Farsangi zabálócsütörtök

Számtalanszor megírtam, hogy néphagyományra hivatkozni tévedés, a farsang farka nem azt a három napot takarja, amire a hivatal hivatkozik (húshagyókeddet, hamvazószerdát és torkos csütörtököt), hanem ellenkezőleg: farsangvasárnapot, húshagyókeddet és hamvazószerdát. A torkos csütörtök tehát épp egy héttel korábban van.

Elég beleolvasni Dugonics András Magyar példabeszédek és jeles mondások című munkájába. A derék királyi oktató, piarista szerzetes a következőket írja: "Kinek sok zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje lesz". Vagyis a régi világban a zabáló-, tobzódó- vagy torkos csütörtök hamvazószerda előtt volt. Nem pedig utána. De hát nem is lehetett, hiszen a hagyomány szerint a maradék húsételeket húshagyó kedden kellett elfogyasztani, a zsíros edényeket pedig alaposan elmosták, és húsvétig elő se vették, nehogy zsír-, vagy húsmaradék kerülhessen a böjti ételekbe. Szerdán aztán (vezeklésképpen a sok zabálásért) hamut szórtak a fejükre - innen a hamvazószerda elnevezése - és kezdetét vette a negyvennapos böjt.

Az igazi torkos csütörtök ("kövércsitertek", ahogy a csángók nevezték) a farsang utolsó hetének, a kövérhétnek (más vidékeken zabálóhétnek) a negyedik napja volt, tehát még csak ezután következett a farsangvasárnap. A Torkos csütörtök nevű mozgalomnak már az ötlete is abszurd: a szerdán épphogy elkezdődött böjtöt másnap (egy napra) azonnal függesszük fel, csak hogy elpusztíthassuk a farsangi maradékot. Böjtkezdő nagy zabálásról még a muszlimok is csak álmodozhattak.

De hát kinek volna bátorsága vitába szállni a Hivatallal? Főként a dübörgő marketinget figyelve. Ezerkétszáz étterem, negyedmillió torkoskodó, ötven százalékos kulináris árengedmény. Az egyik kiemelt WC-papírgyártó (önzetlen leleménnyel) még 250 ezer "Tork-os csütörtökös" szalvétát is kiszállít az akcióban részt vevő éttermeknek. Ha a hivatal - néprajzkutatókat megszégyenítő magabiztossággal - csütörtököt mond, akkor az úgy is van. Elvégre nem először teszi.

Ezért is olvastam örömmel, hogy idén korábbra teszik a zabálócsütörtököt. Figyelnek az ember munkájára. Ám hamar kiderült, nem így van. Az idei Torkos csütörtök azért kerül január 31-ére, mert a Valentin napra esik. A divatos kozmopolita blöff-ünneppel pedig még a Magyar Turisztikai Zrt. sem mer szembeszállni. Korábbra teszi tehát árleszállítását. Persze most se az igazi helyére, hanem két héttel korábbra. És gond nélkül elnevezi Farsangi Torkos Csütörtöknek. Nyilván majd ideológiát is gyárt hozzá.

Szó sincs ugyanis valódi nemzeti tradícióról. A Torkos Csütörtök kulináris árleszállítás, marketingfogás, amolyan plazagasztronómia. Az elmúlt hét évben volt aki preparált étlappal készült, mások az adagokat felezték meg, sokan zenés felárat számoltak, kötelező szervizdíjat követeltek, hol elfogadták, hol nem a különféle üdülési csekkeket, utalványokat, volt, aki a csökkentett összegű számlához - kreatív könyveléssel - az eredeti ár áfáját számlázta. A trükköknél azonban lényegesen egyszerűbb megoldás is létezik. Az igazán ínyenc éttermekbe egyszerűen lehetetlen asztalt foglalni, ezeket hetekkel, hónapokkal előre rezerválják a törzsvendégeknek. Jámbor haspók ide nem jut be. Földi halandónak maradnak a becsali csárdák, amelyek már az előző héten szűkítették étlapjukat. Agyő libamáj, fogas, bélszín.

Az eredeti cél: rászoktatni a magyarokat az étterembe járásra, ködbe tűnt. A GfK piackutató intézet felmérése szerint az étterembe járók száma nemhogy nőne, ellenkezőleg, folyamatosan csökken. Se a "városi alsóközép" (7%), se a "szegény munkásréteg" (13%), se a "szegény nyugdíjasok" (25%), se a társadalom legalján élő "underclass" réteg (18%) nem jár rendszeresen étterembe. Amíg a franciák vagy az olaszok fele - több-kevesebb rendszerességgel - házon kívül ebédel vagy vacsorázik, a magyarok fele soha életében nem megy vendéglőbe. Jövedelme negyedét mégis élelmiszerre költi. Pedig a torkos akció leginkább őket hozhatná lázba, ám ők már régóta egy másik közmondás szerint élnek. Dugonics András ezt is idézi: "Több nap, mint kolbász!" Rövid, de velős összefoglalása annak, hol is tartunk valójában 2013-ban itt Magyarországon.

Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője