Külföld

2012.04.12. 12:50

Orosz lapok: Putyin akár 2024-ig is államfő maradhat

Putyint nem lehet megfosztani államfői hatalmától, akár 2024-ig is a helyén maradhat - vélekednek szakértők a Vedomosztyi és a Kommerszant című befolyásos orosz napilapok csütörtöki számában.

MTI

Putyin orosz kormányfő - aki a március 4-i elnökválasztáson ismét elnyerte az államfői tisztséget, s ezúttal már nem négy, hanem hat évre - szerdán a parlamentben első alkalommal jelezte a nyilvánosság előtt, hogy akár 2024-ig is az államfői poszton maradhat - olvasható a lapokban.

Putyin 2000 és 2008 között kétszer négy évig már volt államfő, de az orosz alkotmány értelmében sorrendben harmadszor már nem indulhatott a posztért. A politikus 2008-ban miniszterelnök lett, de továbbra is Oroszország erős embere maradt, majd indult a 2012-es elnökválasztáson.

Putyin az orosz parlament alsóházában elvben egyetértett az ellenzéknek az alkotmányt módosítani igyekvő kezdeményezésével.

A Vedomosztyi szerint azonban Putyin biztos benne, hogy rá nem vonatkozik majd az új szabályozás, annak nem lehet visszamenőleges hatálya, és mindenképpen indulni fog a 2018-as elnökválasztáson. "A törvénynek nincs visszamenőleges hatálya;... lehetőségem lesz most és a következő ciklusban is dolgozni, nincs itt semmi probléma, ha a helyzet megengedi, és ha én akarom" - idézte a Vedomosztyi Putyin kijelentését.

Nem minden jogász osztja azonban az államfői posztra május 7-én beiktatandó kormányfő véleményét. A Vedomosztyinak Tamara Morscsakova volt alkotmánybíró kifejtette: minden attól függ, milyen megfogalmazás szerepel majd az alkotmánymódosításban. Az alkotmány most sem írja elő, hogy az államfő harmadszorra is megválasztható.

A Kommerszant című befolyásos politikai-gazdasági napilap cikkírója arra emlékeztet, hogy a tavaly decemberi parlamenti és az idei, márciusi államfőválasztást követő tiltakozó mozgalom egyik fontos követelése volt, hogy ugyanaz a személy ne tölthesse be az államfői posztot egymás után két ciklusban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!