Hírek

2014.01.15. 17:10

Tíz évet is kaphatnak a valutaváltó kirablói

Befejeződött a bizonyítási eljárás a közismert valutaváltót bántalmazó férfiak ügyében. Elhangzottak a perbeszédek, ítéletet csütörtökön hirdetnek a Szombathelyi Törvényszéken.

Simon Erzsébet

Két szakértőt hallgatott meg a Fő téri valutaváltó, Sz. G. megverése és kirablása ügyében folyamatban lévő perben szerdán dr. Varga Roland bíró. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a kétszer is, 2010 februárjában, illetve 2011 novemberében bántalmazott valutaváltó az első alkalommal szenvedett el olyan súlyos koponyasérüléseket, amelyek a sürgős és szakszerű orvosi beavatkozás nélkül akár a férfi halálához is vezethettek volna. Bár Sz. G. állapota azóta sokat javult, a sérülések maradandó károsodást okoztak nála.

A hírközlési szakértő a vádlottak telefonjait vizsgálta, a hívástörténetet igyekezett feldolgozni a bíróság által megjelölt időszakban. Erre H. Gy. első-, D. A. másod-, és K. Zs. harmadrendű vádlott ellentmondó – ki keresett meg kit először a bűncselekmény tervével – vallomásai miatt volt szükség. A tisztánlátást a vizsgálat nem segítette, mert a szakértő nem talált releváns SMS-tartalmat az elsőrendű vádlott telefonjában. Mint mondta, valószínűleg kitörölték azokat.

Befejezték a bizonyítási eljárást a megvert valutaváltó perében (Fotó: Horváth Csaba)

A perbeszédek sorát az ügyész kezdte. Vassné dr. Szele Adrienne némileg módosítva a vádat azt mondta, K. Zs. bírta rá a társait, hogy a rokonuktól, Sz. G-től erőszakkal is szerezzenek pénzt. Mindhármukra két rendbeli, felfegyverzett, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás, életveszélyt okozó testi sértés, illetve súlyos testi sértés miatt kért fegyházbüntetést. H. Gy. és D. A. a bűncselekményekben társtettesként illetve bűnsegédként, K. Zs. felbújtóként és bűnsegédként szerepel. Az ügyészség szerint azért K. Zs. volt a felbújtó, mert ő állt rendszeres kapcsolatban a sértettel, s ő tudott olyasmiket, amikkel rábírhatta a társait a bűncselekményekre.

A vádlottak védői a tényállást részben vitatták, az elsőrendű jogi képviselője nem értett egyet a bűnszövetségben elkövetés minősítéssel. D. A. védője szerint a védence terhére rótt bántalmazás nem bizonyított, ő büntetelen előéletű, őszinte, feltáró vallomást tett, s a sértett kárát is megtérítette. K. Zs. védője egyebek mellett azt kérte a bíróságtól, hogy védencét mentse fel a testi sértés vádja alól, hiszen sofőrként csak a rabláshoz nyújtott segítséget.

Az utolsó szó jogán a vádlottak közölték: megbánták, amit tettek a rokonukkal. Ítéletet csütörtökön hirdet a Szombathelyi Törvényszék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!