Volt egyszer egy cipőgyár...

Volt egyszer egy munkahely... Gállos Erika az egykori önmagát ábrázoló, cipőgyáras fotó előtt

Ma is néma és elhagyatott a gyári porta, amely éppen ezzel beszédes. Valaha itt reggelente a műszakba igyekvők zaja verte fel a csendet, biciklikik százai sorakoztak a tárolókban. A környező lakóházakban megszokták a zajt, amely aztán váratlanul nagy-nagy csendbe fordult. Tíz esztendeje, 2003-ban: bezárt a gyár. A hír futótűzként terjedt, eleinte el sem hitték az emberek. Az utolsó munkanapon fotóriporter kollégánk, Benkő Sándor megörökítette a síró dolgozókat a gépeknél, a körön. A sokkot idővel ugyan kiheverte a város, de a lelkekben ott maradt egy visszavonhatatlan és meg nem szűnő keserűség: így kellett ennek történnie?

A körmendi cipőgyárat, amint azt Tóth László helytörténeti kutató elmondta, több mint fél évszázada kisipari jellegű gyártási móddal heten, úgy mint Grabarics Kálmán, Kovács Lajosné, Tóth Ágoston, Seres János, Egervári Sándor, Pirka József és Csider Imre alapították Egészen pontosan 1958. november 26-án. A dolgozói létszám és a termelés ettől kezdve folyamatosan bővült, kialakult a brigádrendszer folytatta a helytörténész. Kezdetben két, de volt idő, amikor csaknem 30 közösségben folyt a termelő munka. 1960-65 között beindult a második műszak, ekkor a vállalkozás legfőbb kereskedelmi partnerei a Szovjetunió, Lengyelország és az NDK voltak. Ebben az időszakban indították be az akkoriban korszerűnek számító szabászati egységet, építették ki a gyáron belüli tömegszervezeti hálózatokat, így a dolgozói szakszervezetet is. Az üzem termelésének 30 százalékát exportálták elevenedik meg a múlt.

A folytatásban még szebb jövő várt a körmendi gyárra. 1970-75 között három magas teljesítményű futószalagot állítottak termelésbe a tüzödében, illetve az aljaüzemben. Ettől kezdve a Tanimpex-en keresztül folyt a külkereskedelem. Aztán 1975-80 között a gyári termelés 50-60 százaléka szovjet, illetve más KGST piacra került, mai szóhasználattal élve dőlt a pénz. Ennek nyomán beruháztak, elkészült a gyár udvari részén az üzemi kultúrház, a klub és az üzemi könyvtárépület. Majd koronaként 1984-től, a modellváltásokkal együtt, beindult a tőkés export is. A dolgozói létszám ebben az időszakban meghaladta a 750-et. Időközben a Sabaria Cipőgyár nevet a Siberis, majd a Marc Cipőgyár váltotta fel. A város arculatát, ipari tevékenységét nagyban meghatározó üzem a gazdasági kényszerhatások miatt 45 évi regnálás után 2003 októberében végleg bezárta kapuit, mintegy 800-an lettek munkanélküliek. Közülük csak kevesen tudtak időlegesen elhelyezkedni a szombathelyi, illetve az őriszentpéteri cipőgyárakban (aztán ezek is bezártak). A gyár nagyrészt a Batthyány-kastélyegyütteshez tartozott, most üresen áll, csak kis töredékét tudták hasznosítani. A műemlék állami tulajdon, kezelői joga a városé, ám anyagiak hiányában sorsa igencsak bizonytalan - hallottuk.