Külföld

2010.07.20. 14:01

Becsomagolták Szvatopluk pozsonyi szobrát

Kartonpapírba csomagolták be Szvatopluk szobrát a pozsonyi várban keddre virradóra egy szlovákiai civil csoportosulás tagjai.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az UM! nevű csoport aktivistái, akik a sokat vitatott szobornak a várból való eltávolítását tűzték ki célul, a "Hazugság szobra!", valamint "Ne hamisítsátok meg a történelmet!" feliratokkal látták el az alkotást - írja a TASR szlovák hírügynökség.

Az akció az UM! közleménye szerint válasz arra, hogy a közelmúltban felállított szobor történelmileg és esztétikailag is sok kívánnivalót hagy maga után. Ugyanakkor az aktivisták úgy vélik, hogy a Szvatopluk pajzsán látható kettős kereszt formailag nem a hagyományos történelmi jelképet, hanem a fasiszta Hlinka Gárda kettős keresztjét ábrázolja, s ezért törvénysértő. Ezért további jogi lépéseket és tiltakozásokat fontolgatnak.

Ladislav Vrtel heraldikai szakértő az Aktuálne.sk hírportálnak kijelentette, hogy a szobron látható pajzs valóban az egykori Hlinka Gárda jelképe. A belügyminisztérium címertani bizottságának titkára szerint ezt 1938 óta használták, és szándékosan a németországi náci párt jelképének – horogkereszt egy körben – a mintájára készült. Vrtel megjegyezte, hogy a magyar Nyilaskeresztes Párt jelvénye is hasonlóképpen jött létre.

A szakértő nem kérdőjelezte meg a kettős kereszt elhelyezésének történelmi jogosságát a szobron, de magát a kettős kereszt ábrázolását hibásnak tartja. Leszögezte: bízik abban, hogy a szobor alkotója nem szándékosan használta a Hlinka Gárda jelvényét, csupán sajnálatos módon figyelmen kívül hagyta a történelmi tényeket.

A Szvatopluk-szobor felállítását Robert Fico miniszterelnökként kezdeményezte 2009-ben. A 270 ezer eurós költséget közadakozásból kívánták előteremteni. Fico, valamint az államfő és a házelnök ezer-ezer euróval járultak hozzá a költségekhez. Bár a megadott számlán májusban még csak 123 ezer euró szerepelt, a bronzszobrot a hónap végén már fel is avatták.

Ján Kulich szobrászművész ingyen készítette el a szobrot, s a szerzői jogokat a szlovák parlamentnek adományozta. Alkotásának művészi értékét azonban nagyon sokan megkérdőjelezték, s tiltakoztak egy ilyen mű felállítása ellen. Nagy vihart kavart az is, hogy Kulich a szocialista rendszerben a 70-es és 80-as években a pozsonyi képzőművészeti akadémia rossz hírű vezetője volt, aki politikai okokból gátolta több fiatal művész tehetségének kibontakozását. Fiatal művészek egy csoportja az ünnepélyes avatáskor a helyszínen tiltakozott a szobor és alkotója ellen.

A lovas szobron lévő "ószlovákok királya" felirat is heves reakciókat váltott ki korábban; neves történészek történelmietlennek minősítették. Az "ószlovákok" vagy "régi szlovákok" kifejezést a Fico-garnitúra kezdte el használni a Nagy-Morva Birodalom egyes személyiségeire, akiket a szakma morváknak mondott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!