Különleges kiállítás nyílt a képtárban – Szyksznian Wandát látni Szörényi szerint mindig öröm

Szyksznian Wanda úgy fogadja az érkezőt, akár az otthonába léptünk volna be. Csinos, mint mindig, orrán piros keretes szemüveg, fekete ruhája bokáig ér. Nemzeti ünnepünk előtt egy nappal, stílusosan, tricolor gyöngysor a nyakán. Rengeteg az érdeklődő, van még kis időnk a megnyitóig, ezért szívesen mesél arról, hogyan jött létre a kiállítás. Megtudom, három évvel ezelőtt született az ötlet, hogy töltse meg élettel ezt az ötszáztizennégy négyzetméternyi teret. Akkor nem is vette teljesen komolyan a felkérést, de amikor tavaly Cebula Anna, a képtár igazgatója levelet írt neki, hogy az életműtárlat idén márciusban esedékes, bizony nagy lendülettel fogott munkához.

– Stekovics Gáspár barátom könyvbemutatóján találkoztam Annával, és amikor elhozott ide, és megmutatta ezt a gyönyörű helyiséget, láttam, milyen óriási terület. Kerek egy évet dolgoztam azon, hogy megtöltsem a munkáimmal.

„Mindenből egy kicsit, ami én vagyok”

A művész azt mondja, nehéz volt a válogatás, de az alaprajz ismeretében otthon már számítógépen rendezte meg pontról pontra, mi hová kerüljön. Az életműnek így is csupán a harmadát tudjuk megcsodálni. Megtekinthetők az első rajzok, tanulmányok... a művész szeretné, ha alkotói pályájának minden szeletéből kaphatnánk ízelítőt.

– Szeretném, ha mindent látnának, mindenből egy kicsit, ami én vagyok. Nemsokára kerek születésnapom lesz, és ötven éve vagyok a pályán. 1968-ban kezdtem el dolgozni az Illés együttessel, akkor terveztem számukra az első lemezborítót, így ez az esztendő jócskán bővelkedik évfordulókban. Az akkor tizenéves művész a „kisképzőbe” járt, majd a Képzőművészeti Egyetemen diplomázott. Mesterei közül Bernáth Aurél szerette volna, ha tehetséges növendékéből festőművész válik, de ő plakáttervező akart lenni.

Ha belépünk a terembe, óriási falfelületet töltenek meg Wanda zseniális plakátjai. A művész úgy véli, azokon vagy a lemezborítón rajta van a kor lenyomata.

Plakáttervező akart lenni

– Minden vonalról tudom, mikor készült. Amikor az ember csinálja a képet, nem tudja, vajon örök érvényű lesz-e. A plakátjaimat a ’70-es és ’80-as években készítettem. Érdekes visszanézni, kíváncsivá tesz most is, mi volt jó benne, ezt azonban nem tudom kívülről nézni. Egy plakát akkor jó, ha egyértelmű. Ha ránézel, és azonnal arról szól, ami a megrendelő óhaja. Egyértelműnek kell lennie. Kidobott pénz, ha másról szól, mint a téma.

Szyksznian Wanda vágya eleve az volt, hogy alkalmazott grafikával foglalkozzon. Plakáttervező akart lenni, ahogy ő fogalmaz, ez lett belőle. Jöttek a feladatok, és akár egy színész a szerepével, úgy ő is eggyé vált a megrendelő akaratával és vágyával. Azt mondja, ma már másképpen van: plakát csupán kiállításokra készül, az utcáról bevonult a múzeumokba. Őt ez az újfajta tervezés nem érdekli.

Megnézzük a híres trikolór-szalagot viselő lányt. Elmeséli, akkoriban tiltott jelképnek számított a piros-fehér-zöld szalag, ő mégis nyert a pályázaton. Egyébként nem csak ennek, de minden képnek külön története van. Ezekről szívesen beszél, de az a jó, ha a befogadóban születik meg az üzenet, akár benne gyerekként magyarórákon. Egy verset egy mondatban összefoglalni, egy film történetét egyetlen képben visszaadni – ez a szakmája lényege, mondja.

Számos fontos ember rajong műveiért

A lemezborítóknál elidőzünk, látjuk Szörényi Leventét kerek szemüvegében, hosszú hajjal, mint Lennon. Őt várjuk, pár perc és befut. Hosszú évtizedekre meghatározta életüket az első közös munka. Ma már lemezborítók sincsenek, zenét mindenki „letölt”, de majd csak figyeljek, mondja a művész, mert a kiállításmegnyitón lesz egy meglepetés.

A mikrofon mögé Cebula Anna, a képtár igazgatója lép, és elmondja, közös gyökerei vannak a művésszel, ugyanis mindketten lengyel származásúak. Méltatja Szyksznian Wanda munkáit, és elmeséli a tárlat történetét. Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója megosztja az egybegyűltekkel rajongását Wanda művei iránt, amely gyerekkorában kezdődött, amikor számos mesét az ő illusztrációival ismert meg. Később gyermekeinek adta tovább ezt az élményt.

Nem avantgárd, sokkal inkább új műfajt teremt

Dr. Feledy Balázs művészeti író szerint ez a tér rendkívül fontos volt Wanda számára. A legkisebb helyhez is hozzátesz ugyanis valamit. Elmondja, a művész munkásságát jellemzi, hogy az alkalmazott grafika és a képzőművészet között megszünteti a határt. Minden alkotása határátlépés, és hihetetlenül személyes egyúttal. Mesterei szerették volna, ha festőművész lesz, de az ő igazi terepe a lemezborítók és a plakátok világa volt. Wanda készített grafikát, illusztrált könyveket, merített papírból készült szobrai és kerámiái is lélegzet-elállítóak. Készített üvegcímkét és könyvborítót, játékcsomagolást és prospektust. Kiemelte, a művész legnagyobb erénye – kétségtelen tehetségén túl – az „újra való érzékenysége”.

Szyksznian Wanda szerinte nem avantgárd, sokkal inkább új műfajt teremt, Feledy szavaival szólva „újra érzékeny”. Az alkalmazott grafika és az iparművészet fogalmába utalt kényszer helyett sokkal inkább jellemzi a művész munkáit, hogy nem adja fel a képzőművészeti alkotás eszméjét. Munkái Wanda-szerűek, minden kétséget kizáróan eredetiek. Az apró gyöngyökből készült képein ősi kézművestechnika keveredik a digitalizáció adta kísérletező jelleggel. A gyöngyfűzés a legmanuálisabb tárgykészítési technika, mondja. Wanda így beszél róla:

– Ez az előző néhány év volt az én gyöngykorom. Ez egy újfajta kifejezési eszköz, hoztam is a kiállításra mutatóba néhány gyöngysort, és persze ott az a húszméteres fal a gyöngyképeimmel.

Vászonprintjei is csodásak. A bogár-, lepke- és halmotívumok gyönyörűen őrzik az időt, akárha a borostyánba kövesedtek volna. Szörényi Levente azt mondja, Lencsit látni mindig öröm, vele dolgozni valódi ajándék. Barátai így szólítják a művészt, egy régi buliban ugyanis Koncz Zsuzsa így nevezte el a fiatal lányt. Beszélt az első közös munkákról, arról, hogy Bródy János, Szyksznian Wanda és az ő élete örökre összefonódott. Az Illés frontembere szerint a művész már tizen-évesen is magabiztos volt, mindig tudta, mit akar, de mindehhez szerény személyiség társult. Szerinte ha Wanda képén női figura van, az mindig kicsit az ő saját „lencsis” arcát idézi meg. A Hungaroton nemsokára kiad egy Illés-lemezt, amelynek borítóját újra a művésznő tervezte. Ezt a meglepetést a megnyitón a művész átadta a zenésznek. Tréfásan azonnal vissza is kérte, mert a bakelit borítója egyelőre egyedi példány.

Saját, személyes kedvenceim előtt még beszélgetünk kicsit Wandával, az a néhány fekete ponyva a bejárattól jobbra aranyfüsttechnikával készült felkérésre. Különös fényesség, csillogás üli meg a fekete vásznat. Wanda azt mondja, mindig dolgozik valamin, most is rengeteg ötlete van, és tudja, ezeket meg is valósítja egytől egyig.

A kiállítást a megnyitó másnapján aztán újra megnéztem. Pampalin köpenyét mutogattam a húgomnak, mert ebből meséltem neki. A lányom pedig messziről kiszúrta Bud Spencert, meg a Kerekecske Gombocskát. Hazaérve elő is vette a leporellós könyvet Wanda hajlott hátú macskáival.