Lovagok Bőben

A lovagrend rendházait a 12. századtól megtalálhatjuk az egyházi és világi központokban, amelyek a középkori Magyarországon az oklevelek kiállítását végző hiteles helyi feladatokat is elláttak. A hazánkban megtelepedett lovagok 1217–1218-ban részt vettek a II. András király által vezetett ötödik keresztes hadjáratban, és 1241-ben IV. Béla oldalán küzdöttek a tatárokkal vívott muhi csatában, ahol szinte kivétel nélkül elestek.

Az Ostffy család a tatárjárás után sikertelenül pereskedett a Miklós országbíró által 1239-ben a templomosoknak adományozott Bő, Damonya és Lócs birtokáért. Ezek a falvak, mi­után V. Kelemen pápa a templomos lovagrendet 1312-ben feloszlatta, a johanniták soproni rendházának tulajdonába kerültek.

A köznyelvben csak János-lovagokként említett rend konventjei a 15. század végéig nemcsak az ország jogi életében, de a rendházaik mellett felállított ispotályok révén a betegápolás terén végzett jótékonykodással játszottak fontos szerepet. A johanniták a mohácsi csatavesztés után hagyták el Magyarországot. Birtokaikat, soproni és bői rendházukat 1552-től már a Nádasdy család tulajdonaként tüntetik fel a birtokkönyvek.

1643-ban Nádasdy Ferenc visszatért a katolikus hitre. A Bő község templomterének sarkán álló, a hagyomány szerint emeletes lovagrendi épületet 1660 pünkösdjén tőle kapták meg a jezsuiták, akik 1773-ig, a rend eltörléséig voltak itt birtokosok. Ezzel egy időben a már a középkorban vámmentességgel rendelkező Bő mezővárosi rangra emelkedett. A település elöljárósága pecsétjére a „Tekintetes nemes város” köriratot vésette.

Bő mezővárost a 30 éves háború Nyugat-Dunántúlt feldúló harcai során, majd néhány évtized múltán, 1683-ban a Bécs ellen vonuló Kara Musztafa nagyvezír seregei felégették. A középkori lovagrendi épület minden valószínűség szerint ekkor pusztult el.

A helyén vendégfogadóként működő ház épült, az előtte lévő térre a 18. században épített barokk fülkébe Nepomuki Szent János szobrát állították.