Egy kis Aida az Iseumban

A 200. éve született Giuseppe Verdi gyönyörű zenéjét az Iseumi Szabadtéri Játékokat rendező Savaria Szimfonikus Zenekar játszotta Medveczky Ádám vezényletével.  

A nemzetközileg elismert énekesek szereplésével bemutatott darabhoz az Isis szentély nem egyszerűen háttér, hanem az egyiptomi kor idézetének megerősítése, és egyúttal az Isis-tisztelet felelevenítése. A műben Ramphis főpap azt hirdeti ki, hogy az istennő választotta Radamest, a fiatal tisztet az etiópok ellen induló egyiptomi sereg élére.

A templom több képhez szükséges és itt adott helyszín is. Itt avatják hadvezérré Radamest, az Isis templom előtt zajlik Aida és az apja, Aida és Radames közötti konfliktus, amely a haza vagy szerelem problematikáját veti fel. A végső kép az Isis-oltár alatti sziklasír, ahova Radamest élve bezárják a papok ítélete szerint, Aida pedig követi őt, hogy együtt búcsúzzanak el az élettől.

Középen a hírnök, Andrei Fermesanu, mellette jobbról Amneris, akit a premieren Dana-Liliana Ciuca énekelt (Fotó:  Kiss Teodóra)


Szombathelyen egy igazi Isis-oltár előtt történik meg mindez, ahol a színpad jelképezi a szentély alsó részét, a felső része pedig maga a templom. Verdi a zenéjével varázsol, a rendező Kürthy András pedig a monumentalitás helyszínre szabott megjelenítésével.

A nagy tömegképek is elférnek a színpadon, pedig ez az a darab, ami az újkori Iseumi Szabadtéri Játékok során a legtöbb szereplőt mozgatja. Székely László puritán díszletet tervezett, az egyiptomi  királyi palotából látható piramis jelképe áll a szentély előtt, a két, jobbról-balról összetolható lépcsős panel pedig akkor nyer értelmet, amikor a sziklasír összezárul a hazáját eláruló Radames előtt.

A jeleneteket a szereplők színes jelmezei festik, mozgásaik rendezik nagyvonalú, mégis e kis helyre szabott képekké. Az egyik legszebb ilyen a balett Radames fővezérré avatásán. Klasszikus előadás volt a szombathelyi Aida, amely Verdi művészetének jellegzetességeit is megmutatta, aki a karakterek megformálásának, az érzelmek megszólaltatásának mestere volt.

A maga korában újat hozott azzal, hogy a francia nagyoperás hatásokat integrálva a műfajt a dráma felé vitte - jól látszik ez a  kamarajelenetekben -, sőt az Aidával teremtette meg az itáliai zenedráma típusát, amelyben a zenekar sem háttérkíséret már, hanem a dráma egyik szereplője. Az Aidát hallgatva a 19. századi Verdi-operákon is csiszolódott, művelt olasz nyelv hangzásában, kifejező erejében is gyönyörködhettünk.