Szép lesz a viszáki híd

Közben Szarvas József portáján nyári nagyüzem van a Pajtaszínház és Galéria körül: estéről estére megtelnek az előadásokhoz rendelt nézőterek, a nívós kulturális programnak nyilván már híre ment. Mások mellett a Mesebolt és Berecz András után szombat este 8-kor Jordán Tamás érkezik ide Poénok és poémák című nem szokványos stand up-estjével, vasárnap délután 4-kor Écsi Gyöngyi (Szlovákia, Felvidék) és az Árgyélus Színház előadása következik a Világ kenyere címmel, este pedig zárásképpen a Dresch Kvartett muzsikál. De Szarvas József számára nem csak – talán nem is elsősorban – a színházi bemutatók, koncertek, kiállítások jelentik a kultúrát. Szélesebbre nyitja a kapukat: a kultúra az, ahogyan élünk. A tájon őshonos gyümölcsfakultúra újraszervezésére, újrahonosítására jött létre például a viszáki Tündérkert (hasonló van már több mint hatvan, határon innen és túl); de a kultúra szerves része az a (szerves) kishíd is, amelyet a Viszákra visszajáró építészhallgatók nemcsak megterveztek (a terveket maguk között meg is pályáztatták, a finoman ívelt levélforma győzött), hanem a hét végére meg is építenek. Ahogy a diploma előtt álló Cséplő Attila mondja: „Az gyönyörű, hogy az egyetemen megtanuljuk, mi hogyan néz ki papíron, de még életünkben nem voltunk építkezésen." Vagyis Csernyus Lőrinc (tavaly az év főépítésze) és Turi Attila vezetésével nyári szakmai táborként működő viszáki építkezések sok pótolhatatlan tapasztalatot hoznak az egyetemistáknak. Tavaly elkészült a Tündérkert csillaga, most kishíd épül az útmenti árok fölött: a viszákiak kedvére, az ő óvó tekintetük mellett. Naponta látogatják a fiatalokat: ha kell, szerszámot hoznak; mellé mindig kerül tál pogácsa, sütemény.

Bár nem is híd, hanem börü: Szarvas József szerdán reggel tanulta a szót jártában-keltében, és boldogan adja tovább – az építészhallgatóknak is. A munkát most Cséplő Attila koordinálja: nagy megtiszteltetés számára, hogy tanárai őt bízták meg a műszakvezetői feladatokkal. Több tábor van már a háta mögött, dolgozott kalákában Kolontáron, Sárospatakon – és a Tündérkert csillagán is. A műszakvezető feladata, hogy összefogja a csapatot: „Ne az legyen, hogy kakaskodunk egymással, hanem tudjunk együttműködni a cél érdekében. Igen, jól haladunk, ma behoztunk egy félnapos lemaradást. a hétvégére elkészülünk. Ezen az íven, ahol az oszlopok vannak, még valamennyire visszavágjuk, de a középső részen így maradnak az ágas fák. Igen, érdekel az organikus építészet: ne csak vasbetont használjunk, ha nem muszáj. A fa és a tégla jó anyag. Nekem mindkettő tetszik."

Klasszikus kortársunk, a Toldi

Ismét előkerülhet a szó: szerves. A Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi rendező-koreográfus osztálya Horváth Csaba vezetésével vitte színre a Toldit. Arany János elbeszélő költeményének ritmusa mindannyiunkban ott lüktet. A Viszákra is meghívott előadás a szöveg, valamint a mozgás, a zene és a tánc szerves egységére épül; a tét az, hogy miképpen szólalhat meg a „veretes klasszikus" kortárs színházi nyelven. A hagyomány nem rezervátum, hanem eleven élet – ha van, aki így bánik vele.