Hírek

2016.09.06. 15:58

Magára hagyja a kis vasi falvakat az ÉNYKK Zrt.?

Megyei körkép - Magára hagyja a kicsi vasi falvakat az ÉNYKK Zrt.? A járatokat megritkították, ez arra sarkallja a helyieket, hogy fogjanak össze.

Elek Szilveszter

Kenyeri első embere, Tuba Ferenc nem elégedett az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. szolgáltatásaival. - Nálunk nagyjából megoldott a tömegközlekedés, a szolgáltató próbál alkalmazkodni az igényekhez, de ez sajnos sok esetben nem sikerül - mondta.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a helyiek leginkább Celldömölkre és Sárvárra buszoznak. - Celldömölkre vannak közvetlen járatok, mivel a régi „munkásbuszok” megmaradtak, sőt, már azt is sikerült megoldani, hogy a felső tagozatos diákokat különjárattal vigyék a városba - osztotta meg velünk a jó hírt. Viszont Sárvárra eljutni már körülményesebb, mivel a legtöbb járat nem közvetlen, így Ostffyasszonyfán, Celldömölkön vagy Répcelakon át kell szállnia az utasoknak. Vagyis a községből induló buszok többsége tesz egy kitérőt.

Fotó: Unger Tamás

Tuba Ferenc szerint öröm az ürömben, hogy a viszontagságos állapot miatt összefogtak a helyiek - így például sokan csinálják azt, hogy közösen, autóval indulnak el a városba.

- Viszákon is népszerű megoldás az, hogy a falubeliek összedobják a pénzt, és együtt kocsiba ülnek, ugyanis a környékbeli városokba, Körmendre és Zalaegerszegre tömegközlekedéssel nehezen lehet eljutni - hallottuk Avas Józseftől, a falu polgármesterétől. - Például Körmendre már hajnali négy körül elmegy a reggeli busz - mondta.

Fotó: Unger Tamás

A község első embere szerint az Őrség szinte összes kistelepülésén hasonlóan rosszak a lehetőségek. - Ez a helyzet azért állt elő, mert az ÉNYKK Zrt. megritkította a járatokat, ugyanis kevés az utas, és megpróbálnak spórolni az üzemanyaggal. De legalább van buszuk a gyermekeinknek, akiket célirányosan visznek Pankaszra, az iskolába - mesélte.

A bögötieknek is van okuk a panaszra. - A járatokat úgy alakították, hogy azok a munkásokhoz és az iskolásokhoz alkalmazkodjanak, így egész délelőtt nem indul busz Sárvárra - hallottuk Farkas László polgármestertől.

- Ez sokaknak okozott kellemetlenséget, főleg az időseknek és azoknak, akik napközben vásárolni szeretnének. De a község a falugondnoki buszával elejét vettük a problémának - tette hozzá. - A járművel eredetileg ebédet hozunk az időseknek, viszont aki szeretné, azt beviszik Sárvárra, sőt, még az óvodások is ezzel utaznak a városba - hallottuk Koloczné Szalai Ibolya alpolgármestertől.

Fotó: Unger Tamás

Felkerestük a Vas megyében is szolgáltató Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t is. Az igazgatóság írásban válaszolt a kérdéseinkre. Megtudtuk, hogy a törvényben szabályozott alapellátás hétköznapokon, településenként napi három járatpár. Ez csak a húszfős Nemesmedvesen nem teljesül, sőt, oda egyáltalán nem jár busz.

Kiemelték, hogy a társaság a Közszolgáltatási Szerződés alapján indítja a járatait, és a menetrend változtatásait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium engedélyezi. Az igazgatóság válaszából kiderült az is, hogy az Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda évente járási menetrendi egyeztetéseket szervez, amelyre a megye összes településének polgármestere meghívást kap.

Tóthné Temesi Kingától, a közlekedésszervező iroda osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a menetrend megszervezése során a szolgáltató és a közlekedésszervező figyelembe veszi azt, ami elhangzik az egyeztetéseken, de meghallgatják a munkáltatók és az intézmények igényeit is. Azonban nemcsak nekik, hanem az utasoknak is lehet véleményük - az ő kifogásaikat a szolgáltatónak kell kivizsgálnia. Ezeket a kritikákat az évenkénti és az évközi menetrend-módosítások során bírálják el. Az osztályvezető hozzátette, hogy a menetrend tervezéskor azt is felülvizsgálják, van-e igény a szolgáltatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!