Külföld

2011.08.27. 17:59

Líbia: szénné égett holttestek egy Tripoli melletti börtönben

Mintegy ötven szénné égett csontvázra bukkantak egy Tripoli melletti katonai támaszponttal szomszédos börtönben azután, hogy a Kadhafihoz hű erők kivonultak a körzetből.

MTI

A környéken lakók az után fedezték fel a tetemeket, hogy a felkelők elfoglalták a dél-tripoli Szaláheddín (Szaladin) negyedben lévő támaszpontot, amely a 32. dandár elit alakulatainak adott otthont. Az alakulatok parancsnoka Hamisz, Moammer Kadhafinak, az ország elszökött vezetőjének egyik fia volt.
   
Ez volt a Kadhafihoz hű erők utolsó támaszpontja a fővárosban, és a felkelők hétórás küzdelem árán tudták csak elfoglalni szombaton, miután a NATO is bombázta a bázist - számolt be az AFP-nek az egyik harcos. A NATO napi közleményében arról számolt be, hogy két katonai létesítményt talált el Tripoli környékén az elmúlt 24 órában.
   
A helybeliek szerint 53 elégett holttestet találtak a megrongálódott börtönépületben. Az egyik szemtanú, egy orvos úgy gondolja, hogy vélhetően kedden vitték végbe az öldöklést a foglyok között. "Lövéseket hallottunk és segélykiáltásokat, de az elrejtőzött orvlövészek miatt nem tudtunk odamenni" - mondta, közölve, hogy a foglyokat Kalasnyikov géppisztollyal és kézigránáttal ölték meg, majd elégették.
   
A támaszponton a felkelők nagy mennyiségű német, amerikai, orosz és olasz gyártmányú fegyvert foglaltak le. A szombati harcok áldozatainak mérlegét még nem hozták nyilvánosságra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!