Kisléghi Nagy Ádám: Jóisten, meg zene

Nem sok emberre illik ma, de Kisléghi Nagy Ádámra nagyon igaz: egy tiszta ember. Művész, aki kihúzódik a hétköznapok csörtetéséből, a kis- és középszerű világból. Őt a nagyszerűség élteti. Ezért él immár nyolc esztendeje Oszkóban. Ott is a senki földjén (ő nevezi így), erdő karéjában, távol a szomszédoktól. Itt akadtak csendre, nyugalomra, egy külterületi házra, azt alakították át feleségével, Mártival. Itt van a műterem, ahol Ádám megküzd minden művével. És eközben újra és újra önmagával.

- Az erdőben nem számít, ki a szegény, ki a gazdag. Ott nincs társadalmi mérce. Én nem tartom magamat nagy művésznek, de a nagyokhoz mérem magamat, mert csak hozzájuk érdemes. Az az igazi művészet, amit szeretni fognak. A hírnévvel nem tudok mit kezdeni. A műteremben a vászon van, a Jóisten és én. A legrosszabb az, ha nem festhetek. De ha festek, akkor még a szú percegése is zavar. Elkap a hév, belelendülök, s ha fodrászhoz megyek, akkor mosolyogva mutatja, hogy festékes lett a hajam. Én észre sem vettem.

Azt hozom szóba: miközben a magányt, a csendet kedveli, s csak zene szólhat a műtermében, szívesen eljár a pezsgő, vidám Olaszországba. Miért ez a kettősség?


- A munkához csönd kell. Abból kilépve valóban erős impulzusokat kapok az olaszoktól, de ott alkotni nem tudok. Igénybe vesz, kifáraszt minden olaszországi út, ugyanakkor nélkülözhetetlen, inspiráló. Ha Rómában járok, mindig elmegyek a San Luigi dei Francesibe, ahol egyszerre három Caravaggio kép van, a Piazza del Popolón pedig kettő. Caravaggio nekem nagy eszményképem. Zseni volt. Iskolát teremtett a fény- árnyék komponálással. Soha nem unom meg a képeit.

Kisléghi Nagy Ádám sokat tud az igazi művészt gyötrő állapotról. Démonokról, amelyek soha sem engedik, hogy elégedett legyen. Amikor a szombathelyi székesegyházban látható hatalmas festményeinek utolsóját is a helyére tették, fel akart még menni a létrán. Igazítani akart rajta. Pedig a négy kép elkészítése évekig tartott, s mindeközben annyit létrázott, hogy utána mindkét térdét műteni kellett.

Márait hozom szóba, aki szerint Picasso óta a festészet blöffé (is) lett.

- Ezt mondta Tarkovszkij is, csak más szavakkal. Nagyon nagy lehetőséget ad a modern művészet a szélhámosságnak. Például az installációt nem tartom vizuális élménynek. Mindenki absztrakt volt egy időben, most újra kezdenek figurákat festeni. Van Gogh mondta egyszer: összes képe csak vázlat, kivéve a Krumplievők -et, mert azt megszerkesztette, azon emberek vannak. Ha ma van témája a művésznek, például a kereszténység, akkor a ma divatos felfogás szerint máglyára kell küldeni. Pedig a művész kiválasztott, tanúságtevő, hitelesítő. Tudja, hogy mit nem tud, és ezért tud valamit. A művész táplálékot nyújt, az erkölcs táplálékát. A klasszicizmus idején alakult ki az akadémizmus, amelynek mind a tematikája, mind a színei unalmasak, ezen változtatott az avantgard. Ma a kiállítás, mint műfaj válságban van. Az emberek eljárnak ezekre a pogácsa és a pofavizit kedvéért, de ott fentről lekezelik őket, rájuk zúdítanak mindenféle idegen szavas szöveget. Nem járok kiállítás megnyitókra. Csak ha Csernus Tiboré van valahol. Sajnos már nem él.

Mi hiányzik az augusztusban 50. életévét betöltő Kisléghi Nagy Ádám életéből?

- Egyre több fiatal keres meg. E-maileket kaptam itthonról is, meg Spanyolországból, Olaszországból és Franciaországból is. Rám találtak a világhálón. Érdeklődnek, nem adok-e órákat. Nagyon szeretem a fiatalokat. Tanítani néhanapján nem lenne rossz. Én ezt a tudást nehezen szereztem meg. Szétfeszíti az embert a birtoklása. Át szeretném adni, így nem kellene a nulláról indulniuk.

Az Év embere volt 2003-ban Vas megyében, utolsó kiállítását 2005-ben rendezte meg a Szombathelyi Képtár. Mivel foglalkozott az elmúlt években?

- Egyéni megbízásokat kaptam. Reprezentatív portrékat festek. Van egy várólista, mert többen kérnek tőlem portrét. Festettem egy új Szent Ferenc-képet, Madonna képet, egy nagyméretű ikont a nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola számára, egy Krisztus-ikont a máriapócsi ikonosztázra, és egy Feltámadt Krisztus nagyméretű olajfestményt az egri bazilika szentélyébe. Nincs segédem, mindent én csinálok. Régen voltak segédek. A művész csak az arcot, a kezet nem engedte lefesteni nekik.

Március 15-én a Magyar Köztársaság Kormánya Kisléghi Nagy Ádám festőművésznek a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat adományozta. Hogyan élte meg? Mit jelent a számára?

- Én ezt a díjat nem vártam. Nem tudtam róla, hogy kapom, de nagyon örülök neki azóta, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban átvehettem. Úgy érzem, ezzel megszűnt a Robin Hood szerepem az erdőben, megszűnt a törvényen kívüliségem. Olyan, mint egy diploma. Örömmel mutatom.