Zászlós nemesek köves földön

Később, amikor már maga is áldozhatott kedvtelésének, bejárta fél Európát. Úti élményeit megírta, közzétette. 1844-ben az Életképek című folyóirat második számában arról az útjáról számolt be, amikor egy peres ügy miatt Kőszeget kellett felkeresnie. A hosszabb útnak csak az emlékezetesebb állomásairól: Komáromról, Pápáról, Cellről, Nagysimonyiról, Sárvárról, Szombathelyről és Kőszegről szólt. Elcsodálkozott azon, amit Simonyiban látott. A temetőben „számos keresztek mellől póznákon zászlók lengettek, fehérek, feketék és tarkák, újak és rongyosak. Meg nem foghatám, mint ki soha ilyesmit nem láttam, jelentésüket…” Megkérdezte az első szembejövő férfit: Mit jelentenek a zászlók? Nemes embereket – hangzott a mogorva válasz. Később egy nőnél érdeklődött tovább, aki megerősítette, hogy a zászlós sírokban nemesek nyugszanak.

Az útirajz írója tovább faggatózott: „…a’ simonyi nemesek bizonyára valami ütközetben voltak, talán Győr alatt vitézül viselték magukat,’ s ezért a’ nemes vármegye tűzette sírjaik fölébe e’ hadi dicsőségre emlékeztető jelt…” Voltak a patvart – válaszolta a menyecske. Pongrácz Lajos, aki írását Honti néven publikálta, nem értette meg a simonyiakat. Egy akkoriban már egyedülálló szokást ismertetett, de úgy vélte, a zászlókat hiúságból tűzték ki. Pedig amit látott, az a helyiek öntudatának egyik megnyilvánulása volt. A falu lakói három felekezethez (evangélikus, katolikus, zsidó) tartoztak. Az evangélikusok és a katolikusok jelentős része kisnemes. Volt címük, címerük, de mellette – és ez számít igazi ritkaságnak – a zászló is a jelképeik közé tartozott. E hagyomány már rég a múlté.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a Kemenes-vidéket egységesnek lássuk. Nagysimonyi jó példa arra, hogy ez a kis táj is sokszínű, változatos. A simonyi nemesek hajdan kétlakiak voltak, présházuk pedig fenn a hegyen, a Kemenesen. Beszélgetések vissza-visszatérő tárgya, mit jelent, hogy Kemenes. Menjünk fel a hegyre, talán megtudjuk! Előbb-utóbb találunk egy darabka földet, amit felszántottak. Azt látjuk, hogy az bizony tele van kaviccsal. Vegyük elő a 19. század elején készült térképeket. Akad közöttük, amelyiken a táj megnevezése németül szerepel: Steinboden magyarul nagyjából annyit jelent, „köves föld”. Ugyanez lehet a jelentése a Kemenesnek is. A „kameny” a szláv nyelveken követ jelent. A hegyen Nagysimonyi és Tokorcs osztozik. A két település szőlőbirtokosai régen egy hegyközséget alkottak. Néhány távolabb lakó birtokosnak is volt itt szőleje.

Az 1800-as években a legnagyobb épület a Radó család pincéje volt. Valószínűleg Radó Lajos építtette az 1800- as évek első felében. Később fia, a Répcelakon lakó Radó Kálmán, megyei alispán, országgyűlési képviselő volt a tulajdonos. Radó Kálmán „épített és szellemi örökségét” a Vas megyei értéktárba is felvették, de vajon tudnak erről az épületről? Mindkét végéből lebontottak egy darabot, így mára csak a csonkja maradt meg.

Az itteniek szeretik a legendákat. Talán tizenöt éve is van annak, hogy e sorok írója a tokorcsi hegyrészen régi ismerősével, Nemes Lászlóval találkozott. Lászlóra – aki azóta már meghalt – családi örökségként maradt egy kisebb terület, azt gondozta. A bor kóstolgatása közben mesélte el, hogy úgy véli: Feszty Árpád, mielőtt elkészítette volna a körképet, itt járt. Innen vette az ihletet…