Kultúra

2009.12.16. 03:28

Megjelent Tilcsik György új könyve

A cím hosszú és levéltári szárazságot sejtető, pedig dehogy: éppenséggel izgalmas olvasmány Tilcsik György új könyve.

Kozma Gábor

Erre is felhívták a tegnapi, levéltárbéli könyvpremieren a nagyérdemű figyelmét a szónokok, köztük Majthényi László megyei közgyűlési alelnök. Aki elárulta, hogy némileg kutakodott az író szakmai múltjában. Így azt is megtudhatta, hogy ezrek és ezrek kattintanak rá, illetve műveire az interneten, vagyis tudhat valamit... Nem is keveset, szögezte le az alelnök, aki ezúttal az igazgató aktív köz- életi ténykedését emelte ki.

A következő méltató, Feiszt György kulturális tanácsnok, csak látszólag poénkodott, amikor a Hír című újság egyik 1926-os cikkéből idézett. Szombathely történetét megíratja a város , adta hírül a lap, s e mondattól derült a vendégsereg. Mivel a mai napig sincs a városnak monográfiája, ellenben egy- re több fontos részmű születik.

- Ilyen Tilcsik Györgyé is- emelte ki Ö. Kovács József, a miskolci egyetem tanára.

- Igényes, átfogó és hiánypótló munkáról van szó. A szerző gazdasági-társadalmi elemzést ad, és az áthallás sem véletlen. Szombathely elébb Kőszeggel küzdött meg a térség vezető pozíciójáért, majd később úgy építette fel magát, hogy e szerepkör bővüljön, kiteljesedjen. A hiány is beszédes: a demográ- fiai adatok szegényessége azt jelzi, hogy e tekintetben Szombathely dokumentálható múltja rendkívül hiányos. S ami végképp egyedivé teszi a könyvet az az, hogy stílusáról, megoldásairól felismerhető szerzője - fejtegette a szónok. Aki szerint csupán egyetlen hiányosság róható fel igazán, mégpedig az, hogy nem elébb született meg ez a mű. Csakhogy olvasmányos, tudományos igényű dolgozatot írni nem egyszerű feladat. Kiváltképpen nem az, ha a szerző helyt akar állni minden egyes soráért, következtetéséért. Mint ahogy Tilcsik György. Aki tíz éven át dolgozott azért, hogy összeálljon a mű. Külön is köszönetet mondott Bácskai Verának, akitől végig fontos támogatást kapott. Az sem véletlen, hogy a könyvet édesanyjának, Bradics Annának és nagyanyjának, Incze Annának ajánlja. Mint mondta, máig fájlalja, hogy édesanyja nem érhette meg a könyv premierjét. Ám mint tudjuk, sejtjük? - az írás sohasem vész el, egy az örökkévalósággal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!