2015.02.25. 19:55
Értük égtek a mécsesek
Kőszeg - Kőszegen évek óta megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól. Égő fáklyákkal, mécsesekkel vonulnak mindig a városközpontból a temető bejáratánál lévő emléktáblához.
Történészek körülbelül 100 millióra teszik a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Kelet-Közép-Európában az éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, lelkileg megnyomorítottak.
A kommunista terror első hulláma 1919-ben söpört végig Magyarországon. Kőszegen a temető bejáratánál 1995-ben állítottak emléket a vöröskatonák által 1919. június 6-án este különös kegyetlenséggel kivégzett Waisbecker Jenő népfelkelő századosnak és Hersits György velemi bírónak. A 29 esztendős Szamuely Tibor páncélvonata egy századnyi martalóccal azokban a napokban érte el Szombathelyt, ennek következtében Nemesbődön, Kőszegen és Gencsapátiban voltak kegyetlen kivégzések.
Kőszegen a kommunizmus áldozatainak emléknapján a város lakói, élükön a polgármesterrel évek óta égő fáklyákkal, mécsessel vonulnak a temető bejáratához, ahol megemlékeznek az áldozatokról.
Tegnap Móricz Imre, a Jurisich gimnázium igazgatóhelyettese mondott emlékbeszédet. A történelem tanár elmondta: Waisbecker százados éppen szabadságát töltötte Kőszegen. Hazaszeretettől és nemzeti öntudattól áthatott beszédet mondott a városháza előtt összegyűlt tömegnek, és segített a város polgárőrségének felfegyverzésében. Ez a halálos ítélettel volt egyenértékű. A századost (a fennálló rendeletek ellenére) kivégzőosztag elé állították, de mindez nem volt elég, tarkólövés és gyalázatos szuronydöfések végeztek a vonagló testtel.
A hétgyermekes Hersits György a temetőbe futott, próbált elbújni a sírok között, de felfedezték és lelőtték, fejét puskatussal szétverték. Móricz Imre a sokkal kevésbé ismert, kőszegi születésű Ritter Anna sorsát is megosztotta a sok fiatalból álló közönséggel.
Anna az édesanyját korán elvesztve Budapesten szolgálóként próbált megélni. 1945-ben éppen 20 éves volt. Az egyik reggel az előző este dagasztott kenyeret vitte volna a pékhez. A szovjet katonák belökték az általuk kísért sorba, és hamarosan egy marhavagonban találta magát. 19 hónapot töltött lágerben, kőbányában, követ fejtve. A vérhasjárvány kitörése után hazaküldték, 1946-ban előbb Pestre, majd Kőszegre érkezett. Azt megtiltották, hogy bárkinek is beszéljen arról, mi történt vele. Kőszegen a Posztógyárban dolgozott, lánya született, azt hitte, jóra fordult a sorsa. 1956 nyarán az ÁVH arról kezdte faggatni, miért vitték el a Szovjetunióba. Hiába mondta el, mi történt vele, véletlenül került be a sorba. Egy hónapon keresztül vallatták, verték. És most sem beszélhetett senkinek arról, mi történt. 73 éves koráig hallgatott, szomorú fiatalkoráról csak ekkor mesélt. Most a kőszegi temetőben, Chernel István sírjával szemben alussza örök álmát.
A megemlékezés résztvevői elénekelték a Himnuszt, a Szózatot, a Jurisich Miklós Gimnázium diákja, Kovács Márton pedig nagyon szép verset olvasott fel, majd a város önkormányzata és több szervezet nevében is az emlékezés koszorúit helyezték el a szomorú megemlékezésen.