2013.10.04. 14:30
Jövő hétvégén: Gesztenyeünnep
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési intézet főigazgatója is részt vett a jövő hétvégén rendezendő velemi Gesztenyeünnep sajtótájékoztatóján.
A Gesztenyeünnepet 21 évvel ezelőtt az MMIk kezdte el, az Alkotóház és a műhelyrendszer tevékenységére épült, a helyi és megyei értékek bemutatásának szándékával. Az MMIK 2013. március 31-ével beolvadt a Nemzeti Művelődési Intézetbe, mint a módszertani központ egy irodája (nem az épületet, hanem a szakembereket vették át).
Závogyán Magdolna főigazgató asszony a velemi Gesztenyeünnepet a magyar nemzeti értékek mentén való gondolkodás stratégiájába illeszkedően közelítette meg. Beszélt a budapesti országos nagy rendezvényről, amely után a velemi Gesztenyeünnep lesz az első olyan vidéki program, amely a magyar értékeket reprezentálja. Kovács Ferenc megyei elnök a Gesztenyeünnepet a hungarikum törvény értelmében a megyei értéktárba ajánlotta, A hungarikum törvény végrehajtási tervében a Nemzeti Művelődési intézet koordináló szerepet tölt be, így kerül partnerségbe a velemi Gesztenyeünneppel.
Horváth Miklós polgármester és Závogyán Magdolna főigazgató Fotó: Horváth Csaba
– Az intézet egy átalakulási folyamat részeként lép be a Gesztenyeünnep életébe, örülünk, hogy egy 21 éves folyamatot tovább tudunk vinni – mondta a főigazgató.
Horváth Miklós, Velem polgármestere felidézte: annak idején község csatlakozott az MMIK-hoz a szervező munkában, mert a falu a forgalmat nem bírta el. Most is sok ezer embert várnak.