Közösségi Kultúráért-díj: Gömböcz Róbert érdemelte ki

Gömböcz Róbert negyvennégy éves, három gyermeke van, s a sajtgyárban ipari kontroller beosztásban dolgozik. Arról kérdeztük, honnan ered az elhivatottsága a néptánc iránt.

- Meglehetősen valótlannak tűnő történet ez, még akkor is, ha semmi rendkívüli nincsen benne. Későn érő típus vagyok, erre már régen rájöttem. 1998 őszén 32 esztendős voltam, amikor az Ümmögő együttes akkori vezetője, Tamás Tibor, munkatársam a sajtgyárban megszólított, hogy lenne-e kedvem elmenni egy táncpróbára. Igent mondtam, s ezzel a döntésemmel az addigi életem szép lassan megváltozott. A nulláról indultam, rossz testtartással, bátortalan énekhanggal, és természetesen fel akartam nőni azokhoz a társakhoz, akik akkor már hozzám képest rutinos táncosok, énekesek és zenészek voltak. Nekem lassabban ment, már a korom miatt is, de igyekeztem teljes értékű tag lenni. Kezdtem egyre jobban érezni magamat a társaságban, kezdtem megérezni a táncnak a valódi ízét. A fejben felépített lépéssor gépiességét felváltotta a zenére, a táncos páromra figyelő magatartás. A fellépések, a Laki Kalinkó fesztivál szervezése aztán közel hozott nagyon sok remek emberhez, akikhez érzelmi szállal kötődöm, és akik a mai napig életem elválaszthatatlan részei. Talán soha nem ismertem volna meg Nicken Vörös János fafaragót, Ostffyasszonyfán a Gregorich családot, a Boglya együttest. Rádöbbentem arra, hogy amit addig kerestem, végre megtaláltam, és tudom, hogy az én életemnek ebben a mederben kell folynia. Nem vagyok sem jó énekes, sem jó táncos, de elfogadtam magamat a korlátaimmal.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Gömböcz Róbert negyvennégy éves, három gyermeke van, s a sajtgyárban ipari kontroller beosztásban dolgozik. Arról kérdeztük, honnan ered az elhivatottsága a néptánc iránt.

- Meglehetősen valótlannak tűnő történet ez, még akkor is, ha semmi rendkívüli nincsen benne. Későn érő típus vagyok, erre már régen rájöttem. 1998 őszén 32 esztendős voltam, amikor az Ümmögő együttes akkori vezetője, Tamás Tibor, munkatársam a sajtgyárban megszólított, hogy lenne-e kedvem elmenni egy táncpróbára. Igent mondtam, s ezzel a döntésemmel az addigi életem szép lassan megváltozott. A nulláról indultam, rossz testtartással, bátortalan énekhanggal, és természetesen fel akartam nőni azokhoz a társakhoz, akik akkor már hozzám képest rutinos táncosok, énekesek és zenészek voltak. Nekem lassabban ment, már a korom miatt is, de igyekeztem teljes értékű tag lenni. Kezdtem egyre jobban érezni magamat a társaságban, kezdtem megérezni a táncnak a valódi ízét. A fejben felépített lépéssor gépiességét felváltotta a zenére, a táncos páromra figyelő magatartás. A fellépések, a Laki Kalinkó fesztivál szervezése aztán közel hozott nagyon sok remek emberhez, akikhez érzelmi szállal kötődöm, és akik a mai napig életem elválaszthatatlan részei. Talán soha nem ismertem volna meg Nicken Vörös János fafaragót, Ostffyasszonyfán a Gregorich családot, a Boglya együttest. Rádöbbentem arra, hogy amit addig kerestem, végre megtaláltam, és tudom, hogy az én életemnek ebben a mederben kell folynia. Nem vagyok sem jó énekes, sem jó táncos, de elfogadtam magamat a korlátaimmal.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

- Meglehetősen valótlannak tűnő történet ez, még akkor is, ha semmi rendkívüli nincsen benne. Későn érő típus vagyok, erre már régen rájöttem. 1998 őszén 32 esztendős voltam, amikor az Ümmögő együttes akkori vezetője, Tamás Tibor, munkatársam a sajtgyárban megszólított, hogy lenne-e kedvem elmenni egy táncpróbára. Igent mondtam, s ezzel a döntésemmel az addigi életem szép lassan megváltozott. A nulláról indultam, rossz testtartással, bátortalan énekhanggal, és természetesen fel akartam nőni azokhoz a társakhoz, akik akkor már hozzám képest rutinos táncosok, énekesek és zenészek voltak. Nekem lassabban ment, már a korom miatt is, de igyekeztem teljes értékű tag lenni. Kezdtem egyre jobban érezni magamat a társaságban, kezdtem megérezni a táncnak a valódi ízét. A fejben felépített lépéssor gépiességét felváltotta a zenére, a táncos páromra figyelő magatartás. A fellépések, a Laki Kalinkó fesztivál szervezése aztán közel hozott nagyon sok remek emberhez, akikhez érzelmi szállal kötődöm, és akik a mai napig életem elválaszthatatlan részei. Talán soha nem ismertem volna meg Nicken Vörös János fafaragót, Ostffyasszonyfán a Gregorich családot, a Boglya együttest. Rádöbbentem arra, hogy amit addig kerestem, végre megtaláltam, és tudom, hogy az én életemnek ebben a mederben kell folynia. Nem vagyok sem jó énekes, sem jó táncos, de elfogadtam magamat a korlátaimmal.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

- Meglehetősen valótlannak tűnő történet ez, még akkor is, ha semmi rendkívüli nincsen benne. Későn érő típus vagyok, erre már régen rájöttem. 1998 őszén 32 esztendős voltam, amikor az Ümmögő együttes akkori vezetője, Tamás Tibor, munkatársam a sajtgyárban megszólított, hogy lenne-e kedvem elmenni egy táncpróbára. Igent mondtam, s ezzel a döntésemmel az addigi életem szép lassan megváltozott. A nulláról indultam, rossz testtartással, bátortalan énekhanggal, és természetesen fel akartam nőni azokhoz a társakhoz, akik akkor már hozzám képest rutinos táncosok, énekesek és zenészek voltak. Nekem lassabban ment, már a korom miatt is, de igyekeztem teljes értékű tag lenni. Kezdtem egyre jobban érezni magamat a társaságban, kezdtem megérezni a táncnak a valódi ízét. A fejben felépített lépéssor gépiességét felváltotta a zenére, a táncos páromra figyelő magatartás. A fellépések, a Laki Kalinkó fesztivál szervezése aztán közel hozott nagyon sok remek emberhez, akikhez érzelmi szállal kötődöm, és akik a mai napig életem elválaszthatatlan részei. Talán soha nem ismertem volna meg Nicken Vörös János fafaragót, Ostffyasszonyfán a Gregorich családot, a Boglya együttest. Rádöbbentem arra, hogy amit addig kerestem, végre megtaláltam, és tudom, hogy az én életemnek ebben a mederben kell folynia. Nem vagyok sem jó énekes, sem jó táncos, de elfogadtam magamat a korlátaimmal.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Gömböcz Róbert a kérdésre, hogy van-e jövője a népzenének, azt mondja: a jövője nem rajtunk múlik. Nagyszerű emberek fontosnak tartották, s tartják ma is összegyűjteni zenéinket, táncainkat, melyeket korszerű archívumokban tárolnak. Ez rendben van, viszont kérdés, hogy nekünk van-e jövőnk, ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket. Úgy véli, annyira leszünk magyarok, amennyire ápoljuk ezeket a kincseinket.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.

Ha elzárkózunk attól, ami magyarrá tesz bennünket, vajon van-e jövőnk? A népdalokat nem azért költötték, hogy azokat hallgassák, a táncot nem azért szerkesztették egybe, hogy nézzék, és a végén megtapsolják, mt egy remek színpadi produkciót. Lehet így kezelni, de ennél sokkal többre hivatott. A népdal és néptánc az életet hordozza, és csak akkor él, ha műveljük.