2006.10.26. 02:27
A rotavírusok fertőzése kivédhetetlen
Megyei körkép (bb) - A rotavírusok a csecsemők és kisdedek hasmenéssel, hányással járó megbetegedéseinek leggyakoribb kórokozói. A vírus ellen októbertől már hazánkban is kapható védőoltás.
Grafika: Kelemen Attila
Megyei körkép (bb) - A rotavírusok a csecsemők és kisdedek hasmenéssel, hányással járó megbetegedéseinek leggyakoribb kórokozói. A vírus ellen októbertől már hazánkban is kapható védőoltás.
Dr. Schneider Ferenc, a Markusovszky kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa elmondta, hogy a rotavírust már 25 éve ismerik a szakemberek. Kezdetben mint a borjak hasmenését okozó kórokozó vált ismertté. Később kiderült: jelentős szerepet játszik a csecsemő- és kisgyermekkori hányásos, hasmenéses betegségekben, sőt, nemcsak kisdedekre nézve veszélyes, hanem felnőtteket és időseket is megbetegíthet. A vírusnak több típusa ismert, ezért a betegség többször is megkapható.
- A rotavírusos fertőzés három-hét napos hasmenést és hányást okoz, ami kisgyerekeknél nagyon veszélyes lehet, mivel a folyadék- és sóvesztés miatt a szervezet hamar kiszárad - magyarázza az orvos -, s ha nem kerül a gyermek időben kórházba, akkor akár bele is halhat a folyadékhiányba. - A betegséget elsősorban szájon át történő folyadékpótlással kezelik, de ezt kicsiknél sokszor nehéz megoldani, ezért ha fennáll a kiszáradás veszélye, szükséges lehet a kórházi, infúziós kezelés.
A vírus tél végén és tavasszal okoz járványokat az országban. Idén megyénkben is volt már egy kisebb járvány, akkor körülbelül százan szorultak kórházi kezelésre.
A fertőzés rendkívül ragályos, zárt közösségben szinte kivédhetetlen. Általában a szennyezett kezekkel kerül emberről emberre.
- A betegség megelőzésével már az 1990-es évek óta foglalkoznak a tudósok - teszi hozzá az osztályvezető főorvos. - Az USA-ban évente 3,2 millió megbetegedést regisztrálnak, s általában 20-60 eset végződik halállal. - Amerikában 1998-ban teszteltek egy oltóanyagot, akkor a szakemberek úgy döntöttek, hogy további kutatásokra van szükség.
Az Európai Bizottság idén februárban engedélyezte a rotavírus okozta gastroenteritis (gyomor- és bélrendszeri fertőző) betegség megelőzésére szolgáló új védőoltást, ami hazánkban októbertől már kapható a gyógyszertárakban. A védőoltást a háziorvossal kell felíratni, és szájon keresztül kell beadni a gyermekeknek. Ahhoz, hogy időben kialakuljon a védettség, kettő-négy hónapos kor körül javasolják az első adagot, négy hét múlva a másodikat, de az oltást legkésőbb féléves korig be kell fejezni. Az oltóanyag nem tartozik az államilag finanszírozott védőoltások közé, így a szülőknek fizetniük kell a babák egészségéért. (A rotavírus elleni védőoltás körülbelül harmincezer forintba kerül.) Az oltóanyagot eddig haminchárom országban engedélyezték, Ausztriában már évek óta szerepel a kötelező védőoltások között.