Káld

2016.03.30. 13:40

Kiürítették a káldi óvodát - Az elromlott gázkazán miatt előre kell hozni az épület energetikai felújítását

A káldi óvodában szerdán délelőtt megszólalt szén-monoxid jelző készülék. A tűzoltók a helyszínre vonultak. Veszélyhelyzet nem volt. Az elromlott gázkazán miatt előre kell hozni az óvoda amúgy is tervezett teljes energetikai felújítását.

Pajor András

A húsvéti ünnepek után szerdán reggel kapcsolták be az intézmény gázkazánját, hogy újraindítsák a fűtést. Ekkor jeleztek a helyiségben lévő szénmonoxid-érzékelő készülékek. Kihívták a gázszerelőt, aki nagyobb hibát nem észlelve ismét üzembe helyezte a kazánt, ám a gázriasztók megint megszólaltak. Ekkor a szakember tanácsára kihívták a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársait, hogy szakhatósági ellenőrzés keretében vizsgálják meg a gázkazánt. Az épületben a tűzoltók több hiányosságot is feltártak, és lezáratták a fűtési rendszert.

– A gyerekeket már az első gázjelzéskor az udvarra kísérték az óvónők, így a több mint harminc óvodás egyetlen percig sem volt veszélyben – hangsúlyozta dr. Schmidt József, Káld polgármestere. – Az óvodát kiürítettük és a Suli Harmónia Általános Iskola és Óvoda iskolaépületének egyik tantermében helyeztük el a gyerekeket. Péntekig itt lesznek, majd a jövő héttől pedig a jelenleg üresen álló idősek napközi otthonának helyiségeiben működik az óvoda az eredeti épület felújításáig. Takarítanak, átszállítják a  bútorokat és megfelelő körülményeket tudunk biztosítani az ideiglenes helyszínen is. A település már beadott egy pályázatot az ötvenéves óvodaépület teljes energetikai felújítására. Az átalakítások alatt amúgy is az idősek otthonába kerültek volna az óvodások. A menthetetlen gázkazán azonban kicsit előbbre hozta a terv megvalósítását – jegyezte meg dr. Schmidt József.

Káldon a történtek után még inkább remélik, hogy egy már benyújtott pályázatukon nyernek forrásokat a milliós nagyságrendű felújításhoz. Ha mégsem, akkor a község más beruházásait elhalasztva, saját erőből végezteti el az átalakításokat, hogy minél hamarabb visszaköltözhessenek a káldi óvodások megszokott helyükre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!