Egyedülálló tárlat Apátistvánfalván

Apátistvánfalva Fő utcájában, az egykori apátistvánfalvi határőrőrs épületében alakították ki a Határőr Emlékmúzeumot. A kapujában egyenes tartású, erős kézfogású ember vár ránk, mint kiderül, ő Merkli László nyugdíjas határőr, aki lányával Merkli Adriennel együtt gondozza az emlékhelyet.   Mindjárt a bejáratnál elmondja, hogy az apátistvánfalvi őrs története egészen 1957-ig  nyúlik vissza, akkor  építették, s egészen 1992. október 16-ig működött. 2007-ben a romos állapotú épületet felújították, s ugyanebben az évben november 30-án megnyílt a  múzeum. Az emlékhely létrehozásának ötlete Béndek József, a határőrség utolsó parancsnokának nevéhez fűződik, aki maga is hat évet őrsön szolgált. A saját bőrén tapasztalta, hogy az őrsök és a helyi lakosok között szoros kapcsolat alakult ki, s szerette volna megmutatni, hogy milyen volt őrsön szolgálni.

- Sokakban felmerül a kérdés, miért éppen itt, ebben a kis faluban hozták létre ezt a tárlatot - mondja még a bejárat előtt Merkli László. - Sok határőrőrs volt a nyugati végeken, azért Apátistvánfalvára esett a választás, mert  Ausztria és Szlovénia felől is könnyen megközelíthető. Az egykor itt állomásozó egység öt és fél kilométer határszakaszért felelt. A tárlaton az mutatjuk be, hogyan élték mindennapjaikat a határőrök, milyen felszerelést használtak, milyen járművekkel közlekedtek.

Ahogy belépünk, rögtön az ügyeleti szobát pillantjuk meg, itt egy komplett telefonközpont is van egy SZ 100-as elektromos jelzőrendszerrel.  Merkli László órákat tudna mesélni, s aki plusz információkra is kíváncsi, elég felnéznie a falra, itt tablókon több nyelven is elolvasható a határőrség története.

- Az egyik leglátványosabb szobánk az eligazító helyiség - folytatja nagy lelkesedéssel a tárlatvezető. - Ez éppen úgy néz ki, mint egykor. Itt számtalan tárgy található, egy úgynevezett őrbunda és őrbotos is. Ezek mindig nagy feltűnést keltenek a látogatóink között. Az őrbotos egy nagy csizma, amelybe csak cipőben lehetett belebújni, nehogy megfagyjon az őr lába. Ezt csak az őrs őrszem használhatta, mivel ebben aztán nem lehetett futni. Van itt még kulacs, rohamsisak, távcső, zokni, kesztyű. A fegyverszobánk is nagy feltűnést kelt, itt tizenhatféle harci eszközt lehet szemügyre venni.

A legénységi háló is úgy néz ki, mintha  most hagyta volna el a szobát az ágy tulajdonosa. Az ágy pedánsan bevetve, a szekrényben szépen sorban lógnak a ruhák. A cipő kipucolva az ágy mellé állítva, s a kis szekrényben is egymás mellett sorakoznak a tisztálkodási felszerelések. S mivel a sorkatonák minden nap főztek, ezért az ehhez szükséges tárgyakat is kiállították. A lovászok akár most is betérhetnének a tejes kannáért, leakaszthatnák a kampóról, hogy tejért menjenek. A kultúrhelyiségben könyvek, rádió és tévé várta a kikapcsolódni vágyókat, s itt szolgálati öltözetben ember nagyságú bábuk is ácsorognak. Lobogók, csapatzászlók díszítik a falat, így lépünk át az utolsó helyiségbe. Faltól falig érő vitrin őrzi Béndek József sapka-, kupa- és kitüntetés-gyűjteményét, poharait, dísztőrét és díszbotját. Egy kis sarokban rengeteg érdekesség: taposóaknák, magasfigyelő- és függőhíd makettje, a megtévesztéshez szükséges eszközök. Például egy cipőre csatolható eszköz, aminek az alján két szarvasláb van.

Az udvar is rengeteg érdekességet tartogat, kopjafák emlékeztetnek a múltra. Van egy kompletten felszerelt istálló, gulyáságyú, vízszállító tartály, aerosán propelleres Tupoljev szovjet vízi jármű,  melyet 1970-től 1980-ig a Fertő-tavon vetettek be. Látható  az a Hegyeshalomból származó határsorompó is, amely egykor  még a téglával megrakott kamiont is feltartott.

Merkli László lelkesen beszél az itt található tárgyakról, mindenhez fűződik egy-egy története. Aki ide betér, az számoljon azzal, hogy több órán keresztül lekötik a figyelmét.

A határőr emlékhely  bérlője  és a fenntartója  a Rendőr Szakszervezetek Védegylete. Pach Dániel elnök elmondja,  a terület a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában van, s az épület egy ideig parlagon hevert. Társadalmi munkában újították fel, az eszközöket pedig úgy hordták össze.

- Egy törvényi változás miatt megszűnt a támogatás - hangsúlyozza az elnök -, így az emlékhely üzemeltetése is veszélybe került. Tagdíjakból próbáljuk fenntartani, a Merkli család pedig társadalmi munkában óvja, ápolja az épületet, kalauzolja a látogatókat. Adományokból pedig az épület állagát óvjuk.  Kérdőjelessé vált a működés, ha nem lesz forrásunk,  nem tudjuk ezt az egyedülálló tárlatot a továbbiakban bemutatni. Már csak egyet tehetünk, bízunk abban, időben érkezik a segítség.

Az elnök hozzáteszi, sok tárgy magángyűjteményekből érkezett hozzájuk, ezeket már most is sokan szerették volna megszerezni maguknak.  Ám ők  nem adnak tovább semmit. Évente közel négyezer látogatót fogadnak, de ennél többen is mehetnének. Akár iskolás csoportokat is szívesen várnak, hiszen itt kézzelfoghatóvá válik a múlt egy része.  Jelenleg adományokkal tartják fent magukat, a telet a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek köszönhetően átvészelték. Tőlük kapták a téli tüzelőt, hogy át tudják melegíteni a falakat.

Megelevenedtek az őrs lakóiú

Bajdó Bettina

Én kimaradtam abból a korból, amelyről ez a kiállítás szól. Pár tárgyra emlékszem még a gyerekkoromból, de a légkör, az akkori életkörülmények számomra idegennek is tűnhettek volna. Ám mégsem tűntek annak. Ahogy hallgattam a tárlatvezető történeteit, megelevenedtek előttem az őrs egykori lakói. Vigyázzállásban az eligazító helyiségben várták, hogy megtudják, hol teljesítenek aznap szolgálatot, s láttam őket,  amint  éppen bevetik az ágyat, vagy a ruhákat rendezik a szekrényben.

Ahogy megláttam az ágy melletti kis szekrényt, megrohantak az emlékek. A szekrényen szépen egymás mellett sorakozott a borotválkozó szett, a szappantartó, s a törülköző. Láttam már ilyet korábban, nem is egyszer. Nagyapám betegen, a kórházban töltött napok alatt is mindig pedánsan elrendezte a holmijait. Addig nem tudott nyugodtan pihenni, amíg étkezés után nem került vissza a fiókba a kés és a villa, vagy a kis rádió, amit hallgatott nem a tokjában tért pihenőre. Bármilyen beteg is volt, a borotválkozás nem maradhatott el, mindig kifogástalanul kellett kinéznie.

Már értem, hogy miért ragaszkodott ennyire ezekhez  a másoknak talán túlzásnak tűnő    szokásokhoz. Ebben élte élete egy részét, ezt hozta a szolgálatban töltött évekből. Ragaszkodott a reggeli kávéhoz, a déli ebédhez, s ragaszkodott a ruhásszekrényben lévő rendhez.

A tárlat közel hozza hozzánk egy letűnt kor mindennapjait, s biztos vagyok benne, hogy mindenki talál benne valamit, ami megmozgatja a fantáziáját. Legyen az  egy név, egy fénykép, egy szappantartó, bármi, amihez akár személyes élményünk is kötődik.