Kemestaródfa

2015.01.29. 20:20

Ötven kutyát mentettek ki Kemestaródfán egy osztrák nő házából

Csaknem egész nap tartott az állatok elkobzása attól az osztrák hölgytől, aki a házában 50 ebet tartott.

Szendi Péter

Csütörtökön reggel 9 órára a helyi polgármester, a jegyző, a járási főállatorvos és a rendőrség munkatársai is az osztrák asszony házához érkeztek, hogy helyszíni szemle során mérjék fel a házban uralkodó állapotokat. A hölgy, bár eleinte nem akart együttműködni, végül mégis beengedett néhány embert.

Dr. Lantos Zoltán járási főállatorvos is bent járt a házban a szemle során. Elmondása szerint az állatok közepesen rosszul tápláltak, a kisebb termetű kutyák azonban rosszabb állapotban vannak.

– Valószínűleg az etetés módját a nagyobb állatokra szabták, ennek a kisebbek látták a kárát. Valamilyen megoldást mindenképpen kellett találni erre a problémára, nemcsak a kutyák, hanem a hölgy érdekében is. Egészségügyi szempontból nem láttam különösebbet: egy kutya sincs életveszélyes állapotban, és sérülések sincsenek rajtuk.

Azok, akik bemerészkedtek a kutyás otthonba, szavakat sem találtak a bent uralkodó állapotokra. Mi, akik kintről szemlélhettük az eseményeket, csak az ugatást hallottuk és az émelyítő szagokat éreztük. Időközben a helyiek is gyülekezni kezdtek, nagy az egyetértés közöttük: szerintük évekkel korában kellett volna megoldani ezt a problémát. Anyagi kárt ugyan nem mindenkinek okoztak a kutyák, de a község lakói szerint a szagok nyáron kibírhatatlanok.

A helyszíni szemlét követően határozatot készített a helyi jegyző, amely alapján eltiltották a hölgyet az állattartástól, valamint azonnali hatállyal elvitték a házban talált összes kutyát az állatvédők. Az Állatvédők Vasi Egyesületének munkatársai 50 kutyát koboztak el az osztrák hölgytől.

– Több megye egyesülete fogad majd be kutyákat, az itt találtak közül, de természetesen nálunk is lesznek ebek Szombathelyen – hangsúlyozta Vértesi Andrea, az egyesület szakmai alelnöke. – Néhány állatot pedig magánszemélyek is befogadhatnak. Csak olyan szervezeteket hívtunk fel, amelyekben megbízunk. Úgy gondolom, időbe telik amíg helyre jönnek az állatok, de megfelelő életük lesz. A legrosszabb állapotú kutyusokat kórházba visszük, valamint péntekre két ivartalanítási időpontot is foglaltunk a túlszaporulat elkerülése miatt.

Fehér Tamás állatorvos szerint a kutyák több mint másfél éve nem voltak beoltva, a hölgy pedig hónapok óta ígérgette: az ausztriai támogatók hamarosan meghozzák a pénzt a beavatkozásokra.

– Az utcára hoztam ki az állatokat, ugyanis nem tudom őket úgy kezelni, hogy közben harminc másik is a közelben van. Akkor is így tettem, amikor oltani mentem a kutyákat: erre legutoljára 2013 májusában került sor. Évente kellene, de azóta nem oltottam be egyet sem – tette hozzá az állatorvos.

Kapcsolódó cikk:

A gyerekek rettegnek, egy idős bácsit megharapta az egyik eb - Kutya világ Kemestaródfán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!