Felbukkan egy Szombóc a Meseboltban

Hát, ez jó volt! – sóhajtott fel hangosan egy kislány a premier előtti előadás végén, nagy derültséget keltve, a színészek, a rendező Kuthy Ágnes is hátradőlhettek a széken: a darab működik, az apróságok nagy elégedettséggel távoztak a bábszínházból. A szombóc-jelenség a rossz-gyerekek viselkedésére hajaz, méginkább az elevenségre, virgonckodásra, arra a rosszcsontságra, ami nem árt senkinek, de fenekestől felforgatja bárki életét, a szürkét, az unalmast, a megszokottat, és a helyébe humort, költészetet, életszeretetet hoz, csipetnyi kajánsággal, némi gúnyolódással – persze csak olyanokkal szemben, akik ezt bőven meg is érdemlik. A szeleburdi szombóc Zsebfeles úr meghunyászkodott, érdektelenné silányult világába robban bele, amiben nem sok öröm van, nevetés pedig pláne nincs, amíg csak a szombóc segítségével újra fel nem fedezi az ágy tetején ugrálás és más csibészkedés felszabadító hatásait. Bárcsak szorulna rá a főbérlő, parfisával folyton fenyegető Káposztáné fejére a vödör! És tessék, máris rászorul. Bárcsak ne kéne munkába menni, csak egy napot ne kéne szenvedni a főfejes asszonytól, aki előtt még telefonon is haptákba kell állni! És megesik a csoda: nem kell bemenni dolgozni Kacagnak a gyerekek nagyon, a szombócot nem lehet nem szeretni.

A díszlet egy valóságos találmány – a bábszínházban mindig csodálnivaló a tervezők leleményessége, ez Mátravölgyi Ákos egyik szép munkája -, óriási felfordított kalaphoz hasonlít, ennek közepéből varázsolódnak elő a figurák, s a szélén, a karimáján az ív formáját felvevő kellékek emelkednek fel és csukódnak le szükség szerint: ajtó, ablak, iskolai tábla De rá is lehet tenni bármit (például szobajelenetet ággyal), játéktérként is szolgál, van rajta fent és lent, a hierarchia érzékeltetésére, és lehet rajta menni körbe, vagyis világjárásra is alkalmas.

Pár dobozka és pár zsák cucc penderül a csodakalap szélére, máris kész a turkáló, a folyamatosan mobiltelefonáló eladóval, aki meséli: fodrásznál is volt, meg szoliban is A felnőttek nem csodálkoznak, talán a két-három évesek sem - vagy mégis? -, lehet, hogy ez a figura nekik sokkal különösebb, mint a szeles, kékpöttyös, malacorrú szombóc, aki némi randalírozás után a göncök közül egy izgalmas-szép búvárruhát választ mindennapi öltözéknek. A szombóc egyébként kiváló rímelő, gúnyversekben is nagyon jó, remek fejszámoló, aki a főfő matek nénit is lematekozza, és az iskolás gyerekekkel boldogító közös versírásba fog, azt verselik meg, ami a szívükből jön, ami a fantáziájukat legjobban mozgatja. Hát ilyen szerzet a szombóc: a mese végén - kicsit pinokkiós módon - már majdnem olyan, mint egy gyerek, elveszti kék pöttyeit, és már nagyon ragaszkodik hozzá a papája – nagyon szép motívum, hogyan lett Zsebfeles úrból – mért pont belőle? – Papa.

A szombóc-mesével Meseboltban harmadszor kel életre Paul Maar képzeletvilága, színpadra állították már a Hoppláda és a Tessék engem megmenteni című történeteket is. A szombócnak számos könyves, színpadi és filmes feldolgozása van, elérkezett az idő, hogy bábszínházban is színezze kicsit a gyerekek életét. A mesét Solt Róbert alkalmazta bábszínpadra Upor László dramaturg segítségével. A szombóc-zenét Teszárek Csaba szerzette. Játsszák: Császár Erika, Lehőcz zsuzsa, Kovács Bálint és vendégként Hannus Zoltán.