Kultúra

2013.06.30. 07:31

Jubilál a sitkei egyesület

Felsőbüki Nagy Sándor és felesége építtette 1871-ben a sitkei kálvária kápolnát. A két világháború között érte az a villámcsapás, aminek köszönhetően tornyai elvesztették a szimmetriát.

Benkő Sándor

Akkor a tulajdonos még megcsináltatta, ám több villám is sújtotta a tornyot, az utolsó után már nem javították meg. Azóta így híresült el, mint csonkatornyú kápolna.

A hatvanas években még tartottak itt szentmiséket, aztán gazdátlanná és elhagyatottá vált a kálvária kápolna. Egy időben még a lebontása is szóba került, de szerencsére erre nem került sor, mesélték az emberek a sitkei Kápolnáért Kulturális és Sportegyesület 25 éves évfordulójára rendezet közgyűlés kötetlen beszélgetésén.

Az egyesületnek köszönhetően ma nagyon szép állapotában gyönyörködhetnek benne a turisták. Felújították kívül-belül. Tennivaló azért van még sok, mondta a többi között Kovács Ferenc az egyesület elnöke az elhunyt tagokra emlékezés utáni beszámolójában.

Az egyesület annak idején csak nehézségek árán jöhetett létre, hisz a pártállamban egy egyházi ingatlan megmentésére létrehozott egyesületnek nem nagyon volt esélye, ám a nemrégiben elhunyt Kiss László, alapító tag javaslatára belevették a névbe a sport jelzőt, így az egyesület megalakulhatott.

A jubileumi értékelőjében az elnök elmondta, hogy voltak nehéz idők, amikor még az is felmerült, hogy feladják, de szerencse, hogy nem így történt, a tagság egymásnak erőt adva kitartottak.

A kápolna megmentésére létrejött egyesület már az első időkben országos érdeklődésre számot tartó rock koncerteket szervezett, a bevételből újítgatták, szépítgették a kápolnát és az egész falut.

Kovács Ferenc elmondta, hogy ez több volt egyszerű koncerteknél, mert a háttérben mindenki tudta, hogy ebben az esetben egy olyan összefogásról van szó, amelynek közös célja nemes. Pontosan ezért nem szeretett volna személy szerint kiemelni senkit, mert minden egyes tag munkája egyformán fontos volt. Sok külső segítséget is kaptak, de a település vezetését egyben az egyesület tagjai között is számon tarthatták.

Marton Ferenc a megyei közgyűlés alelnöke köszöntő beszédében kitért arra, hogy Sitkén lehet valami különös, mégpedig a sitkeiek, akik - a Soltis színház alapítására és több civil egyesület működésére célozva - példás közösségi életet élnek.

Dr. Szíjártó Valéria az önkormányzat nevében köszöntötte az egyesületet, bátor és nemes dolognak nevezte, hogy 25 évvel ezelőtt alakulhatott egy társaság, akik egy egyházi ingatlan megmentésére szövetkeztek. Megemlítette, hogy Sitke a rockfesztiváljaival méltán írta bele magát az ország zenei történelmi könyvébe. Elismerő oklevelet adott át az egyesületnek.

Marton Ferenc Vas megye közgyűlése nevében jubileumi elismerő oklevelet adott át, amit Kovács Ferenc elnök vett át. Kozma Gábornak és Benkő Sándornak a Vas megyei közgyűlés a kiváló közösségi munkáért elismerő emlékplakettet adományozta, majd az egyesület vezetése tagjainak további elismerő plaketteket adományozott a jubileumi közgyűlésen. A település társ civil egyesületei jubileumi tortával ajándékozta meg a negyedszázados Kápolnáért Kulturális és Sportegyesületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!