Hírek

2009.09.01. 02:29

Kezdődik az iskola

Szombathely - Ma reggel ismét becsengetnek, kezdődik a 2009/2010-es tanév. A városi tanévnyitó ünnepséget tegnap délután az Oladi Általános Művelődési Központ udvarán tartották meg.

Varga Nóra

Minden évben más-más oktatási intézményt ér az a megtiszteltetés, hogy az évkezdés előtt megtarthatja a városi tanévnyitót. Idén az Oladi Általános Művelődési Központ kapta meg ezt a lehetőséget. A város által fenntartott óvodák, általános iskolák, középiskolák igazgatói, vezetői, valamint az önkormányzat képviselői egyaránt részt vettek az ünnepségen. Rettegi Attila, az Oladi ÁMK igazgatója köszöntötte elsőként a diákokat, a pedagógusokat és a vendégeket. Ünnepi beszédében szólt az intézményegységek (általános iskola, szakképző iskola, művelődési központ, könyvtár) együttműködéséről, majd az iskolák új programjait ismertette. Hozzátette, sikeres az általános iskola kéttannyelvű képzése, valamint a szakképző iskola webgazdasági képzése. A fejlesztések kapcsán elmondta, hogy mindkét iskolában új számítástechnikai termet alakítottak ki. A célok közül az új képzések felfuttatását emelte ki, de azt is fontosnak tartja, hogy hamarosan elkezdődhet az épület tetőszerkezetének felújítása.

Ezt követően dr. Czeglédy Csaba, Szombathely alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Az intézményi felújításokat, karbantartásokat, a pályázatokat és az idegennyelv-oktatás fontosságát emelte ki beszédében. Minden tanulónak és pedagógusnak sok sikert, eredményes tanévet, türelmet és kitartást kívánt, s megnyitotta a tanévet.

Az ünnepi beszédek után az arany-, a gyémánt- és a rubindiplomák átadása következett. Gerendai Józsefné gyémánt-, Déri Lászlóné vas-, Békefi Antalné rubindiplomát vehetett át a városi tanévnyitón. Az ünnepség lezárásaként a két iskola tanítványai adtak műsort. A rendezvényen a diákokon kívül a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar is közreműködött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!