Hírek

2009.02.21. 03:29

Elhagyott határátkelők

<b>Megyei körkép </b> - Kis túlzással szólva a világ végén, a távoli erdők közepén található a magyar-szlovén határon lévő átkelőhelyek többsége. Az elhagyatott épületek sorsának alakulása, úgy tűnik, a tulajdonost, a magyar államot nem igazán érdekli.

Angyal László

Felsőszölnök, Magyarszombatfa, Kétvölgy. Államfők, miniszterek vendégeskedtek ezeken a helyeken, amikor egymás után nyíltak meg az állandó átkelők. Annak idején nem kis diplomáciai erőfeszítésre volt szükség, hogy a szlovéniai rokonlátogatásra utazók ne kerüljenek ötven kilométereket. A schengeni övezethez való csatlakozás után csak kevés szó esett arról, hogy az objektumok fe-leslegessé váltak. Tervekről hallottunk, arról, hogy a vám- és pénzügyőrség az állami vagyon kezelői jogát átadja a vadonatúj állami szervezetnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek. Szó esett arról is, hogy akadálymentesítik az átkelőhelyeket.

A szlovén határon vagyunk, Kétvölgyön az apró házikón pecsét és lakat fogadja az erre járót. A kis, zöld épület az út mellett áll, viszont az útlevélkezelők egykori kuckóját éppen az aszfaltcsík közepére helyezték. A másik oldalon viszont takaros épületet emeltek a szlovénok, vélhetően még most is használják, mivel autók parkolnak a ház előtt.

Néhány kilométerrel arrébb, Bajánsenyén kicsit más a helyzet. Itt évtizedekkel ezelőtt építették az átkelőt, az úttól néhány méterre. A lelakatolt ingatlan semmiben sem különbözik a többi, nem használt civil épülettől: pusztulófélben van. Felfagyott a lépcső, málladozik a vakolat. Hamarosan az enyészet lesz itt az úr.

Találkoztunk egykori határőrökből lett rendőrökkel, akik szomorúan mesélték: féltik az elhagyatott ingatlanokat. Azt mondták: az egykori elhagyott határőrsök emléke kísért. (Közismert, hogy a rendszerváltás utáni években az épületek többségét széthordták.)

Utánanéztünk, mit tett az állam azért, hogy értéke ne menjen veszendőbe. A vám- és pénzügyőrségre a nyugat-dunántúli régióban több mint húsz objektum kezelését bízták. A határnyitás után a három nagy átkelő (Rajka, Rábafüzes, Rédics) őrzését, fel-ügyeletét megoldották, viszont a kicsikkel (Bucsu, Bozsok, Szentpéterfa, Kétvölgy, Felsőszölnök, Magyarszombatfa, Bajánsenye) annyi történt, hogy a mozdítható értékeket Rábafüzesre szállították, illetve a polgár-őrökkel, rendőrökkel együttműködési megállapodásokat kötöttek a fokozott járőrözésről. (Tehát a tolvajoknak nem igazán érdemes felkeresni az elhagyatott objektumokat, mert van benne némi rizikó, s a bontott építőanyagon kívül használható zsákmányt nem nagyon találnak.)

Arról is döntés született, hogy az állam új vagyonkezelő szervezete, az MNV Zrt. 2008-ban átveszi az üres objektumokat. Az erről szóló szer-ződést már tavaly december közepén aláírták, azonban a tényleges átadás-átvételre információink szerint a mai napig nem került sor.

Arról nem is beszélve, hogy ezek után kell egyeztetni a másik állami céggel, a közútkezelővel arról, hol kell elbontani az út előtt akadályként álló objektumokat, és felszámolni a beton elterelőket. 2007-ben erre két-három évet jósoltak a hozzáértők. Több mint másfél év már eltelt. Az új állami vagyonkezelő szervezet csak papíron vette át a határ menti ingatlanokat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!