Kultúra

2017.07.11. 15:06

Egy utazó emlékei és földemberek a Nádasdy-vár tárlatain

A Nádasdy-vár kiállítótereiben most megnyílt tárlatokon kivétel nélkül fotográfiákban gyönyörködhetnek az érdeklődők. Láthatóak föld-rajzok, földemberek és a magányos utazó emlékei is a falakon.

Pajor András

A Galeria Arcisban nyílt meg Tahin Gyula fotóművész Föld-rajzok című kiállítása. A tárlatot Dabóczi Dénes művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. Tahin Gyula az 1960-as évek óta egyik jelentős alakja a magyar kortárs fotográfiának. Rendkívüli tónusgazdagságú képei igen gondosan, tektonikusan szerkesztettek, monumentális hatásúak. Alkotóként "struktúra-képekkel", megfigyelt vagy megkonstruált mikrokozmoszok leképzéseivel szerepelt kezdetben.

Objektívét tágabbra nyitva azóta a világ különböző pontjain fellelhető természeti képződményeket fotózza. Föld-rajzok című tárlata is ezekből a képekből ad válogatást, képei arról szólnak, hogyan alakítják a Föld felszínét a rá ható tényezők, mint a vulkáni tevékenység, a víz, a fagy vagy a szél. A felvételek többek között olyan izgalmas tájakra kalauzolják el az érdeklődőket mint Délnyugat-USA Nemzeti Parkjai, Izland, Chile vagy Izrael.

Kondor János, a művelődési központ igazgatója, Balogh Márta zarándokfotós és Gróf István volt alpolgármester a Mi Camino - Az én utam című fotótárlat megnyitóján
Fotó: Pajor András

A Nádasdy Ferenc Múzeum vártornyában Benkő Sándor, Magyar Sajtó Nagydíjas fotóriporter Földemberek című kiállítása látható a hónap végéig. A kiállítás a múzeum Borünnep című rendezvényéhez kapcsolódik. A tematikus, fekete-fehér képekből álló fotósorozat, mely a vidéki lét szépségeit, pillanatait örökíti meg nem egy romantikus szemléletű anyag, sokkal inkább hétköznapi, realisztikus és emberközeli. Benkő Sándor a kiállítás minden egyes képét vidéken készítette, így a fotográfiák valamilyen módon köthetők a földmunkához, a "földemberekhez", átvitt értelemben a bortermesztéshez is.

A művelődési központ Folyosó Galériájában nyílt meg Balogh Márta Mi Camino - Az én utam című fotótárlata. Az ismert zarándokutat járta végig gyalog a 60. születésnapja kapcsán a képek készítője - dokumentálni akarta az általa látottakat. A kiállítást Gróf István volt alpolgármester nyitotta meg és a tárlatnyitó előtt Balogh Márta vetítéssel egybekötött előadást is tartott a Szent Jakab a úton átélt élményeiről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!