Kultúra

2012.09.23. 13:23

Felavatták az Etipiában lelőtt Fábián Tamás ásványgyűjteményéből létrehozott múzeumot

Vasvár - Megrendítő műsorral, utazásairól hazaküldött képeslapjaiból felolvasott sorok idézetével nyílt meg az Etiópiában lelőtt Fábián Tamás ásványgyűjteményének kiállítása a könyvtárban.

Merklin Tímea

A világ minden tájáról - Dél- Amerikából, Korzikáról, Bulgáriából, Nepálból, Jordániából - küldte haza Magyarországra családjának, barátainak, szomszédainak a képeslapokat Puszi: Tamás aláírással, a lapokon adódó kevés helyen is sok információval, amibe a tudását, ismereteit sűrítette, hogy gazdagítsa az otthon maradottakat szeretetével, egy-egy kis ablakkal, amit számukra valamely távoli országra nyitott. A képeslapokat a vasvári színjátszók olvasták fel. Azt a két Etiópiából érkezettet is, amelyek 2012 elején érkeztek. Azt írta, Etiópia a világ legellentmondásosabb országa, szélsőséges tapasztalataik vannak, már két hete vannak ott, nagy a szegénység, de az emberek belenyugvással viselik a sorsukat; kíváncsian várja a továbbiakat.

- Tudomásul vesszük, hogy a gyermekeink elmennek a világba, de mindig hazavárjuk őket. Egy fiunk most tragikusan hazatért - mondta Kovács Tilda polgármester a könnyeivel küszködve köszöntőjében a Fábián Tamás Ásványmúzeum és Emlékkiállítás megnyitóján. - Egy ember test-lélek és szellem. A test nincs köztünk, nem tudjuk megölelni, de Tamás lelke, szelleme igen. Ő hívott, szervezett, irányított ide minket, hogy majd megmutathassuk a gyerekeknek ezt a kiállítást, mindazt, amit ő összegyűjtött. Nagy ajándék, amit a város kapott, nekünk kincs az ő hagyatéka.

Az ásványokat a Fábián Tamás Érték Alapítvány segített csomagolni, Vasvárra szállítani - derült ki Kövecses Lajos, a kutató régi barátja, egykori egyetemi társa beszédéből, aki személyes emlékeit idézte, és reményét fejezte ki, hogy ezen a nyomon emléktúrák és gyűjtő utak is lesznek. Végül Fábián Tamás szülei vágták el a szalagot a fiukról elnevezett múzeum ajtajában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!