2016.12.13. 15:34
A szombathelyi Déri Viktória kapta a "Védőnői díj a gyermekáldásért" elismerést
2016-ban elsőként, hagyományteremtő céllal hozták létre a "Védőnői díj a gyermekáldásért" mozgalmat.
A dr. Ősapay György professzor, az MTA doktora és felesége, Dr. Ősapay Klára kandidátus nevével fémjelzett alapítvány nem titkolt szándéka, a civil és tudományos szféra bevonásával megállítani az egyre vészesebbnek tűnő népességfogyást, ösztönözni a gyermekvállalási kedvet. A civil szervezet 2016-ban elsőként hagyományteremtő céllal kitűzte a "Védőnői díj a gyermekáldásért" mozgalmat.
A nemrég lezajlott díjátadón olyan védőnőket ismertek el, akik sokat tettek nemcsak a várandósok és szoptatós kismamák, valamint az újszülöttek érdekében, hanem foglalkoztak olyan párokkal is, akiknél nem volt fogamzás és szerettek volna kisbabát. A díjakat Ráczné Gyémánt Andrea (Szeged), Takácsné Nagy Ágnes (Zalalövő) és Déri Viktória (Szombathely) védőnők vehették át.
A kitüntetettek: Déri Viktória, Takácsné Nagy Ágnes és Ráczné Gyémánt Andrea Fotó: dr. Ősapay György
Az átadón dr. Ősapay Klára elmondta: férjével együtt eddig is olyan kutatásokban, klinikai vizsgálatokban vettek részt, amely az emberek egészségének segítését célozta. A jelen alapítvánnyal a babáért küzdőket és a jövő generáció egészségét kívánják támogatni.
Dr. Ősapay György professzor a népszaporulati tendenciákról, a hazánkban tragikusan alacsony reprodukciós számarányról beszélt, miszerint jelenleg egy nőre (párra) 1,25 gyermek születése jut, ami a lakosság számának drasztikus fogyását jelenti. Ahogy a 70-es években a GYES fellendítette a termékenységi arányszámot 2,1-re, remélik, hogy a jelenlegi CSOK program is lendít valamennyit ezen a számon. Mindazonáltal a környezeti ártalmak, a késői gyermekvállalás, a nem egészséges életmód mind a nehezen kialakuló fogamzáshoz, a meddőség kialakulásához vezetnek – mondta a professzor. Az alapítvány céljaként említette a megfelelő egészségügyi oktatást, az egészségtudatos életmódra nevelést, a babát tervező és a meddő párok célirányos felvilágosítását, segítését.
A védőnői oldalról Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke beszélt. Beszámolt a védőnők sokrétű tevékenységéről, a védőnőt, mint "ingyen barátnőt" említette, aki 0-18 éves koráig minden fiatal életét, egészségét végigköveti, majd a nők fogamzása után ismét szoros kapcsolatba kerül a fiatal párral.