Kultúra

2016.04.12. 20:34

Képolvasók: József Attila és Tóth Csaba találkozása a Berzsenyi könyvtárban

Szombathely – Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész „József Attila-képeiből” nyílt kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a költészet napja alkalmából. Eljöttek hozzájuk sokan.

Ölbei Lívia

Tóth Csaba-képek. József Attila-képek. Tóth Csaba „József Attila-képei". Az ember azért ember, hogy értelmezzen – és legalább megkísérelje megérteni a világot és benne önmagát. A Tóth Csaba „József Attila-képeivel" való találkozás ennek a befogadási-értelmezési folyamatnak a szinte fölfoghatatlan sokrétűségét, összetettségét – jelzi, példázza, jeleníti meg. Van egyszer egy festmény, József Attila valamely képzőművész-kortársától. Van egy József Attila-vers, időben befogadható. A képzőművészeti alkotás és a vers között Tóth Csaba fedezi föl a (többszálú)  kapcsolatot. De természetesen nem elégszik meg ennyivel: befogadja-értelmezi-újraalkotja a képet, a felfedezett kapcsolatból kiindulva létrehozza a saját alkotását, amelyet aztán minden alkalommal a „képre festett szóval" zár le, több értelemben is. Lezár és megnyit. A könyvtári kiállításon a képek mellett az ihletadó József Attila-versek is olvashatók (nagy kép mellett mindig egy kis kép). Ha meggondoljuk, tulajdonképpen az eredeti Tóth Csaba-festmények „eredetijét" szintén látnunk kellene itt, de hát az több okból lehetetlenség (utánanézni persze szabad, azt senki nem tilthatja meg).

A költészetnapi kiállítást Nagy Éva könyvtárigazgató személyes – a két ünnepeltet: József Attilát és Tóth Csabát egyaránt megszólító – köszöntője után dr. Czetter Ibolya PhD, főiskolai tanár, a Nyugat-magyarországi Egyetem intézetigazgatója, Tóth Csaba kollégája – sőt, mint kiderül: „vasszécsenyi földije" - ajánlja a közönség figyelmébe, a tudományos elemző és/vagy az esszéíró nyomdakész igényességével: „(...) Tóth Csaba meglátja József Attila költészetének képi világa és korának magyar képzőművészeti képalkotása, motivikája és gondolatvilága, élet- és élményanyaga, sőt: stiláris és formai kifejezőeszközei között a közvetlen kapcsolódást, analogikus viszonyt. A kiállítás képeit azok közül az alkotások közül válogatta ki (és talán nem véletlenül, s nemcsak a hely adottságaihoz igazodva a százból pontosan hetet, hanem a rájátszást is kihasználva: 'A hetedik te magad légy'), amelyeket a Cézanne ihlette, magyar festők képinterpretációiból rendezett sorozatból már jól ismerhetünk, s amelyek gondolatisága József Attila költészetéhez kapcsolódik, képi megfelelései, analógiái József Attila egy-egy verssorának. A nagy ihletők között csak néhány, mondhatnánk töredék fért el e teremben: Barcsay Jenő, Barczó Endre, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Kernstock Károly, Bényi László egy-egy ismert alkotása lép sajátos viszonyba József Attila egy-egy ismert versével: Altató, A hetedik, Nyár, Klárisok, Bánat, Reménytelenül, Mondd, mit érlel címűekkel. (...) Mivel minden kiállítás egyedi összegződés, sajátos egység létrejötte, e képek és versek találkozása a részlegesség ellenére is önálló egészet alkot. A megidézett versek szinte lefedik a költői életművet, kiszakított részként utalnak az oeuvre egészére. Ihletőként, de megidézettként is asszociatív kapcsolatba lépnek más alkotásokkal. Olyan ez, mint egy rendhagyó vizuális irodalomóra, amely arra ösztönöz, hogy az olvasottak alapján engedjük szabadjára a fantáziánkat, s a képi inspiráció nyomán lapozzuk fel, olvassuk tovább a verset, vagy akár az egész kötetet.  Karakterisztikus, egyedi ez a világ, akkor is, ha mások nevében szólal meg, ha a közvetettség transzformáló erejét használja fel önálló gondolatainak megfogalmazásához. Már arról is megismerszik, hogy kit és mit választ, kihez és mihez viszonyul, kit hasonít magához. Elvégre a költő és a festő is csak médium, hogy a mindenséget szóra bírja. Az eredetiség paradoxonáról Weöres Sándor gondolatait hadd idézzem: '...aki bátran asszimilál minden külső, idegen hatást, ami szól hozzá, ami vonzza, valahogy különössé színeződik (...) Aki (...) fel mer venni hatásokat, stílusokat, az ezerféleképpen színezi ezeket, és a stílusok színezik őt. Ezáltal kialakul valami, ami még nemigen volt'. (...)"

A vasszécsenyi Rozmaring Asszonykórus népdalcsokorral köszönti Tóth Csabát. Egyszer csak mintha valami különös úton-módon önálló alkotássá válna ez a délután is: a képek a falakon, a népes közönség, az tavaszi színekben ragyogó virágcsokor, az otthonosság és - de nehéz kimondani, annyira elhasználtuk ezt a szót: a szeretet gesztusai. Tóth Csaba végül Nagy Lászlót idézi, a híres választ abból az 1975-ös interjúból, amelyet a pályatárs Kormos István készített a költővel. A kérdés valahogy úgy szól, hogy mit üzen Nagy László a 100-500 év múlva élő nemzedékeknek. A válasz: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket." Tóth Csaba azt mondja, tanárként-művészként ez  a célja: az ember emberi arcának megőrzése. (Nagy László abban a régi interjúban még hozzáfűzi: „Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.")

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!