Hírek

2012.06.01. 08:12

A Hegypásztor Kör közel viszi szolgáltatásait a felhasználókhoz

Szombathely, Oszkó - Vas megyében az oszkói Hegypásztor Kör nyerte el a Civil Információs Centrum szerepkörét.

Varga Lívia

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázat útján választotta ki azokat a szervezeteket, amelyek a következő évek során segítik majd egy-egy megye nonprofit szervezeteinek működését. (Korábban a Civil Szolgáltató Központok láttak el hasonló feladatot). A címre pályázó szervezeteknek vállalniuk kellett egyebek közt jogi és közhasznúsági, pénzügyi, pályázati tanácsadást a civil szervezetek számára. Fejleszteniük kell a közösségek tagjainak informatikai ismereteit, elôsegíteni a szervezetek közötti és a külföldi kapcsolatok kiépülését. Természetesen ők gondozzák, frissítik majd a civil szervezetek megyei adatbázisát.

Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke elmondta, hogy sikeres pályázatukban a „kötelező” feladatokon kívül több plusz szolgáltatás nyújtására is vállalkoztak. Be kívánják építeni például az önkéntes munka szervezésével, a fogadó szervezetek és az önkéntesek felkészítésével kapcsolatos teendőket. Eseti segítségnyújtás helyett hosszú távú mentori kapcsolatra törekszenek az egyesületek és a Civil Információs Centrum között. Segítenek a stratégiai célok kidolgozásában, támogatják az egymástól tanulást. Az önkéntes centrum gesztorszervezeteként kialakított infrastruktúra bázisára építve – a szombathelyi központi iroda mellett – a megyében számos információs ponttal viszik közel szolgáltatásaikat a felhasználókhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!