Hírek

2015.05.09. 09:54

Jánosházán misézett Böjte Csaba

Jánosháza - Pénteken meglepetésszerű látogatásra érkezett Jánosházára Böjte Csaba ferences atya.

Némethy Mária

Az országban jól ismert, Erdélyben gyermekotthonokat létrehozó Csaba testvér délután szentmisét mutatott be a plébánia lelkipásztoraival,  Bodorkós Imre plébánossal és Kovács József káplánnal.

Böjte Csaba misézett. Fotó: Szalai József

A templomot teljesen megtöltő hívek nagy örömmel hallgatták Csaba testvér Máriát köszöntő lelkes igehirdetését. A Szűzanya példáján keresztül hívta fel mindenki figyelmét a helytállásra, arra, hogy a mindennapokban még hangsúlyosabb legyen életünkben a szeretet és a különféle erények gyakorlása. A szentmise után is szólt a hívekhez. A találkozáson megjelent Marton Ferenc, megyei közgyűlés alelnöke, Keresztes István és Kiss András, a város volt és jelenlegi polgármestere, a környékbeli települések vezetői és az ott élő hívek, sőt a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai is szép számmal képviseltették magukat.

A misére a hívek teljesen megtöltötték a templomot.

A nap zárásaként Csaba testvér látogatást tett a Szent Imre iskolában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!