Türelem és figyelem – Hogyan kommunikáljunk a demens emberrel?

A szakember bevezetőül a segítőklubok, közösségek fontosságát hangsúlyozta. Oktatóként ugyanis a gyakorlatból tudja, hogy a demens beteggel való bánásmód még a szociális munkások képzéséből is kimarad, ráadásul kevés a magyar nyelven elérhető szakirodalom is, amire a hozzátartozók támaszkodhatnának. A leghatékonyabban a saját magunk és a mások tapasztalataiból tanulhatunk – így ő is számos saját élményéről számolt be, amelyeket beteglátogatások és egyéb személyes találkozások során szerzett.

A kommunikáció szempontjából fontos például, hogy a beteg, feledékeny ember nehezen fejezi ki érzelmeit.

Nagyon oda kell figyelnünk tehát a jelzéseire, segíteni a ki nem mondott érzelmek, gondolatok, szükségletek megfogalmazásában. Holott tudományosan is bizonyított, hogy az érzelmek még a súlyosabb demenciában is ugyanúgy működnek! Legyen szó örömről, haragról, félelemről, undorról vagy kíváncsiságról – akkor is megérintik a beteget, ha ennek jelei esetleg csak az arcán tükröződnek. Ne adjunk neki olyan ételt, amit sohasem szeretett, ne tegyük ki félelemnek, bizonytalanságnak. Nincs két egyforma eset: érdemes megfigyelni és akár feljegyzést készíteni róla, hogy mitől válik izgatottá, feszültté, és mi az a módszer, ami egy nehéz helyzetben sikeresen működik.

Nagyon fontos a kommunikáció, a beteghez folyamatosan beszéljünk, szóban is fogalmazzuk meg, most éppen mi történik, vagy mi az, amit a közeli jövőben csinálni fogunk. A beteg a kommunikáció egyre fokozódó hiányát éli meg, ami elszigeteli, frusztrálja őt. Viszont ha mindent megmagyarázunk neki, bizonytalansága csökken és a kettőnk kapcsolata is szorosabb lesz. A demens beteghez világos, határozott, rövid, egyszerűen fogalmazott mondatokkal szóljunk, egyszerre csak egy témát érintsünk. Ne emlegessük a távolabbi jövőben várható feladatokat, a beteg számára az itt és most bír jelentőséggel. A szavak mellé mindig társuljon szemkontaktus, érintés, a beteg felé for­duló figyelem.

Semmiképpen ne utasítgassuk – ezzel úgysem megyünk semmire –, ellenben annál több dicséretet, mosolyt, pozitív visszajelzést adjunk. Kommunikációs képességét jobban karban tudjuk tartani, ha sok beszélgetést, társas élményt, több érzékszervvel felfogható hatásokat biztosítunk a számára. A beszélgetések témája lehet a régmúlt, a szép idők, amire az idős ember még jobban emlékszik. Tilos viszont a sürgetés, a faggatás, a kia­bálás. Ne felejtsük el, hogy az idős ember nem a második gyerekkorát éli! Ne tekintsük gyereknek, mert nem az: sok minden van mögötte, amiből ha ügyes a gondozó, táplálkozhat.

Somorjai Ildikó felhívta a figyelmet az örömök, a humor fontosságára – ez mind a beteget, mind a gondozóját átsegíti a nehéz pillanatokon.

Hozzátartozói kérdések kapcsán sok szó esett az alzheimeres betegek egyik leg­gyakoribb problémájáról, az elbarangolásról. Az idős embernek sokszor „mehetnékje” van, vissza szeretne menni gyermekkorának, fiatalságának helyszíneire, és ennek érdekében akár veszélyesnek tűnő praktikákat is bevet. Ennek kezelésére rengeteg trükkös megoldást találtak ki a gondozók. Jól be szokott válni az elterelés: ilyenkor megkérjük, hogy mielőtt elindulna, meséljen az egykori környezetről, hova szeretne menni, hogy nézett ki a régi ház, kivel szeretne találkozni és így tovább. Létezik bentlakásos intézet, ahol a kertben felépítettek egy buszvárót, egy nappali klubban pedig könyvespolccal álcázták az ajtót, így nem jött olyan könnyen a távozás ötlete. Mindenképpen jó megoldás, ha felöltözünk és elindulunk vele, a nagy séták, a kirándulások testi és lelki problémákra is gyógyírt jelentenek.

A szociológus kiemelten hangsúlyozta a korai diagnózis fontosságát. Részben azért, mert bár az Alzheimer-kór nem gyógyítható, vannak olyan gyógyszerek, amelyeknek időben elkezdett alkalmazásával meghosszabbítható a beteg minőségileg még jobb életszakasza. Másrészt azért is fontos minél korábban tudni a betegségről, hogy a hozzátartozók időben elkezdhessék a felkészülést. Hosszadalmas, egyre nehezedő időszakra kell számítani, szükség lehet a lakókörnyezet átalakítására, a beteg körüli teendők megszervezésére.

Elindult a szombathelyi Alz­heimer Café közösségi oldala is. A legközelebbi alkalommal, június 13-án pedig egyéni tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztásával folytatódik a programsorozat.