Hobbija a gyárépítés

Ez jó pár napja volt már, most egy cukrászdában ülünk, de a hasonlat nem jön szóba. Biztos vagyok abban, hogy szerénysége nem engedi, hogy kimondja. Az tény mindenesetre, hogy segítségével érkezett idén két német szakértő a városba. Egyikük a városmarketing-koncepciót, a másikuk a turisztikai tervet készítette el - ingyen -, és ezért tartózkodott hetekig a városban. Hogy a tervekkel mi lesz, már a város dolga, ahhoz, hogy EU-pénzeket sikerüljön szerezni a város megszépítéséhez, a turizmus fellendítéséhez, az első lépést mindenestre már megtették. Egyelőre úgy tűnik azonban, jobban érdekli a város vezetését egy nagyvállalkozó elképzelése, aki fürdőt akar csinálni. Erről azonban nem esik most szó. Bittera Miklós életútja kerül szóba, amely meglehetősen érdekes, fordulatos, egyben tanulságos is.

- 1965-ben hagytam el az országot, szabályos útlevéllel, de a turistaútról nem tértem vissza. Vagyis valódi disszidens vagyok. Előtte gyógyszerészként dolgoztam Budapesten, az akkori Kőbányai Gyógyszerárugyárban, ahol egy évig vártak arra, hogy visszamenjek. Akkoriban még volt az emberek között kollegalitás, nem úgy, mint ma. Szerencsém volt, nekem nem kellett disszidenstáborba mennem, azonnal munkához jutottam. Hivatalosan nyugdíjas vagyok, a munkaviszonyomat tizenöt éves koromtól beszámították, ugyanis Németországban a tanulóévek is munkaviszonynak számítanak ebből a szempontból. Egy napig nem voltam munka nélkül, a Bayer cégtől mentem nyugdíjba, ahol 1970 óta dolgoztam. De nem tétlenkedem, tiszteletbeli feladatokat elvállalok. Olyan neves, ma már világszerte ismert gyógyszerek fűződnek a nevemhez, mint a Canesten, és a bolha-, valamint kullancsirtó kutyanyakörv. De más állatgyógyszereket is készítettünk, ilyen például az a fürdő, amelyen ha áthajtanak egy afrikai vagy ausztráliai marhacsordát, egy ideig védettekké válnak a kullancsok támadásaival szemben. A humán területen utolsó munkám egy kitűnő, igen hatékony antibiotikum volt. A cégnél rám bízták a különleges gyógyszerformák kutatását és kifejlesztését. Itt például a tapaszra kell gondolni. A Lohmann cégnek is volt egy kutatója, ketten tapaszokkal kezdtünk kísérletezni. A Bayernek ma nincs olyan hatóanyaga, amelyet a bőrön keresztül lehet a szervezetbe juttatni. Egy szívtapaszt így egy másik céggel kellett kikísérleteznem, amelynek előnye, hogy a gyomor-máj traktust nem terhelve jut el a hatóanyag a szervezetbe.

- Hogy került Kőszegre?

- Fiaim Németországban születtek, ott végezték el az általános iskolát. Barátoknál érdeklődtem, hol lehetne Magyarországon gimnáziumba járatni őket. Először Pannonhalmára gondoltam, de figyelmeztettek, hogy az akkori vezető magyar káderek gyerekei járnak oda, és nem szívesen veszik, ha külföldi magyar íratja be oda a gyerekét.

- Ez ma már elég hihetetlenül hangzik.

- Pedig így volt. Mind a két fiú itt végzett, mindketten akkor felsőfokú nyelvvizsgákat tettek le. Épp az egyik nap került a kezembe egyikük nyelvvizsgapapírja, kicsit mosolyogtam magamban, mert németből - ami az anyanyelve - csak közepest kapott. A magyar viszont kitűnőre sikerült. De nem akkor vettem itt ingatlant, amikor ők ide jártak, hanem később. Valamilyen formában szerettem volna a magyar egészségügyön segíteni. Amikor először ezt felvetettem a Bayer vezetőinek, elutasítottak. Egy év múlva viszont mégis felajánlották, hogy átmehetek akármelyik német vállalathoz, amely Bayer alapanyagot használ fel. Így lettem a Lohmann gyógy- és kötszergyártó cég tudományos igazgatója. A feladatom az volt, hogy a cég termékeit Magyarországon bevezessem. Ennél azonban többet akartam. Szerettem volna a kórházak egészségügyi önellátását kialakítani. Végiglátogattam az ország összes kórházát, az elképzelés az volt, hogy kórházak hozzanak létre egy olyan kis szervezetet, amely megszervezi az intézmények saját gyógy- és kötszerellátását. Nagyon érdekes volt, hogy mindenütt támogattak, de...

- ...semmi nem lett az egészből.

- Így van. Ha segített volna valaki, biztos ketten jöttek, akik keresztbe tettek. Ebben világelsők vagyunk. Cser Ágnes, aki annak idején a Semmelweis Orvostudományi Egyetem jogásznője volt, megnézte az alapítvány támogatóinak névsorát, azt kérdezte, forradalmat akarunk-e csinálni.

- Egészségügyben tehát nem sikerült segíteni az óhazának.

- Én továbbra is szerettem volna segíteni olyan országokon, amelyeknek egészségügye elmaradott. Nagy nemzetközi tapasztalatra tettem szert, hiszen ahol a Bayer elkezdte valamelyik termékének gyártását, a beüzemelés idejére természetesen saját szakembert küldött hetekig a helyszínre. Így nemigen van ország Európában és Ázsiában, ahol ne fordultam volna meg. Egy alkalommal például Kínában segítettem beindítani egy gyárat, "üzemesíteni". Itt egyébként díszpolgár is lettem, olyan ellátásban részesültem, amilyent csak filmekben láthat az ember. Küldetésem előtt kiokítottak, mit szabad, mit nem a társasági életben. Asztalnál például nem szabad orrot fújni, de szinte kötelező a böfögés. A skorpióevés azonban nehezemre esett, de be kellett látni, hogy valóban jó ízű. Saját lakosztályom, titkárom, tolmácsom volt. Mindig jött valaki velem, mert attól féltek, hogy eltévedek. A piacokat nagyon szeretem járni, este kilenc körül lementem egy nagy térre a városban. Vettem pár banánt, a tolmács segítségével beszéltem a helyiekkel. Egyszer megfordultam, látom, hogy huszonöt-harminc ember csoportosul körém. Kérdem a tolmácsot, mit akarnak ezek az emberek? Azt mondja, láttak este a tévében, és ők szerethetnek engem, mert kérdezik, tényleg segíteni akarok-e nekik. Néhányan megsimogatták a karomat.

- Ilyesmi törént-e önnel Magyarországon?

- Soha.

- Az S.E.S. német szakértői az ön segítségével kerültek Kőszegre.

- Előtte már Bonnban, a szervezet központjában próbálkoztam, és kérdeztem, tudnak-e az országnak olyan szakembereket adni, akiknek az uniós csatlakozásban vannak tapasztalataik. Többen szívesen jöttek volna Budapestre, de az egész meghiúsult. Nem volt rájuk szükség, és még csak választ sem kaptam, hogy miért nem. Akkor rájöttem, az önkormányzatoknál kell próbálkozni. Nekem Kőszegen van nyaralóm, úgy gondoltam, itt kell kezdeni. Januárban kerestem fel a polgármestert, miben tudnék segíteni. Mondta, hogy olyan szakemberre volna szükség, aki a városmarketingben járatos, meg valaki, aki a turisztikai marketingben. Elég hosszadalmas keresgélés után választottam ki Anton Gilitzert. Rá azért esett a választás, mert önkormányzati és adóügyi tapasztalatai voltak, ezenkívül részt vett a volt NDK-s városok megújítási programjában. A turisztikai szakember, dr. Gert Breidenstein kiválasztása szerintem jól sikerült. A háború után egy francia családban nevelkedett, olyan területen, ahol a háború nagy sebeket ejtett. Németországi tanulmányai után Franciaországban is diplomát szerzett. Igazi európai tehát, ő volt az első német, aki a francia nemzetgyűlés előtt előadást tartott a francia jogrendszerről. A Bundesbahn egyik igazgatójáról van szó, aki a német vasút turisztikai koncepcióját kidolgozta.

- Ön szerint milyenek az esélyei Magyarországnak az Európai Unióban az itthoni mentalitással?

- Ezen én is sokat gondolkodtam. Az emberek itt nem tudják elképzelni, hogy valakivel leüljenek és beszélgessenek. Hogy meghívják magukhoz, elmondják gondjaikat. Pedig abban a pillanatban a gondok félig már meg is oldódnak.

A "fehér fejű sasok"

Az S.E.S.-nek (Senioren Experten Service) mintegy hatezer tagja van ma már, és az ország minden területéről jelentkeznek ide a nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló mérnökök, közgazdászok, pénzügyi és egyéb szakemberek. Idén húszéves a szervezet, amely csak tavaly a világ 96 országában 1112 "küldetést" - vagy ahogy ők nevezik, "bevetést" - teljesítettek. A megbízó országnak minden esetben csak a szállásról, ellátásról, közlekedésről és némi zsebpénzről kell gondoskodnia, tiszteletdíjat a "fehér fejű sasok" sehol nem kérnek.