Hírek

2013.12.04. 12:05

Téli madáretetés - Segítsünk szárnyas barátainknak

Bár a téli madáretetésnek nincs hivatalos, konkrét dátumhoz kötött kezdete, Magyarországon az énekesmadarak etetése hagyományosan az állandósuló fagyokkal kezdődik.

Némethy Mária

Az idén november utolsó hetében megérkezett a tél, ezért a madárbarátok tájékozódásának megkönnyítése érdekében tippeket kértünk arra: hogyan etessük, védjük, segítsük a madarakat?

A különböző madárfajok oduit és több madáretetőt is találunk Kőszegen, a Chernel-kertben.

– A mesterséges fészekodvakat német mintára Chernel István honosította meg hazánkban, ő kezdte ezeket Kőszegen gyártatni, majd az általa vezetett állatvédő egyesületen keresztül elterjesztette az országban, és ő volt az, aki először propagálta a szakszerű téli madárvédelmet – magyarázza dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park osztályvezetője.

Elmondta: kevésbé ismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet. Hazánk környezeti állapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet (Angliában már egész éven át etetni kell őket!), az etetés viszont nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak.

Nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt! Különösen akkor, ha az etetés itatással és a mesterséges odúkkal párosul. Nagyon lényeges: az etetést folyamatosan, egész télen át végezzük!

– Rendkívül fontos, hogy ilyenkor zsiradékhoz jussanak a madarak – magyarázza dr. Németh Csaba. – Ezt a legegyszerűbb úgy elérni, hogy közönséges sertészsírt, vagy a húsboltokban kapható faggyút összekeverünk olajos magvakkal, gombócot formálunk belőle és például korábban zöldséget tartalmazott műanyag hálóban kiakasztjuk a faágakra. Ezt később a környezet védelme érdekében gyűjtsük be. A cérnából készült háló azért veszélyes, mert könnyen rátekeredhet a madár lábára.

A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára. Évről évre akár messziről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. Az etetőre járó kistestű, gyakran alig 4,5–10 gramm (!) körüli testtömegű madarak számára a mínusz 10 Celsius-fok alatti hőmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni az alig öt–hat órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetőt, könnyen elpusztulhatnak a következő hideg éjszakán.

Etetni szó szerint szinte bárhol, a talajszinttől egészen a sokadik emeleti lakótelepi erkélyekig és ablakokig lehet. Az etetőkre járó, akár kéttucatnyinál is több madárfaj igényeit három fő eleségcsoporttal: napraforgó- és aprómag keverékével; almával; állati zsiradékkal, cinkegolyóval és faggyúval teljes egészében ki tudjuk szolgálni. Az etetők nélkülözhetetlen kiegészítője az itató, ahol a madarak fürdeni is tudnak, illetve a mesterséges odúk, melyekben az odúköltők védett helyen éjszakázhatnak. Télen a víz befagy, de ha napközben legalább egyszer langyos vízre cseréljük a jeget, akkor már segítettünk szárnyas barátainkon.

Nagyon fontos: ne etessünk péksüteménnyel, nedvszívó, romlékony eleségekkel! Ezek a téli nedves időben erjedésnek indulnak és meg is penészednek, ami emésztőrendszeri gyulladást okozhat a hideg idő miatt amúgy is nagy kihívások elé állított madaraknál. A vízi madarak, tehát a hattyúk, récék, libák számára az alkalmi kenyérfogyasztás viszont nem jelent egészségügyi problémát.

A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A „szotyiba” érdemes apró szemű magvakat, kölest vagy muhart keverni. Legegyszerűbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk. Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, azaz „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (például a vörösbegyé, ökörszemé), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani.

Van úgy, hogy kifogyunk otthon a cinkegombócból, az olajos magvakból (még a drágább kesudióból, vagy pisztáciából, mogyoróból is), viszont üres az etetőnk. Ilyenkor megoldás az, hogy igazi vajból egy darabot teszünk ki az etetőre. Ennek nagy előnye, hogy a gyengébb, nem annyira erős csőrű kismadarak is lakomázhatnak belőle.

Az olajos magvak, állati zsiradék mellett almával is etethetünk. Darabjait szúrjuk fel bokrok, fák ágcsonkjaira, néhány szemet a talajra is tehetünk. Etetni-itatni nemcsak kertben, de erkélyen, ablakpárkányon is lehet. Tollas barátaink remélhetően mind több helyen lakomázhatnak!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!