Hírek

2011.01.31. 07:36

Egyiptom: gazdasági és politikai feladatokat adott Mubarak az új kormányfőnek

A népfelkeléssel szembesülő egyiptomi elnök azzal bízta meg az új kormányfőt, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, és állítsa vissza a gazdaságba vetett bizalmat.

MTI

Hoszni Mubarak az állami televízió vasárnapi híradása szerint utasította Ahmed Safík miniszterelnököt, hogy őrizze meg az élelmiszerek szubvencióját, fékezze meg az inflációt, gondoskodjon új munkahelyek létrehozásáról, és határozottan szálljon szembe a korrupció minden formájával. 

A múlt héten kedden kirobbant, példátlan méretű kormányellenes tüntetéseket egyfelől a munkanélküliség magas szintje, valamint a szegények és a gazdagok közötti jövedelmi különbség megugrása, másfelől pedig a szabadságjogok korlátozása és a hatalom gyakorlásának kisajátítása váltotta ki. Mubarak szombaton menesztette a kormányt, és Safíkot - a légierő volt parancsnokát, a távozó kormány polgári repülési ügyekben illetékes miniszterét - bízta meg az új kabinet megalakításával. 

Az új miniszterelnöknek írt levelében Mubarak értésre adta, hogy az ellenzéki pártok nagyobb szabadságra számíthatnak. Úgy fogalmazott, hogy komoly és hatékony lépéseket kell tenni "a politikai reformok felé, az alkotmányban és a törvénykezésben... a pártokkal való széleskörű párbeszéd révén". 

Az elnök kiemelte, hogy az egyiptomiak kifejezték jogos követeléseiket, de "vallási jelszavak" fertőzték meg soraikat. Utóbbival a legnagyobb ellenzéki mozgalomra, a betiltott, de eltűrt Iszlám Testvériségre utalt. Szerinte az Iszlám Testvériség igyekezett káoszt okozni, ami az utóbbi napok zavargásaihoz és fosztogatásaihoz vezetett.

Mubarak vasárnap másfél órán át tanácskozott Safíkkal. A találkozón az elnök rögzítette az új kormánynak szabott feladatokat, köztük is legelső helyen a stabilitás és a nyugalom helyreállítását. Emellett politikai reformokat is szorgalmazott.

Dacára annak, hogy Mubarak szombaton menesztette az előző kormányt, és Omar Szulejmán személyében alelnököt, Safík személyében pedig új miniszterelnököt nevezett ki, a kormányellenes tüntetések vasárnap is folytatódtak országszerte.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!