az csodálatos élmény! Igenis bele tudnak lépni az életedbe és hatni tudnak. Nem kísértetjárásról és szellemidézésről beszélek. De a szellemvilág él, tele van. Ugye, mi azt mondjuk, hogy űr. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Tele van lényekkel. Csak milyen a mi helyzetünk? Öt érzékszervünk van és ezek nem alkalmasak arra, hogy az éter- és az asztrálvilág jelenlétét felfogjuk. Mi csak fizikai térben látunk, hallunk, érzékelünk. De ez nem azt jelenti, hogy ez a teljes valóság. A röntgensugarak azelőtt is léteztek, mielőtt mi felfedeztük volna őket. Szükségünk volt egy gépre, amely megmutatja azokat. Nos, ugyanígy áll a helyzet az éter- és az asztrálvilággal. Még nincs rájuk antennánk. De a szunnyadó képességek erősen ébredőben vannak bennünk. Nem csak három dimenzió van; ugyan már! Végtelen... Ez a fogalom egy modern intellektusnak amúgy sem jelent semmit. Történetesen a mi Tejútrendszerünk, aminek az egyik kis csücskén lógunk mi az egész kozmoszunkkal, másfél millió kilométeres óránkénti sebességgel rohan az Androméda-köd felé. Milyen ügyben? Tudunk mi erről valamit? Semmit. De nem is zavar. Mert nem érzékeljük. Rengeteg minden zajlik körülöttünk, amire nincs érzékszervünk...”  








Mi is hozzájárulhatunk a megváltás kegyelméhez 


„Ne hagyd magára azt, aki előremegy... Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Tartsd vele a kapcsolatot”. 

„Igazából nekem csodálatos dolgom van, nagyon szerencsés ember vagyok, mert ezt a munkát végezhetem”, fejti ki, miközben csak úgy sugároz dr. Bistey Zsuzsa. „Én ezt praktikummá formálom; egyhetes szellemi műhelyekben dolgozom emberekkel, és persze ott van az egyéni munka, az úgynevezett énterápia, ami nem más, mint a lélek szellemi kompetenciájának felébresztése, hogy szellemi énjével azután tudatos kapcsolatba lépve ráleljen életfeladatára. Arra a kozmikus hatalmaknak tett ígéretére, amelyet a lelke mélyén magával hozott, amikor erre az életre a Földre érkezett. Ma nincs ennél sürgetőbb munka a világon, mert ettől függ az emberiség jövője. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a világon máshol is léteznek a szellemi kultúrának olyan szigetei, mint Ispánk, ahol ez a munka folyik. A jövő ezt kívánja tőlünk: az inviduális ember hozzájárulását a megváltás kegyelméhez. Ilyen értelemben dolgozom azért is, hogy mikor valaki – aki hozzám közel áll, családtag, szeretett jó barát – előttem átlépi a halál küszöbét, ne hagyjam egyedül. Folytassam vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. S amit ő nem tud befejezni, azt én megcsinálom, s egyáltalán fönntartom vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. Hiszen nem semmisült meg; a szellem halhatatlan. Körülöttem van nagyon sokáig, csak a fizikai érzékszerveimmel nem tudom felfogni a jelenlétét. De ha én gondolok rá és beszélek hozzá magamban, belefoglalom az élettereimbe, akkor hihetetlen módon elkezd velem kooperálni. Hiszen nem fogunk elszakadni egymástól. Előrement, én megyek utána. Így is, úgy is találkozunk. S a jövőnket közösen építjük.

Olyan sokszor jártunk már a Földön. Azt szoktam mondani: öreg lett a karma. Olyan, mint a szíjas ostor, egészen keményen csíp... Tehát mindenki, akivel találkozol, azzal már volt dolgod. De ez nem baj. Itt a lényeg az, hogy ne hagyd magára azt, aki előremegy. Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Inkább tartsd vele a kapcsolatot és kívánj neki termékeny munkát odaát. Mi, emberek kimegyünk a temetőbe, meggyújtjuk a kis mécsesünket, és tudod: ők a fényben élnek. Mi élünk a sötétségben. De mi világítunk nekik. Igen, ők a fényben élnek!

Velük dolgozni – az egy csoda, az csodálatos élmény! Igenis bele tudnak lépni az életedbe és hatni tudnak. Nem kísértetjárásról és szellemidézésről beszélek. De a szellemvilág él, tele van. Ugye, mi azt mondjuk, hogy űr. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Tele van lényekkel. Csak milyen a mi helyzetünk? Öt érzékszervünk van és ezek nem alkalmasak arra, hogy az éter- és az asztrálvilág jelenlétét felfogjuk. Mi csak fizikai térben látunk, hallunk, érzékelünk. De ez nem azt jelenti, hogy ez a teljes valóság. A röntgensugarak azelőtt is léteztek, mielőtt mi felfedeztük volna őket. Szükségünk volt egy gépre, amely megmutatja azokat. Nos, ugyanígy áll a helyzet az éter- és az asztrálvilággal. Még nincs rájuk antennánk. De a szunnyadó képességek erősen ébredőben vannak bennünk. Nem csak három dimenzió van; ugyan már! Végtelen... Ez a fogalom egy modern intellektusnak amúgy sem jelent semmit. Történetesen a mi Tejútrendszerünk, aminek az egyik kis csücskén lógunk mi az egész kozmoszunkkal, másfél millió kilométeres óránkénti sebességgel rohan az Androméda-köd felé. Milyen ügyben? Tudunk mi erről valamit? Semmit. De nem is zavar. Mert nem érzékeljük. Rengeteg minden zajlik körülöttünk, amire nincs érzékszervünk...”  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!