Sokszor volt a kezében a korona

Teremőrként kezdte a felnőtt életet egy sikeres érettségi és egy eredménytelen egyetemi felvételi után a Savaria Múzeumban 1962-ben. A következő évben felvették az ELTE bölcsész karára, ahol régész és történelem szakos tanári diplomát szerzett, majd a pályája a „Magyar Tudományos Akadémia doktora” tudományos fokozatig ívelt, amelyet 2010-ben nyert el.

A Savaria Múzeum a legjobb kiindulópont volt számára, még ha csak teremőrként is, habár a történelem iránti érdeklődése gyerekkorából ered, hiszen a papi szeminárium lakója volt, nagybátyja pedig Géfin Gyula tudós pap, szemináriumi rektor és könyvtár-igazgató, aki mindig szívesen látta az Egyházmegyei Könyvtárban, és megismertette vele a bibliotéka legféltettebb kincseit. Magyarország első múzeumát, a Püspöki Palota oldalában lévő Sala Terrénát és a Romkertet is többször bejárták együtt. Géfin Gyula sokat mesélt neki a püspökség értékeiről, a város történetéről.

Dr. Tóth Endre 30 évig volt a Nemzeti Múzeum munkatársa, 15 éve tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Szülővárosába, Szombathelyre havonta többször jön, itt is dolgozik. Az Egyházmegyei Könyvtárban állandó íróasztalt kapott 70. születésnapjára (Fotó: Merklin Tímea)

Tóth Endre hazajárt ide mindig is, havonta többször, sosem hagyta abba a szülővárosa történetével való foglalkozást, pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti könyvtárának főosztályvezetője volt 1983-tól 2011-es nyugdíjba vonulásáig. Nem csoda, hogy az Egyházmegyei Könyvtárban íróasztalt kapott az igazgató Simon Katalintól, aki ezzel jelképesen arra biztatja, hogy jöjjön még gyakrabban, és dolgozzon itt, „a helyén”. Tóth Endre 70 éves, és most is tele van tervekkel.

– Van három olyan szombathelyi oszlopfő, amiről szeretnék írni, Savaria késő antik történetéhez nagyon fontos lenne. Be kell fejeznem azt a munkát, amit a koronázási jelvényekről írtam, kell a koronáról egy nagy monográfiát csinálnom. Szeptemberben lesz ötven éve, hogy elkezdtem vele foglalkozni.

Vajon egy ókoros régész miért fordul középkori témához?

– A korona mindig izgatott. A Nemzeti Múzeumban nemcsak a régészeti könyvtár vezetője voltam, hanem 1992-től 2000-ig a koronázási terem kezelője is, én nyitottam a vitrint, ha valami kellett. Lehetőségem volt közelről vizsgálni is: egy hónapon át napi 6-8 órában lehetett a kezemben, felvettük, letettük, fényképeztük megfelelő világításban, a képek mögé is be tudtam nézni. A korona egyébként mindig el volt zárva. Ez az egy hónap szerintem a magyar történelemben a leghosszabb idő, hogy valaki szinte össze volt vele zárva. Egészen addig én őriztem, amíg át nem került a Parlamentbe. Oda nem én vittem át, hanem egy másik autóval mentem utána, de amikor a kupolateremben kinyílt a koronázási láda, én tettem át a mai helyére. Sok cikkem megjelent a koronáról, de most akarok írni egy tudományos munkát jegyzetekkel a szakma számára, és az akkor készült fotókkal illusztrálva egy olvasmányos, képes albumot a nagyközönség számára.

Savariával kapcsolatosan még szintén sok feladatot magáénak érez a kutató: szeretné elkészíteni a római város precíz alaprajzát. Ehhez meg kellene állapítani az utcák rendszerét, ahhoz pedig ásatások kellenének. Meg kellene rajzolni pontosan a városfalakat, mert most csak a nyugati és a déli oldalon van meg.

– Szívügyem továbbá a romkerti mozaikpadló helyreállításának ügye. Hetvenéves a mozaik, meg kell őrizni. A restaurálást nem én csinálom, de amikor felveszik, és átteszik egy fémszerkezetre, akkor én az alatta lévő rétegeket meg fogom nézni. Két nagy római kori témám van még: a római utak topográfiája, amiből már egy kisebb könyv megjelent, és a 4. századi belső erődök a Dunántúlon belsejében, Alsóhetényen és Ságváron. Huszonöt évig végeztem ilyen ásatásokat, melyekről jelent meg egy összefoglalás, de ezeket az anyagokat publikálni kell. Ez volt a feladatom a Nemzeti Múzeumban is.