Geszler Mária keramikusművésszel beszélgettünk a Kossuth-díjról is

Az alkotóművészt nem könnyű elérni, mivel mindig rengeteg a tennivalója. A napi, a formálásra kiszemelt anyag megmunkálásán túl egyre több hazai és nemzetközi meghívásra illő válaszolnia, tehát levelez és tervez, utazik. Pihenésképpen férje, Garzuly Ferenc főorvos legújabb könyvének bemutatásában segédkezik. A Geszler-Garzuly családok a művészet, a kultúra elkötelezettjei, a felmenők közül számosan nemzetközileg is elismert alkotókká váltak.

Aztán mégis csak sikerül a kapcsolatfelvétel és szóba kerül a rangos díj, pontosabban annak fogadása.

– Hogy mit éreztem a díjról értesülvén? Nehéz ilyen kérdésre válaszolni, mert a Kossuth-díj, úgy érzem olyan, mint amikor a királynő – most II. Erzsébet – lovaggá üt valakit. Hirtelen megtapasztaltam, hogy sok embernek a szűk környezetemben milyen sokat jelentett, hogy én ebben a hihetetlen megtiszteltetésben részesültem. Gyerekkorom óta hallottam, hogy apánk, aki kortárs zeneszerző volt, művei elismeréseként a Kossuth-díjról álmodozott… Mindhiába… Nagyon nehéz élete volt, és ilyen a sors: az kapja, aki soha nem gondolt rá… És aki vágyik utána, annak meg nem adja meg az „ég”. És én Kossuth Lajossal ellentétben Széchenyi Istvánt szeretem. De nagyon örültem neki – mosolyodott el Marika, akinek legtöbb ismert alkotása, úgymond, szombathelyi születésű.

– A kerámiaművészet azért szép nekem, mert festészet és szobrászat egyben, meg használati edény – folytatta. – Ősidők óta napjainkig hat, a technológia fejlődősével a csillagos ég a határ. Hiszen kerámia alapanyagból, szilikátokból a többi között az autómotort és az űrhajók burkolatát alkották meg jeles mérnökeink. Nekem napi öröm, hogy ezt az anyagot kezembe vehetem, gondolataim, érzéseim közvetítőjévé válhat. Amúgy hűséges természet vagyok, a keleti kultúrák iránti csodálatom nem apadt, hatással van munkáimra. Íme, itt van a párizsi kiállításom meghívója és a japán hatást bemutató poszter, mely Tajvanon, a Yingge Museumban volt látható, mégpedig Husz Ágnes keramikusművész elő­adása részeként – fogalmazott a Kossuth-díjas művész.

Amint arra utaltunk, az eddig sem kevés művészeti feladat megtöbbszöröződött. Nemrég a Szombathelyi Képtár előterében hosszabb időn át láthattuk kerámiáit, de, mint mondta, nagyon nehéz fizikai munkával járt az ügylet. Kiválasztani, becsomagolni, szállítani, elrendezni az anyagot nem kis feladat.

– Lehet, hogy az évek múlásával fáradok és majd jobban szeretek csak egy-egy művel bien­nálékon, itthon és körös-körül a világban részt venni. Vannak érdekes új utak, lehetőségek. Közte az online kiállítás, demonstráció, tanítás, előadások. Most egy ilyenben veszek részt, koreai meghívásra – jegyzi meg. S hogy milyen egy olyan érzékeny alkotóművész, mint Geszler Mária kapcsolata a környezetéhez, személyiségéhez illő válasz érkezik:

– Mindennap nagyon korán kelek. Szeretem a hajnalokat, felnézek az égre, a műhely ablakain keresztül a park fáinak suhogásában gyönyörködöm. Mindennap kezembe veszem az agyagot és bekapcsolom a rádiót. A hangok körülvesznek, áthullámzanak rajtam. És mindennap történnek velem csodák. Hitetlenkedve olvastam a napokban egy francia nyelvű levelet, Vallaurisból küldték. Ez az a város a francia Riviérán, ahol Picasso feledkezett bele az agyag gyönyörűségébe. Rajzolta, festette táljait, korsóit egy fazekas műhelyében. Azóta Nemzetközi Kerámia Biennálékat rendeznek a kortárs kerámiaművészet támogatására. Grand Prix- t nyertem itt egy fiatal belga kolléganőmmel együtt. Nos, egy olyan idős olimpikon vagyok, aki még mindig versenyez, és…győz! – nevet fel. Majd mutatja a mű fotóját, Planet Rousseau. Hozzá pedig a magyar nyelvű szöveget a tehetségről, amely kiismerhetetlen és csodálatos, mint a meteoritok.