Elbúcsúztak a régi belgyógyászati tömb dolgozói a kékcsempés épülettől

Furcsa érzés volt belépni a mindig nyüzsgő kórház egy olyan épületébe, mely már nem fogad több beteget. A nővérek  nem sietnek  szobáról szobára,  a betegek  nem fekszenek az ágyakon, a hozzátartozók nem sétálnak a folyosókon, s az orvosok sem indulnak  vizitre. Kiürítették az épületet, s elkezdődött a bontás. Itt-ott egy ajtó fekszik keresztben, pár ágy pihen még a folyosókon, de hamarosan ezek is eltűnnek. S velük együtt  eltűnik egy olyan épület is, mely hosszú éveken át meghatározta a Markusovszky kórház profilját.  Többen is összegyűltek  a tömbben, hogy  mosollyal és pár könnycseppel búcsúzzanak a kékcsempéstől.  Mint azt már többször megírtuk, egy teljesen új belgyógyászati tömböt építenek a régi helyére, a bontás pedig napokon belül elkezdődhet.

Elsőként prof. dr. Nagy Lajos főigazgató idézte fel a múltat, s mondott köszönetet dr. Záborszky Zita  osztályvezető főorvosnak, akinek az  ötlete volt, hogy ily módon vegyenek érzékeny búcsút a lebontásra ítélt épülettől.

-1972. október 1-jén kezdte meg pályafutását az épület - mondta a főigazgató.  - A mostani búcsúra sok írásos anyagot kaptam kézhez, mely az épület első napjáról szól. Akkor erről a tömbről szuperlatívuszokban beszéltek. Az új pavilon építése 10 millió forintba került, a kiegészítő berendezésekre hárommilliót költöttek. Azt írták, hogy a legnagyobb szobában is csak hat ágy van, s kilenc betegre jut minden igényt kielégítő fürdő és mellékhelyiség.  Amikor 1972-ben átadták, még nem gondolták, hogy ez lesz az első épület, amit le kell majd bontani.

Hozzátette, reméli,  amikor átadják az új épületet, ugyanazt mondhatja, mint 40  évvel ezelőtt a kollégái, hogy ez a kórház legmodernebb része. A főigazgató elárulta még,  miközben kipakolta szobáját, számos emléket talált az elmúlt évekből. Felelevenítette az első napot is, melyet e falak között töltött, s megmutatta az előkerült fotókat is.

Dr. Záborszky Zita úgy fogalmazott, meg kell állni egy pillanatra, s emlékezni kell. Számára az itt töltött 10 év a legszebbek közé tartozik. Ahogy fogalmazott, egymás között voltak, volt idejük nevetni, s segítették egymást mindenben. Búcsúzóul azt mondta,  hiányozni fog neki az épület.

Abban mindenki egyet értett, hogy az épületnek   számos hibája van. Ennek ellenére fogadalmat tettek arra, hogy szívükben őrizni fogják az emlékét. A búcsúesten megjelent dr. Stánitz Éva megyei tiszti főorvos is,  aki saját bevallása szerint itt töltötte ifjúsága legszebb tíz évét. Visszaemlékezése közben ő is elérzékenyült, majd táskájából két mécsest   vett elő. Az egyiket azokért  gyújtották, akik ezen az osztályon feküdtek, itt betegeskedtek. A másik lángja pedig azokért lobbant fel, akik egykor a főnökeik, kollégáik voltak, de már nem lehetettek itt velük. A megható pillanatok után a jókedv vette át a főszerepet, s egy pohár pezsgővel utoljára koccintottak a kékcsempés épületben  a kékcsempés épületre.