Hírek

2010.07.09. 11:51

Babakiállítás a nyőgéri klubkönyvtárban

Nagyon sokan ,idősebbek , fiatalok és gyerekek hozták el kedvenceiket a bemutatóra. Tavaly kezdett hagyományokat folytatva a tavalyi mackókiállítás után idén a gyerekek játékai közül a másik nagy kedvencek a babák szerepelnek egy gyűjteményes kiállításon a Nyőgéri Klubkönyvtárban , amely július 8-tól-július 20-ig minden nap 17- 18 óráig tart nyitva.

Bozzay Lajosné

A  tavalyi kiállítás megszervezéséhez hasonlóan a boltban, a kultúrház ablakában és a könyvtárban elhelyezett felhívó plakátok mellett egy-egy  baba hívta babazsúrra a társait.

Így gyűlt össze több mint százötven baba. A gyerekek mellett a felnőttek is szívesen hozták el a babáikat. A legidősebb baba 52 éves, de a 60-as -70-es évek babáiból is sok megtalálható a bemutatón.

A barbibabák, melyek gyártását 50 évvel ezelőtt kezdték el szép számmal vannak jelen, sok kiegészítő kellékkel (ágy , szekrény, strand felszerelés) együtt.

Babák ülnek az asztalokon, polcokon, a földre terített takarón. Megtalálhatók itt gumiból, kaucsukból, rongyból és porcelánból készült babák. A hangulat fokozását a bölcsők - egy közel százéves is van közöttük, de van fonott is -játék babakocsik segítik.

A nemzetek viseleteiben lévő babák külön asztalra kerültek. A megnyitóra látogatókat , a Szemünkfénye Gyermekünk Egyesület látta vendégül. Akik, elhozták babáikat a kiállítás zárásakor emléklapot kapnak, hisz a baba tulajdonosok nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!