Külföld

2014.02.07. 16:20

Teljesült az óhajunk

Lendva - Hazánk szlovéniai nagykövete, Szent-Iványi István nyilatkozott a Muravidéken megjelenő Népújságnak.

Kozma Gábor

A nagykövetet legelébb arról faggatták, hogy miért csak most lépte meg Magyarország a külképviselet megnyitását, vagyis azt, hogy Lendván immár konzuli irodája van a magyarságnak.

– Igen, a muravidéki magyarság már több évtizede törekedik arra, hogy itt külképviselet létesüljön. Az első Orbán-kormány idején már meg is volt az erre vonatkozó kormányhatározat, majd az elvesztett választások megállították a folyamatot és az egész feledésbe merült. A magyar képviselet ötlete ennek ellenére időről időre felmerült, majd a jelenlegi, második Orbán-kormány idején ezidáig a gazdasági nehézségek hátráltatták e folyamatot. Az áttörést Martonyi János külügyminiszter tavaly áprilisi, szlovéniai tárgyalásai jelentették, amikor kiderült, hogy van egy igencsak költséghatékony megoldás, amely kisebb költséggel, de mégis teljes funkciójában betöltheti szerepét – fejtegette a nagykövet, majd el is árulta a megoldást: – A lényege, hogy nem önálló külképviselet, például egy főkonzulátus, hanem egy konzuli iroda nyíik majd meg a jövő héten Lendván (azóta ez már meg is történt - a szerk.). A főkonzulátus jóval nagyobb költségekkel járt volna, mint a ljubljanai magyar nagykövetség kihelyezett irodájaként tevékenykedő konzuli iroda. Martonyi miniszter úr ezzel az ötlettel állt elő a kormányülésen, az ötletet aztán a kormány is támogatta, szerencsére a szlovén fél is gyorsan bele egyezett. Vagyis megadta a szükséges engedélyeket. Az ügy gyors megoldásában nagyon sokat segített az MMÖNK, amely saját székházában fel is tudott ajánlani megfelelő helyiségeket. Amelyekért a magyar állam természetesen bért is fizet. Így jöhet létre a konzuli iroda, amely a muravidéki magyarság érdekeit szolgálja majd – hangsúlyozta a magyar nagykövet.

Érkeznek a vendégek, balról Horváth Ferenc MMÖNK elnök, dr. Martonyi János és Karl Erjavec külügyminiszterek. Hátul pedig Szent-Iványi István, hazánk ljubljanai nagykövete látható. Fotó: Gyuricza Ferenc

Aki azt is elmondta: a konzuli iroda és a nagykövetség szoros kapcsolatot tart majd fenn. – Az irodának három munkatársa lesz, egy konzul, egy magyarországi asszisztens és egy muravidéki asszisztens. A teljes munka március közepén indulhat be. Ezáltal a szlovéniai magyar külképviseletnek állandó jelenléte lesz a Muravidéken. A konzuli iroda segíti a két ország kapcsolatainak ápolását, különösen gazdasági területen. De fontos a sport, a turizmus, a kultúra is. Hasonlóan a kapcsolattartás a helyi magyarsággal, de a többségi szlovén nemzettel, a helyi önkormányzatokkal is – mondta a nagykövet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!