Szerelem háború és béke idején

Az asztalnál ott ült szokás szerint Jordán Tamás igazgató („Bérletet vegyenek!”) és az állandó beszélgetőtárs, Lévai Balázs. Tényleg fogadásokat lehetne kötni arra, hogy na, vajon ma is fölteszi-e az ártatlannak szánt kérdést, miszerint mi a helyzet a „referenciális olvasással”. Már azt hihettük, hogy ezúttal a várva várt kérdés nem hangzik el, pedig most aztán igazán itt a helye, hiszen Bereményi Géza a saját életére alapozta a Vadnai Bébi történetét. Aztán leesett a kő a szívünkről. Lévai Balázs megkérdezte, hogy olvasható-e referenciálisan a regény, mire a szerző elmondta: tapasztalata szerint az élet a legjobb dramaturg, úgyhogy ő maga se nagyon tért el a megélt, fölkutatott, megértett „valóságtól”.

A Magvető így ajánlja a Bereményi-regényt: „A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A 40-es es évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit lát meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra?

Bereményi Géza író, színházi és filmrendező kulisszatitkaiból (Fotó: port.hu)

A Vadnai Bébi egyszerre történelmi regény, amely érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit és kegyetlen érdességgel mutatja, hogyan működnek az emberek háborúban; továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.” Legalább ennyire érdekes volt Bereményi Gézát hallgatni a WSSz-stúdióban.

Hogy melyik felmenője találta föl a hátultöltős puskát (amely jóval hatékonyabb az elöltöltősnél); hogy miképpen ismerkedett meg Cseh Tamással azon a pesti éjszakán (a Kossuth utcában); hogy milyen hatással van az ember életére a név, amelyet visel (lehet belőle három is); hogy a szerelemnek nem a gyűlölet az ellentéte, hanem a közöny; hogy más a szerelem háborúban, és más békében; hogy a múlt akkor is utánunk nyúl, ha nem ismerjük a részleteit. Mesebeli világot festett, amely minden ízében olyan ismerős. Csak hallgattuk, és azt kívántuk: meséljen még. Lehet, hogy írásban is folytatja a mesét: „Mostanában a túlélés, a túlélő érdekel engem.”