A végéhez közeledik a viszáki nyári kultúrszezon

A viszáki Pajtaszínház és Galéria ma már a településen messze túlmutató jelentőséggel bír, bár a házigazda, Szarvas József színművész (a Nemzeti Színház társulatának tagja) számára az a legfontosabb, hogy a pajtaszínházat magáénak érzi a helyi közösség is. Az idén, a tavasszal megnyílt szezonban – amelynek még nincs is vége – különösen sok minden történt.

Márciusban (ez az éledő élet ideje) Tenk László festőművész – népes közönség jelenlétében – fölavatta a Kaszás Attila (Szarvas József tragikusan fiatalon elhunyt barátja, kollégája) emlékét őrző-idéző domborművet; a szintén fiatalon eltávozott szobrászművész, Krisztiáni Sándor alkotását. Az avatóünnepség jelképes hidat vert Viszák – és Kaszás Attila felvidéki faluja között. Fölsorolni is nehéz, hogy ezután mi minden történt még. Szarvas József hangsúlyozza: ha csak ő akarta volna, biztos, hogy nem sikerül. De akarták mások is.

Szarvas József a galériában, őrségi alkotók munkái között. Fotó: Szendi Péter

A szezonzáró tárlaton Kovács Patrícia Minerva festőművész világát ismerheti meg a közönség. Fotó: Simon Attila

Az építész-hallgató hídépítők, akiknek egyhetes munkája nyomán ma már masszív kis fahíd („börü") vezet föl a Tündérkerthez. Akarták azok az előadóművészek, akik szintén részt vettek a „hídépítő héten", ki-ki azt hozta, amire a tehetsége, hivatása predesztinálja: mesét Berecz András, zenét a Dresch Quartett, stand up-estet Jordán Tamás. (A felsorolás természetesen nem teljes.) A galéria külső terében őrségi művészek munkái őrzik a belső teremben látható alkotásokat: előbb a 70 éves Tenk Lászlónak volt itt kiállítása, most pedig Kovács Patrícia Minerva képei láthatók. Ez az évadzáró kiállítás, amely szeptember 8-án, a magyar dal napján ér véget. Addig lángolnak, ragyognak a napsárgák, libabőröznek a türkizek, kékek, zöldek a kiállítótérben.

Ez a „kozmikus időtlenség" (amelyhez az örökifjú, virágzó homlokú Kaszás Attila idealizált portréja adja a belépőt) búcsúztatja az idei viszáki nyarat, ahonnan persze mindenki, aki megfordult ott, más emléket őriz. Tárlatról, koncertről, a Tündérkert csillagáról, a Tündérkert csillagának valamelyik titkos fiókjáról, a Pajtaszínház és Galériához tartozó kertről, a kertben a kemencéről, a nagy kosarakban kínált őrségi perecről, Kovács Géza vásári bábjátékáról, és így tovább. Szarvas József például a „hársfa alatt kártyázó leánykaréjt" biztos nem felejti. (És a nyáron munka, forgatás - szerepet vállalt a Mancs-filmben és a Kossuthkifliben – után, minden adódó időrésben jött Viszákra, vissza).

A viszáki Pajtaszínház és Galéria most már hét éve olyan társasjáték (kártyajáték, hárs alatt), ahol nem lehet veszíteni. Legföljebb az veszít, aki nem néz be ide egyszer. De ha egyszer eljött, úgyis visszatér.