Kocsis Zoltán zongoraművész naplót ír a felejtés ellen

- Az ilyen nagy formátumú, és világhíres művészeknek nagyon kevés az ideje, és emellett rengeteget utaznak. Azt szoktam mondani, hogy szerintem a Titanic matrózainak több ideje volt, mint ezeknek az utazó művészeknek!

Meséli Kocsis Zoltán a próba után, a karmesteri öltöző piros kanapéján kényelmesen hátradőlve. Nem tűnik fáradnak, pedig délután három órát vezetett, majd közel két órát dirigált, és még előtte van egy koncert. Lezser pólóján egy biciklikerék, küllőkkel, ahogy kell. Haja szögegyenes, hangja törékeny. Egy ország aggódott, amikor kórházba került. Erről nem faggatom, elmondott ő már erről mindent, amit lehetett. A Hacsaturján-versenyműről beszélünk inkább.

- Tudja, ez eredetileg egy hegedűverseny, amelyet 1940-ben írt Hacsaturján. Akkor a Szovjetunió virágkorát élte bár nem tudom mikor volt virágkora a Szovjetuniónak, mert szerintem sohasem volt. De ez most nem is fontos! Hacsaturján hatalmas sikert ért el vele, nemcsak azért mert David Ojsztrah-nak, a világhírű hegedűvirtuóznak írta, de mert valahogy nagyon szereti a közönség. Tulajdonképpen mondhatjuk Hacsaturján művészetére, hogy triviális, hatásvadász, poénkodó, vagy önismétlő, de szerintem olyan ötletei vannak, amelyeket érdemes ismételgetni! A fuvolaverseny-változatot Jean-Pierre Rampalt írta át, a szerző engedélyével. És hát ez egy szép találkozás szerző, mű és előadó között, hiszen Emmanuel Pahud a világ talán legnagyobb élő fuvolása. Dvorák IX., közismertebb nevén Újvilág Szimfóniáját pedig Japán turnéra visszük, azért is fontos most nekünk. A szokottnál is alaposabban próbáltam ezt a darabot, pedig azért eljátszottuk már párszor!

Elmondom a karnagy úrnak, hiába hallottam az Újvilág Szimfóniát vagy százszor, most is nagy érzelmet indított el bennem. A sokat játszott műveket, hogyan lehet időről-időre újraértelmezni? Vagy az a titok, hogy szinte az utolsó pillanatig nagy fegyelemben próbál a filharmonikusokkal?

- Természetesen el tudnánk játszani e nélkül is a darabot, csakhogy én soha nem egy prekoncepció alapján próbálok, soha nem azt nézem, amit egyébként is tudok a műről. De hát, engem elsősorban a zene érdekel, és nincsen olyan előadás, amelyről ne jutnának eszembe nagyon lényeges dolgok, amin változtatni lehetne, még a legtökéletesebb előadás esetében is. Mindenesetre tökéletesség nincs, ebben egyezzünk meg! (mondja, és mosolyra húzza a száját.) Másmilyet is lehet játszani, és adott esetben adott körülmények között az a más több lenne. Tudja, az a helyzet, hogy a zenekari művészeknek meg kell bízniuk a karmesterben, és ezt minden zenekarnak üzenem. Mert mégiscsak ő áll középen, ő hallja a legjobb helyről azt, aminek szólni kell. Ezért volt például, hogy Toscanini a feje fölé, illetve a füléhez tette a mikrofont, hogy az is azt hallja, amit ő. És gondolja csak meg, ez nem is rossz ötlet, mert ugye ha beállít egy arányt, akkor legalább a mikrofon is azt hallja, amit ő.

- Úgy tudom, májusban újra városunkban vezényel és a Savaria Szimfonikus Zenekart dirigálja majd. Mit hallhatunk itt a Bartók Teremben?

- A repertoár szerintem nekik semmi, merthogy a Bartók Concerto-ját adjuk majd elő és ezt nekik hivatalból tudniuk kell, mivel a Bartók Szemináriumon, miden évben részt vesznek. A zenekart még nem vezényeltem, csak szólistaként játszottam velük, de hát nagyon régen ismerem őket, és hát, az én szólistám Perényi Miklós lesz akit, egyrészt bemutatni sem kell, körülbelül Pahudhoz hasonlóan ismeri a csínját-bínját ezeknek a daraboknak.

A mondat végén megszólal a csengő, amely a közönséget figyelmezteti, hogy ideje elfoglalni helyét a nézőtéren. Kocsi Zoltán nem siettet, kényelmesen hátradőlve beszél. Elmeséli, most jött haza Spanyolországból, ahol zongoraversenyeket játszott és hangszerelt is, de zenekritikákat is publikál változatlan energiával. És mivel óvatosan megjegyzem, hogy egy ilyen súlyos szívműtét után, vajon nem kockázatos-e ennyit és ilyen intenzíven dolgozni, hozzáfűzi, hogy még más dolga is akadt a turnén, hiszen az élet nem állhat meg, ha jól van, tennie kell.