Hírek

2009.04.30. 02:29

Őserőhöz őssejtek

Nagygeresd - A legrosszabb, ami történhet, hogy nem történik semmi, jelenti ki Horváthné Nagy Ibolya, az édesanyja annak a tizennégy éves kislánynak, aki őssejtbeültetésen esett át nemrégiben Németországban.

Szenkovits Péter

Nagygeresd, Petőfi utca, hétköznap délután fél öt. A tizennégy éves Esztert éppen most hozza haza édesapja hidroterápiás gimnasztikáról (Bükről). Édesanyjával együtt kiveszik a kocsiban levő speciális ülésből. Ibolya asszony beviszi a szobába az ülést, András - az édesapa - Esztert ölébe véve követi nejét. Egy stabil szerkezetre helyezik az ülést, rögzítik, majd szépen, óvatosan belehelyezik leányukat. Beszíjazzák. Néhány másodpercig ugyan önállóan is meg tud ülni, de tovább nem; súlyos gerincferdülése is van.

- Nem tud egyedül enni, inni, nem szobatiszta, teljes ellátást igényel - számol be minderről az édesanya. - Nyolc hónaposan jelentkeztek nála epilepsziás tünetek.

- Próbált megfordulni, de a mozdulat csak félig-meddig sikerült, nem tudott felülni. Aztán hol elrévedt, máskor pedig rángatózott a szemhéja. Kezdtünk aggódni. Kapott gyógyszert, elvittük a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba, majd a II-es Számú Gyerekklinikára. Kiderítették, hogy nincs epilepsziája. Dévény Anna Ostffyasszonyfán élő tanítványához vittük naponta, még szombatonként is Dévény-tornára. Budapestre utaztunk rendszeresen, ahol Varga-féle talpmasszázst kapott, logopédust kerestünk, és egy nagyon jót találtunk is Kőszegen - sorolja az édesapa. - Immár hetedik éve járunk Innsbruckba hallásterápiára, amelynek során az értelmi fejlesztés zene segítségével történik. Egyénre szabott frekvencián Mozartot, gregorián énekeket hallgatnak a betegek. Észrevettük, hogy Eszter értelme rohamosan nyiladozni kezd; a kezelések lökést adtak a fejlődéséhez. Utóbb sárvári talpmasszőrt választottunk, de minden vasárnap most is járunk a fővárosba, kínai akupresszúrás kezelésre.



Eszter a saját nyelvén sokat beszél, kiabál. Tízig összead, és százig el tud számolni  
Őssejteket mozgósító erők Megtalálják a helyüket... 
Fotó: Szendi Péter

Azt már édesanyjától tudjuk meg, hogy Eszter először a szombathelyi Micimackó Óvodába járt, később a fogyatékkal élők napközi otthonát nehezen viselte, ám sikerült az Aranyhíd Oktatási-Nevelési Integrációs Központba felvételt nyernie, ahol számos speciális terápiát alkalmaznak. Időközben rendszeresen vitték szülei úszásra, a lovas terápiát különösen kedvelte Eszter, aki egyébként beilleszkedett az Aranyhíd egyik kis közösségébe, melynek tagjai nagyon szeretik. Sokat segít osztályfőnöke, Horváthné Kapiller Izabella is.

- Összességében mindig volt egy kicsi javulás, amit talán más észre sem vett, de mi érzékeltük - állítják egybehangzóan a szülők, akik az évek során arra az elhatározásra jutottak (miután seregnyi fejlesztő módszerrel megismerkedtek szakemberekkel konzultálva és az interneten is), hogy megpróbálkoznak csontvelő-transzplantációval, azaz őssejtbeültetéssel is. Erre tavasszal került sor egy németországi klinikán. - Március harmincadikán vették le a csontvelőt, ahogyan mondták, a csípőlapátból, Esztert közben altatták. Laborban nyerték ki az őssejteket, amelyeknek 99,39 százalékos a vitalitásuk; ezért nagyon bizakodunk. Április elsején transzplantációval kapta vissza azokat. 2,1 milli- literben mintegy 2 millió 50 ezer őssejt volt. Egy napig feküdnie, még egy napig pihennie kellett, azután jöhettünk haza. Gyerektől és betegségtől függően két-három hónap kell, hogy történjen valami - fejti ki az édesanya. - Nem szeretnénk illúziókban ringatni magunkat, de az átültetések után általában mindenkinél történik valami pozitív változás. Most várunk. hat-nyolc hónapot, egy évet. Azt mondják az iskolában, hogy Eszter most hangosabb, mint korábban. Az ő saját nyelvén sokat beszél, kiabál. Egyébként tízig összead, százig megtanítottam számolni.

- Nagyon tud szeretni, odabújni az emberhez - jegyzi meg Eszter édesapja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!